Amikor a feljutó csapat bajnoki címet szerez

Most már több, mint 20 évvel ezelőtti kép. Otto Rehhagel a frissen feljutó Kaiserslautern edzőjeként győz Münchenben a Bayern ellen. 
16 hónappal azután, hogy kirúgták őt a bajorok. Franz Beckenbauer 1995-ben még 5 éves szerződést akart vele aláíratni (három lett belőle), végül már az első szezon vége előtt távoznia kellett. Pedig a bajnokságban a második helyen álltak (előtte évben csak hatodik lett a Bayern) és az UEFA-kupában is meneteltek a végső győzelem felé. A viszonya viszont korántsem volt felhőtlen a játékosokkal és vezetőkkel. Az április végi Rostock elleni vereséggel búcsúzott. „Ez az őrült ember Mehmet Schollt a lelátóra akarta küldeni. Nekem kellett megakadályoznom” – fakadt ki egyszer a Császár.

Hogy a másodligás Lautern edzője legyen. Akikkel feljusson, majd nyomban utána a bajnokságot is megnyerje. Még Andy Brehmével, de már Michael Ballackkal. A Lautern akkor az első fordulóban nyomban győzni tudott Münchenben, és a másik meccset is megnyerte ellenünk. Stílusos bosszú Rehhageltől.

Nem ez volt az egyetlen edzői csodája: 2004-ben a görög csapat élén nyert Európa-bajnokságot. Érdekes, hogy most már a görögök sikerét is ki kell emelni. 13 év telt el azóta, felnőtt egy újabb generáció, aki számára ez már nem mond sokat.