Nem működik a Bayern utánpótlás-munkája

Fontosnak érzem, hogy a Bayern aktuális sikerein túl olyan dolgokkal is foglalkozzak, melyek évekre, évtizedekre képesek meghatározni a Bayern szerepét a német illetőleg a nemzetközi futballban.


Szerencsére általában hálás a feladat, hiszen pénzügyileg és infrastruktúrájában is magas szintű szakmai eredményeket tud felmutatni a klub. Van viszont legalább egy téma, amiben már a vészharangokat kongatják: az utánpótlás-nevelés. Sosem járt élen az utánpótlás-képzésben a Bayern, de ha visszatekintünk az előző évtizedekre, azért egy jó tehetség utat tudott törni magának a Bundesligában, a legjobbak pedig – a Bayern maximalista elvárásait meglovagolva – a válogatottban is húzóemberek tudtak lenni. A 2014-es VB-döntő kezdőcsapatából négyen is a Bayern neveltjei (Lahm, Schweinsteiger, Müller és Hummels), de hivatalosan Kroos is, aki 16 évesen érkezett a Bayernhez, s mindössze egy évet töltött az utánpótlásban. Másfelől mondhatjuk, hogy 17 évesen őt a profik között neveltük.

Persze az is érv, hogy a maximalista célok és az eltúlzott elvárások sem kedveznek a fiatalok szárnypróbálgatásainak: Jupp Heynckes a triplázást követően elmondta, sajnálja, hogy például Xherdan Shaqirinek nem tudott több lehetőséget adni, de egyszerűen a csapatra nehezedő nyomás miatt biztosabbra akart menni, még ha utólag a 25 pontos bajnoki előny meg is engedte volna, hogy Shaqiri akár az egész szezonban játsszon. Hozzá hasonlóan Pep Guardiolának sem volt könnyű dolga. Láttuk, mekkora nyomást helyezett rá a sajtó, s hogy egy-egy becsúszó döntetlent hogy vetett koncként a közvélemény elé. Többször több emberrel is próbálkozott, eredmény nélkül. Sajnos ezek a fiatalok (pl. Gianluca Gaudino) máshol sem tudnak kiemelkedni. Mitchell Weiser számára pedig – aki nem sajátnevelésű játékosunk! – magatartási problémák okoztak hiányosságokat az edzésmunkában. Az egyetlen sikersztori: Joshua Kimmich. De előtte már ő is profiskodott máshol, s az ő áttöréséhez is egy olyan hihetetlen sérüléshullám kellett, amelynél gyakorlatilag az összes belső védőnk kiesett.

Az előző időszak legérdekesebb példáját Lukas Scholl hozza. Éveken át volt a Bayern utánpótlásának legnagyobb tehetsége, Guardiola is próbálgatta. Az általános véleményünk szerint fizikálisan volt nagyon kevés a Bayernhez. Nos, néhány évvel később ugyanezért tanácsolta el Markus Babbel is a svájci Luzerntől.

Scholl idén télen igazolt volna Svájcba, azonban Babbel – aki egykoron a mi utánpótlásunkban nevelkedett – végül nem látta elegendőnek a teljesítményét a svájci élvonalhoz. A játékos így a német negyedosztályú Wacker Nordhausennél folytatja. 20 évesen. A bayernes Kroos, a dortmundi Götze, a gelsenkircheni Özil erre a korra már európai hírt szerzett magának.

Babbel szerint a brutális konkurenciaharc mérgezi meg a fiatalokat, akik számára ez egy mindent vagy semmit játékba megy át: “Hatalmas tehetség és technikailag nagyon képzett, de vannak hiányosságai. A Bayernnél nem készítik fel a fiatalokat a jövőre. Arról szól az egész, hogy sikerül-e felküzdeni magukat a profik közé vagy sem.”

Lukas Scholl egy friss interjúban beszélt arról, hogy a nyomás milyen káros volt számára: „17-18 éves voltam, az egész felhajtás körülöttem túl nagy volt. Még csak egy gyerek voltam. Reggelente kinyitod az újságokat és hirtelen ott szerepel a neved. Durva volt. Emiatt mondom azt: számomra túl korán jött ez a lépés. És végülis legnagyobb részt rajtam múlt a dolog.”

Scholl a 2014-es lehetőségét követően nem is az U23-ban (FCB II), hanem még egy lejjebb, az U19-esek között kapott szerepet: „Elég sokszor éreztem magam megsértve, amikor újra az U19-esek között kellett játszanom. Pedig akkor kellett volna továbbdolgoznom. Akkor talán a profik közé is bekerültem volna.”

A legkeményebb a dologban, hogy a profik között is minden támogatást megkapott, Pep Guardiolának ő is nagyon hálás: „Messze-messze ő volt az az edző, aki a legjobban támogatott. Sokat segített nekem. Mindenekelőtt az imponált nekem, ahogyan minden ellenfelet ízekre szedett taktikailag. Hihetetlen volt.”

Látszólag tehát mindenki jól végzi a dolgát a Bayern gépezetében, mégis valami hibádzik a nagy összességben, ami miatt a fiatalok megfeneklenek a nagy lehetőséget kapujában.

Mindenesetre Uli Hoeneß második elnöki mandátumának kiemelt témája lesz az utánpótlás-nevelés magasabb fokozatra kapcsolása.

A cikk megjelent az fcbayernmunchen.hu-n.