A szurkolók tisztelete sokkal-sokkal több, mint erkölcsi kötelesség és PR-érdek.
A sportoló ideális esetben a sikert teljesítményével szerzi meg, de a sikert kizárólag közösségi térben lehet értelmezni. Ha nincs, akit érdekeljen, akkor tök mindegy, mekkorát tud a labdába rúgni bárki. Ha nagyon sokakat érdekel, akkor meg világszenzációt jelent ugyanez.
Ez hatványozottan igaz a topfocistára is, aki horribilis összegeket keres. Ismétcsak: ideális esetben a teljesítményére tekintettel (igen, más faktorok is vannak, ezt majd máskor), de csakis akkor, ha van szemlélője az eseményeknek. A piaci alapon működő futballban is azért van pénz, mert akkora az érdeklődés, amely már megéri pénz áldozni bele. Reklámérték, TV-s jogok, szponzor itt csak akkor van, ha van érdeklődő. Piaci alapon így a focista közvetetten a szurkolótól kapja a fizetését (ráadásul a jegyekre és mezekre közvetlenül is áldoz a szurkoló).
Szóval igenis tessék jobban focizni, meg lefutni legalább a kötelező köröket a szurkolókkal.
Nem érv, hogy a kisebb tét miatt nincs valaki olyan állapotban. Ahogyan az sem, hogy a vereség miatt nincs olyan állapotban.
Mert egyszer majd az utazó szurkolók sem lesznek abban az állapotban, hogy hétközben, szabadság terhére, “school night” elutazzanak a meccsre, ahogyan mi többiek se leszünk abban az állapotban, hogy bekapcsoljuk a TV-t. Hanem mondjuk elmegyünk együtt kirándulni, aztán megnézhetik magukat!
Sajnos a fenti kis szösszenetben nem vettem számításba az un. Mechanont, a dolgoknak az egyes emberi döntéstől független történését, így a valóságban sajnos nem tudunk kollektíve beinteni nekik. Pedig néha rájuk férne, akármennyire is kedveljük őket! 😉
