Katari VB 2022: Futballkulturális deficit

Én is úgy vagyok vele, hogy egyáltalán nem várom a világbajnokságot. Kicsit próbálom megrázni magam, hátha.

Lehet, hogy egy kép erről: 9 ember
De egyelőre úgy néz ki, hogy a németek meccseit fogom majd nézni, és annyi. Talán-talán hetet, bár a VB-ket megelőző felspannoltságot sem érzem.
Nekem egyébként elsősorban nem erkölcsi kifogásaim vannak a katariakkal szemben. A felhozott vádak természetesen súlyosak és nem hagyhatók figyelmen kívül. De valahogy úgy érzem, hogy elég képmutató egy-egy ügyet felkapni, míg közben a világban meglévő összes többi problémát figyelmen kívül hagyjuk. Azért az elmúlt időszakban Kína, Oroszország is rendezett olimpiát, utóbbi VB-t. De ott volt Dél-Afrika is, ahol háát nagyon visszafogottan is az apartheid ingája eléggé visszalengett. És akkor még ott van az a képmutatás, hogy emberi jogokról beszélünk, miközben az összes holminkat ázsiai gyerekek készítik éhbérért. Ha veszel egy futballmezt, azzal is ez a helyzet. Persze a legnagyobb hipokrita én vagyok, mert papolok erről, de én is meegveszem az összes hülye holmit.< /div>

Nem, az én kifogásom kulturális eredetű. Azért nem érdekel ez az egész, mert Katarral kapcsolatos semmiféle kulturális identitás sem azonosítható, amiként a futballkultúrában is csöppnyi jelleggel bír. Ráadásul a világbajnokság helyszínen való futballszurkolói megélése szinte lehetetlen.
Az egész világbajnokság tökéletesen ki van lúgozva a pénzre. Semmi másról nem szól. Mégcsak jelképesen, egy marketinghazugság formájában sem.
Ehhez persze még hozzájön a téli időpont, mely kioltja a világbajnokságok futballromantikájának nosztalgiáját is.