Ismét nekifeszülhetnek egymásnak az UEFA és a nemzeti ligák képviselői saját érdekeik védelmében. Egy friss – legalábbis májusi – tervezet szerint alapjaiban változhat meg a nemzetközi klubkupák lebonyolításának rendje 2024-től.
Az új tervezet szerint 2024-től három osztályban zajlik majd a móka. A Bajnokok Ligájából kifejlődő „League 1” ugyanúgy 32 csapattal indulhat. Azonban változást jelent, hogy immáron négy nyolccsapatos csoporttal. Ez elvileg vonzóbbá teszi a sorozatot, minden játéknapra fog jutni több rangadó is, azonban a nyolcaddöntőket megelőzően nem hat, hanem tizennégy fordulóra lesz szükség.
Változást jelent az is, hogy már nem a bajnoki eredményeken múlik majd a kvalifikáció. Sok csapatnak csak álom, másoknak kőkemény küzdelem kiharcolni a BL-részvételt. De néha vagy általában sikerül. Megint mások, a legnagyobbak számára szinte magától értetődő, gondoljunk csak a Real Madrid, FC Barcelona, Bayern München hármasra. De még a bajoroknak is becsúszott egy rossz esztendő, amikor nem sikerült befutni a dobogóra a Bundesligában. Nos, a jövőben ez már fixálódna. A legnépszerűbb csapatok eleve ott lennének a főtáblán. A várakozásnak megfelelő módszer szerint akár a Schalke is, amelyik idén épphogy elkerülte az osztályozót. Viszont például az RB Lipcse a pályán elért eredmények ellenére az új rendszerben most nem kvalifikálta volna magát.
A fixált résztvevők azt is jelentik, hogy a kisebb országokból érkezők számára még nehezebb lesz a bejutás. Összesen négy csapat jutna be a selejtezőkből. Hozzájuk csatlakozik még négy csapat az Európa-Liga előző idényének elődöntőiből.
Az Európa-Liga helyére jöhet 48 csapattal a „League 2”, míg a 2021-től bevezetendő új sorozat 64 csapattal a „League 3” elnevezést kaphatja.
Mindezek mellett a legnagyobb ellenérvet feltehetően nem is a lebonyolítás, hanem a lebonyolítás ideje jelenti majd. A tervezetek szerint ugyanis a jövőben – 2024-től – hétvégén lennének a nemzetközi kupamérkőzések. Ez a legvastagabb vörös fonal, amit az UEFA és a nemzeti ligák közötti viszonyban csak el lehet képzelni. Értelemszerűen, aki részt akar venni a nemzetközi kupákban, az nem tud szombat-vasárnap bajnoki mérkőzést játszani. Nem meglepő, hogy kiváltképp Németországban akadtak ki a terveken, ahol a szurkolói kultúra különös kötődést ápol a bajnoki küzdelmekkel, legyen szó bármelyik osztályról. Az utazó szurkolók számára is ideális szombat 15.30-as időpont kerülhet ezzel veszélybe. Németországban már az óriási ellenérzéseket vált ki, hogy szezononként néhány mérkőzést hétfőn este (tehát olyan munkanapon, amit szintén munkanap követ) rendeznek. Mivel school night, így a gyermekek sem maradhatnak fel a meccs végéig, de a stadionba tutira csak nagyon kevesen jutnak el.
Jelenleg úgy tűnik, hogy Németországban összezárnak a klubvezetők a tervezett reformokkal szemben. Rudi Völler (Leverkusen) szerint: „A futball halálos ítélete lenne, ha már nem lenne szükséges kvalifikálnod magad a nemzetközi kupasorozatokba.” Aki Watzke (BVB) azt erősítette, hogy meg kell próbálni a német érdekeket a lehető legjobban képviselni, azonban a német futballra lenne halálos ítélet, ha a sor végén a német csapatok kiesnének az európai vérkeringésből.
Kalle Rummenigge (FCB) másik oldalról közelítette meg a kérdést, szerinte alapból szükségtelen bármit is változtatni a Bajnokok Ligáján, mely már így is irigylésre méltó az egész világon. A nyolccsapatos csoportokban pedig számtalan érdektelen meccs lenne, még a négycsapatosoknál is gyakoriak a tét nélküliek, pedig ott minden helynek jelentősége van.
A Bayern német vetélytársai kivételesen örülhetnek Uli Hoenessnek is, aki elképzelhetetlennek tartja azt, hogy megszűnjenek a szombati Bundesliga-meccsek. Abban biztosak lehetünk, hogy ő is mindent meg fog tenni ennek elkerülése érdekében, ez pedig a többiek érdekeit is szolgálja.