A Bundesliga átigazolási mérlege

Szeptember beköszöntével az átigazolási szezon is lezárult. Néhány szűk kivételtől eltekintve a csapatoknak legalább januárig várniuk kell, ha meg akarják erősíteni keretüket.

Image result for alex witsel dortmundLényegi trendváltozást nem lehetett tapasztalni a Bundesligában. Nemzetközi presztízséből évek óta folyamatosan veszítő bajnokság átigazolási mérlegében ezúttal is inkább a sztárok, jegyzett játékosok kirajzásáról beszélhettünk, mintsem a keretek megerősítéséről. A Bundesliga csapatainak egyre nehezebb megtartaniuk legjobbjaikat, de egyre nehezebb jegyzett játékost is igazolniuk a Bundesligán kívülről. Azt pedig majd a tavaszba fordulva látjuk meg igazán, kik azok, akik a külföldről igazolva illetve a saját utánpótlásból érkezve tényleges erősítést jelentenek a csapatok számára.

A Bundesliga csapatai idén összességében 502,5 millió Eurót adtak ki új játékosokért, bevételük pedig 480,2 millió Euró volt. Tehát 22,3 millió Euróval még gazdagodtak is a klubok. Az angol csapatok majdnem 1 milliárd Euróval lettek rövidebbek ezen a nyáron az átigazolásaik révén, Olaszországban 278 millió, míg Spanyolország 139 millió Euró ugyanez a szám. Érdekes a francia bajnokság, mely szintén képes volt arra, hogy több remek németországi játékost elszipkázzon, ők is pluszban zárták a nyarat, 287 millióval.

Ennek háttérében érdemes lenne azt megvizsgálni, hogy egy hasonló kaliberű játékosért mennyit kér egy francia és mennyit egy német csapat. /A másik négy bajnokság 20 csapatos, csak némileg kompenzálja a számokat./

Német fronton szembetűnő, hogy a bajnok Bayern NULLA eurót költött új játékosokra. Vidal, Rudy, Bernat és hivatalosan Douglas Costa eligazolásából 88,5 millió eurós bevétele keletkezett. A nemzetközi kupás csapatok közül a Schalke, a Dortmund, a Frankfurt és a Hoffenheim is negatív mérleggel zárt, de 10-25 millió Euró közötti mértékben, ha az eladás – vétel mérlegét nézzük.




Volt jónéhány figyelemre méltó igazolás a Ligán belül:

Leon Goretzka – Schalke –> Bayern
Sebastian Rudy – Bayern –> Schalke
Salif Sané – Hannover –> Schalke
Mark Uth Hoffenheim –> Schalke
Leonardo Bittencourt – Köln –> Hoffenheim
Abdou Diallo – Mainz –> Dortmund
Thomas Delaney – Werder –> Dortmund
Marius Wolf – Frankfurt –> Dortmund
Marwin Hitz – Augsburg –> Dortmund
Mitchell Weiser – Hertha –> Leverkusen
Lukas Hradecky – Frankfurt –> Leverkusen
Gonzalo Castro – Dortmund –> Stuttgart
Daniel Didavi – Wolfsburg –> Stuttgart
Marc Oliver Kempf – Freiburg –> Stuttgart
Martin Harnik – Hannover –> Werder
Nuri Sahin – Dortmund –> Werder
Claudio Pizarro – Köln –> Werder
André Hahn – HSV –> Augsburg
Julian Schieber – Hertha –> Augsburg
Walace – HSV –> Hannover
Daniel Ginczek – Stuttgart –> Wolfsburg

A Bundesligába érkező új játékosok számbavétele és értékelése bizonyosan egy külön posztot érdemel. Már csak azért is, hiszen el kell telnie bizonyos időnek, mire látjuk, kinek sikerül meghatározó játékossá válnia.
A távozók esetében viszont ismerjük a Bundesliga-beli értéküket. Ami innentől már nem lesz meg. Idén nyáron is számtalan játékos távozott a többi elitbajnokságba, jónéhányan pedig a Bundesligánál alacsonyabban jegyzett bajnokságok felé vették az irányt.




Anglia
Max Meyer (Crystal Palace), Sokratis (Arsenal), Erik Durm (Huddersfiled), Andrij Jarmolenko (West Ham), André Schürrle (Fulham, kölcsön), MIkel Merino (Newcastle), Bernd Leno (Arsenal), Naby Keita (Liverpool), Bernardo (Brighton&Hove), Jannik Verstergaard (Southampton), Moritz Leitner (Norwich), Yoshinoir Muto (Newsastle), Caglar Söyüncü (Leicester)

Spanyolország
Arturo Vidal (Barcelona), Coke (Levante), Pablo de Blassis (Eibar)

Olaszország
Douglas Costa (Juventus), Kevin-Prince Boateng (Sassoulo)

Franciaország
Juan Bernat (PSG), Thilo Kehrer (PSG), Benjamin Henrichs (Monaco)

Többi
Benedikt Höwedes (Lok. Moszkva), Lennart Thy (Erzurumspor), Zlatko Junuzovic (RB Salzburg), Nigel de Jong (Al Ahli), Georg Niedermeier (Victoria Melbourne)