Ha mindenáron választani kellene egyet a Bayern München bajnoki címei közül, akkor a legtöbben valószínűleg a csapat 2001-es sikere mellett voksolnának.
A Bayern München olyannyira megdöntött mindenféle rekordot a Bundesligán belül, hogy többnyire már a sajátjait kénytelen döntögetni. A Bundesligában elnyert 30 elsőség már az ötödik csillagot eredményezi számukra. Ehhez a kerek számhoz még hozzájön a Bundesliga előtti időkben megszerzett 1932-es bajnoki cím is.
De a legnagyobb sláger – legalábbis az én generációm számára biztosan – a 2001-es győzelem marad. Napra pontosan 20 éve, május 19-én feje tetejére állt a bajnoki véghajrá a Bundesligában. Eredendően csak egy emlékező képet akartam kitenni a kis saját Facebook-oldalamra, aztán belém hasított, hogy 20 év ugyanakkora távolság egy mostani fiatal szurkoló számára, mint számomra volt a 70-es évek. Persze a mai gyerek szerint a 90-es évek zenéje is „régi zene”, a Titanic is régi film. Brrrrr.
Kivételesnek számított, hogy a Bayern egymás után harmadszor nyerhette meg akkor Bundesligát. Egészen addig csak háromszor fordult elő ilyen, ebből kétszer a Bayern, egyszer pedig a Jupp Heynckes-féle Mönchengladbach tudta ezt megcsinálni. Zsinórban négy bajnoki cím már a csúcsok csúcsa lehetett volna: zsinórban kilencszer megnyert bajnoki cím? Elképzelhetetlennek tűnt.
A Bayern 63 ponttal lett bajnok. Ez rohadt kevés. A rekordot 2013 óta 91 ponttal tartja a csapat. Ráadásul a legjobban szereplő másodikak közül néhányak rendre 70 pont fölé tudnak kúszni. A lőtt 62 gólon ma már inkább megmosolyodunk, pláne, hogy Robert Lewandowski idén egymaga legalább 40-ig jutott. A bekapott 37 gól pedig csak az idei gólzuhatag szemszögéből nem tűnik annyira soknak.
A Bayern ebben a szezonban mindkétszer kikapott a bajnoki vetélytárs Schalke ellen, ahogyan mindkétszer legyőzte őket a kieső Hansa Rostock is. Persze a Bayern számára ezek az évek elsősorban nem a bajnokságról szóltak. Az 1999-es óriási BL-drámát követően 2000 tavaszán az elődöntőbeli kiesés ugyanúgy csalódást jelentett, hiszen a Real Madrid ellen négyszer játszottak ebben a szezonban, ebből háromszor le is győzték őket, végül mégis a madridiak jutottak döntőbe. Nagyon-nagyon hajszolta a Bl-serleget ez a generáció.
Ehhez képest, vagy inkább ennek köszönhetően a Schalke 2001 tavaszán történelmi esély kapott arra, hogy 1958 óta először bajnoki címet ünnepeljen. A Bundesligában először. 43 év telt el a 7. bajnoki címük óta. Ez egyébként élmezőnyt jelent számukra a történelmi ranglétrán, csak a Nürnberg (9) és időközben már a Dortmund (8) előzi őket. A Bayern nyilván statisztikában egy teljesen más dimenzió.
Amikor 2000-ben az utolsó forduló előtt megkérdezték Oliver Kahnt, hogy bajnokok lesznek-e a Leverkusen hárompontos előnye ellenére, teljesen egyenesen megmondta, hogy igen, hiszen ők nyerni fognak, a Leverkusen pedig kikap. Ez így is lett, a gyógyszergyáriak óriási meglepetésre kikaptak az Unterhachingtól – a harmadikszámú müncheni csapattól. A Bayernnek pedig ölébe hullott a Salátástál.
A 2001-es utolsó fordulóinak szemszögéből nézve ez valóban egyszerűnek tűnhet. A Bayern 21 forduló után 42 ponttal állt, tehát az utolsó 13 fordulóban mindössze 21 pontig jutott. Ekkor még a Schalke és a Leverkusen is lőtávolon belül volt, de a Dortmund se sokkal követte őket. Négyesélyesnek látszott a bajnoki véghajrá – ezt jelzi, hogy közben egy forduló erejéig még a Dortmund is tabella élére került. 28 forduló után ez a négy csapat egyetlen pontnyira állt egymástól. És azzal, hogy a Schalke a 29. fordulóban 3-1-re győzni tudott Münchenben, át is vette a vezetést a tabellán. A Bayern ezekhez a fordulókban mindössze kétszer tudott nyerni.
A vesszőfutást megelőzte a Bajnokok Ligája második csoportkörében a Lyon elleni megalázó 3-0-s vereség is, de nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a rossz bajnoki eredmények heteiben a Bayern a Bajnokok Ligájában előbb a Manchester Unitedet, majd a Real Madridot is oda-vissza megverve menetelt a döntőig. Amikor csúcsfutball kellett, ez a csapat kiadta magából.
