“Musiala még nem tart ott, ahol néhányan gondolják”
Jogi Löw szerint Jamal Musiala még nem tart ott a fejlődésben, ahol néhányak szerint már igen. Ezzel magyarázta az angolok elleni búcsú során eszközölt cseréit. Olvass tovább!
Jogi Löw szerint Jamal Musiala még nem tart ott a fejlődésben, ahol néhányak szerint már igen. Ezzel magyarázta az angolok elleni búcsú során eszközölt cseréit. Olvass tovább!
Ugye ez a “hányan szerepeltek a keretből a Bajnokok Ligájában”, illetve “hányan lettek bajnokok” hivatkozás egyáltalán nem biztos, hogy az esélyt növeli egy ilyen túlzsúfolt szezon végén. Olvass tovább!
A 24 csapatos Európa-bajnokság egyik nagy anomáliája, hogy a harmadik csoportmeccs és a nyolcaddöntő között sok csapat számára akár egy hét is eltelhet. Ami azért egy nagy tornán elég fura. Gyanítom az UEFA üzleti érdekei fontosabbak annál, minthogy a játékosok esetleg egy héttel hamarabb menjenek el rövid nyári szünetükre… Olvass tovább!
Azzal előzetesen mindenki számolt, hogy az angolok megnyerik a saját csoportjukat. Hazai pályán, viszonylag könnyű ellenfelekkel szemben, ráadásul a torna egyik nagy esélyeseként ez szinte elvárás volt. Olvass tovább!
Szerdán este kialakult a legjobb tizenhat mezőnye az Európa-bajnokságon. Közte van a német válogatott is, ráadásul csoportmásodikként, azonban aligha megérdemelten. Legalábbis önmagukhoz képest. Olvass tovább!
Az utolsó csoportmérkőzésekig nyílt lesz a továbbjutás sorsa ezen az EB-n. is. A csoportok első két helyezettjein túl a csoportharmadikok is továbbjuthatnak a legjobb tizenhat közé. De a hatból csak négy! Olvass tovább!
Kedden már tényleg megindul az Európa-bajnokság a németek számára is. Hároméves hosszú vesszőfutás, majd az előző hónap fogadkozásai után hazai pályán lehet megmutatni – a világbajnok franciák ellen. Olvass tovább!
11 ország, 11 stadionjában rendezik meg az idei Európa-bajnokságot. Ez azt jelenti, hogy a csoportmeccsek során minden csoport lesz 1-2 csapat, amelyik a hazai pálya előnyét élvezheti. Olvass tovább!
Egyelőre még őrzi magabiztos első helyét a Nationalelf az Európa-bajnokság örökranglistáján. Olvass tovább!
A legjobb európai futballisták megkezdik kontinentális körutazásukat. Közülük sokan a Bundesligából érkeznek. Olvass tovább!
Az Európa-bajnokság közeledtével én is leporoltam a régi emékeket: videók, szöveges anyagok és persze zeneszámok, amik a régi EB-emlékeket juttatják eszembe. Olvass tovább!
Mario Götze 22 éves volt, amikor világbajnoki címre lőtte a Natinalelfet, Kai Havertz még nincs 22 éves, amikor BL-győzelemre vezette a Chelsea-t, Kylian Mbappé 19 évesen döntötte el a 2018-as viágbajnoki döntőt. Azt gondolná az ember, hogy a futball annyira gyorsan változik, annyira gyorsan tűnnek fel az újabbnál újabb sztárok, Olvass tovább!
Berti Vogts, a német válogatott korábbi kapitánya mutatott rá arra, hogy a bővített, 26 fős keret nem biztos, hogy csak előnyökkel jár az EB-re induló válogatottak számára. Olvass tovább!
Rengeteget szoktunk nevetni azon, ahogyan a marketingesek saját magukat hívják kreatívnak, miközben a legtöbb kampány bármiféle kreativitást nélkülöz. A foci EB közeledtével ismét ellepik a látóteret a focira rátelepedő, de azzal tulajdonképpen semmiféle kapcsolattal nem bíró cégek. Olvass tovább!
Észak-Macedónia fennállása során először jutott ki egy nagy futballtornára. Olvass tovább!
Emlékszem még a 90′-es évekből, amikor Jari Litmanen méltatása közben megemlítették, hogy klubteljesítésménye azért is olyan fontos, mert finn válogatottsága miatt esélye sincs arra, hogy válogatott tornán szerepeljen. Olvass tovább!
Tizenegy ország tizenegy stadionjában mérkőzik meg Európa legjobb 24 válogatottja az Európa-bajnoki győzelemért. Olvass tovább!
Tizenegy ország tizenegy stadionjában mérkőzik meg Európa legjobb 24 válogatottja az Európa-bajnoki győzelemért. Olvass tovább!
Tizenegy ország tizenegy stadionjában mérkőzik meg Európa legjobb 24 válogatottja az Európa-bajnoki győzelemért. Olvass tovább!
Tizenegy ország tizenegy stadionjában mérkőzik meg Európa legjobb 24 válogatottja az Európa-bajnoki győzelemért. Olvass tovább!
Designed using Magazine Hoot Premium. Powered by WordPress.