Ha egy kicsit elkezdünk a szavakon lovagolni, akkor azt azért szögezzük le: a Bayernnek nem cserecsatárra van szüksége. A Bayernnek csatárra van szüksége. Nemcsak azért kell nekik csatár, mert bármikor történhet valami Robert Lewandowskival.
? Nyilván azért is. Gondoljunk 2015-re, amikor törött arccal kellett játszania a Barcelona ellen vagy 2017-re, amikor ki kellett hagynia a Real elleni odavágót. És persze lehet eltiltás vagy akár bevághatja a durcát is, bármi.
? A csatár kifejezetten egy olyan poszt, ahol nagy lehetőségek vannak a játékosok forgatására, egymással szemben vagy egymás mellett is. Az úgy oké, ha azt mondjuk, hogy jó Rafinha meg Starke, mert nem az edző nem fogja berotálni a szélsővédőt és a kapust. De a csatárnál nagy szerepe van annak, milyen napot fog ki, adott esetben szükségszerű is, hogy behozz még egy támadót. Végülis nem a mágnestáblán, hanem a pályán akarnak nyerni, ahhoz meg gól kell.
? Igenis a másik (de talán még egy harmadik) csatárnak is olyannak kell lennie, akit – ha Lewandowskit képzeletben levesszük a térképről – akkor is méltónak találnánk a csapathoz, ha az egész szezont neki kellene végigjátszania. A Camp Nouban és az Old Traffordon is.
? 2012-ben – bár ugye sokan lesajnálták – egy ilyen figura érkezett a Bayernhez, aki a szezon második felére alapemberré is lépett előre, a BL-döntőben gólt szerezve. Ellenpontként pedig ott volt az addigi elsőszámú csatár, aki az elődöntőben azért megmutatta, hogy továbbra is hasznos tagja a csapatnak.
Télen elég nehéz klasszist igazolni, de azért nem megúszásra kell törekedni, hogy „majd jó lesz valamire.”
? Ráadásul a probléma nem 2017 novemberében állt elő, hanem – nem megbántva az akkor már 36 éves Claudio Pizarrót – lényegében már 2014 nyarától.