De visszatérve a Bundesligára, a Bayern a 32. fordulóban győzni tudott Leverkusenben 1-0-ra. Konkrét bajnoki esélyei az egyaránt 59-59 pontos münchenieknek és gelsenkirchenieknek maradtak. A 33. fordulóban pedig sokáig úgy tűnt, hogy a Schalkénak áll a zászló. A Bayern otthonában a Kaiserslautern vezetett, míg a Schalke 0-0-ra állt a Stuttgart vendégeként. Jancker egyenlített, ezzel az élő tabellán egyenlő ponttal álltak a felek. Aztán jött Alexander Zickler, aki csereként beállva igazolta, hogy ő a Bayern történetének egyik legjobb Jokere. Megnyerte a Bayernnek a meccset a 90.perc legvégén. A konferenciaközvetítésben éppen ezekben a másodpercekben jött a hír, hogy Krasimir Balakov góljával a Stuttgart is nyert. 1 perc leforgása alatt 3 pontosra nőtt a Bayern előnye a tabellán.
Azonban egyáltalán nem nyugodhattak meg – ha az utolsó fordulóban Hamburgban kikapnak, a Schalke pedig hazai pályán győz az Unterhaching ellen, akkor a Ruhr-vidékiek örülhetnek, mivel a gólkülönbségük jobb lett volna.
Aztán jött a nagy Showdown, a Schalke 27 perc után már kétgólos hátrányban állt, ezzel tutinak érezhette pozícióját a gólnélküli meccsén a bajor csapat. De a félidőre már egyenlítés történt Gelsenkirchenben is. Aztán a Haching ismét megszerezte a vezetést, ismét egyenlítettek a Királykéket, majd megfordították a meccset, végül Ebbe Sand a 89. percben be is biztosította az 5-3-as győzelmet.
Ez azonban egészen addig mit sem ért volna, amíg a Bayern nem kap ki. Csak aztán! Sergej Barbarez góljával a Hamburg a 89. percben megszerezte a vezetést. Hirtelenjében már a Schalke volt a befutó. Sajnálatosan nekik a hírek már úgy érkeztek meg, hogy ez egyben a végeredmény is. Így Gelsenkirchenben megkezdődött az ünneplés. Rém ciki. Azt el kell mondani, ha már a fiatalok számára nyújtok betekintést az emlékekbe, hogy a helyszínen ekkor még rádión hallgatták a párhuzamos meccsek eredményeit. Persze volt 1-2 éves utánkövetés Nyugathoz képest, de én például azt hiszem, hogy az első mobilomat csak 2001 végén kaptam meg.
De azért annyira vénnek ne gondoljatok bennünket, a felvételeken láthatjátok, hogy azért a gelsenkircheni kivetítőn is megjelent az élőkép a hamburgi eseményekről. Jelesül arról, hogy a Bayern a hosszabbítás perceiben egy hazaadást követően közvetett szabadrúgáshoz jutott. A lehető legritkábban ítélnek meg ilyet a futballban. Újra és újra megnézve, nem nagyon tudok belekötni. Ez megadható volt. Kissé meglepő módon nem valamelyik nagyágyú, hanem Patrik Andersson állt oda. Aki a legurított lasztit bevágta a sorfal alatt a kapuba. 1-1!
És a pontszerzéssel már a Bayern lett a bajnok. Mégis. Épphogy kiengedték a kezükből a bajnoki címet, majd épphogy visszaszerezték. Nehezen képzelhető el ennél izgalmasabb végjáték, az 1999-es BL-döntőt követően – és az ugyanúgy május 19-én lejátszott 2012-es BL-döntő fényében – végre Kahnéknak jött ki jól a lépés.
Ez a nagy siker is kellett ahhoz, hogy következő szerdán az Ottmar Hitzfeld-féle csapat végleg túllépjen árnyékán, és Milánóban büntetőkkel megnyerje a Bajnokok Ligáját. 25 év után visszahódítva a serleget, a BL-rendszerben először elnyerve azt.
Tehát az utókor szemszögéből kissé igazságtalannak tűnhet, hogy a sok-sok agyonnyert, vérprofi teljesítménnyel tűzdelt bajnoki cím bármelyike képtelen hatásában versenyezni azzal a szezonnal, ahol az izgalmakat éppen a szerencsétlenkedés alapozta meg. Azonban akkor, ott, az a csapat felül tudott emelkedni mindezen. A 89. percben bekapott gól ellenére mentek tovább, Oliver Kahn egyből a kezdőkörhöz futott a labdával, elkezdte rángatni a hitevesztett Sammy Kuffourt, leüvöltötte társait, akik megtették a plusz egy lépést a sikerért, és megérdemelten vehették át érte a jutalmukat. Örök példa, és remélem, hogy a Bayern Münchent megszemélyesítő momentumaként él majd tovább.
