Philipp Lahm: A modern kapitány

Beköszöntött a hét, amikor elbúcsúztatjuk Philipp Lahmot. Ismét egy sikeres korszak zárul le a német futballban.

Lahmnak megadatott, hogy egyaránt kapitányként emelje magasba a világbajnoki és a Bajnokok Ligája-trófeát. A németek közül ezt egy egyedül Franz Beckenbauer mondhatja el még magáról. Hosszú út vezetett odáig, hogy a csapatkapitány az őt megillető tisztelettel búcsúzhasson.

Ő az, aki a Bayern U19-es csapatában is viselte a szalagot, majd viszonylag korán, már 25 éves korában bejelentkezett a kitüntető posztért. Oliver Kahn 2008-as búcsúját követően Mark van Bommelt nevezték ki kapitánynak, de időről-időre már az ő karján is láthattuk a szalagot. Ahogyan a válogatottban is. Amikor rákérdeztek, ő sem rejtette véka alá, hogy szívesen vállalna nagyobb felelősséget: a célja mindenképpen az, hogy a Bayernnél és a Nationalelfnél is kapitánnyá váljon. Utólag már úgy foglalhatunk állást, hogy szinte predesztinálva volt erre a posztra társával, Bastian Schweinsteigerrel. Stefan Effenberg, aki egy generáció példaképe, 2008 végén mondta el: „Lahm is nagyot lépett előre a fejlődésében, nemrégiben a kapitányi szalag iránti igényét is jelezte. Szeretem az ilyen figurákat, akik nyíltan kimondják, amiről szó van.”

Hogy aztán 2010 nyarán – Michael Ballack sérülésével – hirtelen ő váljon a Nationalelf legifjabb VB-kapitányává. Csak ideiglenesen, hiszen a VB zárultával Löw is megerősítette, hogy Ballack a kapitány. De csak hivatalosan. Ami a valóság: a Capitano többször már nem lépett pályára a válogatottban. Akkor sem, amikor a leverkuseni teljesítménye ezt engedte volna. Löw viszont sokáig kivárt a végleges döntéssel, miszerint vele tulajdonképpen már egyáltalán nem is fog számolni.

Időközben pedig nemcsak a válogatottnál, hanem a Bayernnél is Lahm lett a kapitány. Pontosabban Schweinsteigerrel közösen lettek azok. Egy olyan időszakban, amikor már látszott, hogy ez a generáció többre hivatott, már közel is kerültek az igazán nagy sikerekhez, de a nagy áttörés még hiányzott. Ebben a légkörben adta magát az örök kérdés: ők ketten alkalmasak-e a vezérszerepre. Nemcsak a sajtó munkatársai vagy épp korábbi játékosok, de például Arjen Robben is úgy fogalmazott, hiába van már két kapitányuk, vezérük már egy sincs. Ő azért valószínűleg honfitársát is hiányolta. Általános érv volt Lahmmal szemben, hogy fizikumából, kiállásából eredően sem vezéralkat. Nem olyan forma, aki fel tudná tüzelni a társakat, vagy akár szavával érvényt tudna szerezni a csapat érdekének a játékvezetőnél. Lényegében azt kifogásolták, hogy Philipp Lahm nem Oliver Kahn. Ez kétségtelenül így van. „Oliver Kahn és én egyszerűen különböző személyiségek vagyunk. Tőlem nem lenne hiteles, ha megpaskolnék egy csapattársat.”

Lahm a közvéleménynél túlságosan is benne ragadt a jófiú szerepében. A kedves, szorgalmas, aranyos srác, a nagymama kedvence. Ami minden bizonnyal igaz is rá. De ő emellett profi sportoló is. Méghozzá a legnépszerűbb sportágban az egyik legprofibb. Ami pedig különösen ironikussá teszi a dolgot. Hiányolták belőle a karakánságot, az arroganciát, határozottságot, de amikor így lépett fel, a bulvárban nyomban kikeltek ellene, miért viselkedik így, hiszen ő annyira kedves kisfiú. …

Hiszen, ha végignézünk a karrierjén, elég sok esetben látjuk a határozottságot is a fellépésében. Gyakran, a csapat etikai kódexét is megszegve a nyilvánosság előtt adott hangot véleményének. Máig ő tartja a rekordot a csapaton beül a pénzbüntetésben. Nem Basler, nem Matthäus, nem Ribéry. 2009 végén, amikor a Bayern még rosszul szerepelt, élesen kritizálta a klubvezetést. Szerinte az elsőrendű feladat az lenne, hogy szilárd stratégát alakítson ki a klub és ahhoz igazodva keressenek új játékosokat, mintsem, hogy minden új érkezőhöz akarják újraszabni a taktikát. A retorzió nem maradt el: 50.000 Eurót kellett fizetnie. Ez a mai napig rekord. Ma visszatekintve, Hoenessék azért valószínűleg megfogadták a tanácsát. Amint lett koncepció és ahhoz igazított emberek, jöttek a sikerek is. (Persze a falak között is karakánul járt el. Pár év múlva biztos infónk lesz arról például, hogy valóban ő akadályozta-e meg, hogy 2014 nyarán Sami Khedirára rámozduljon a vezetőség.)

A legnagyobb port a kapitányi szalaggal kapcsolatos hajcihő kavarta. A Ballackkal való konfrontáció már korábban elkezdődött, amikor a Capitano egy válogatott meccsen hiányzott, Lahm pedig nemes egyszerűséggel elmondta, hogy nélküle is képesek a jó játékra. Ami az eredmény tekintetében igaz is volt: „Nem tekinteném vezéregyéniségnek. A válogatottban is megoszlik az irányítás több játékos között. Michael Ballack egy nagyszerű játékos, egészen fontos a csapat számára, akihez lehet idomulni. De nem nevezném vezéregyéniségnek. Bizonyítottuk, hogy nélküle is tudunk jó meccseket játszani. A klasszisa egyedülálló – ezt senki sem vitatja. De egy csapat számára fontos, hogy akkor is működjön, ha egy ilyen játékos kiesik.”

2010-ben Ballack és ügynöke már egyértelműen Lahm ellen keltek ki. Érdekes is a dolog abból a szempontból, hogy Ballack sokáig a válogatottal volt a VB-n, de amikor orvosi kezelés miatt haza kellett utaznia, Lahm éppen azon a napon adta a nyilatkozatot, miszerint önként nem fogja visszaadni a kapitányi szalagot. A Capitano szerint a játszma már ezen a napon véget ért. Mindenesetre Lahm érvei igazolhatók: a csapaton belüli hitelessége sérült volna, ha azt mondja, kösz nem, nem kell a szalag. Ez nem profi mentalitást tükrözött volna.

És akkor van még a 2011-es könyvének ügye. Elmondása szerint egy olyan könyvet akart írni, amiből a fiatalok is meríthetnek, melyek voltak számára a kulcsfontosságú lépések a profivá válásban. Egy olyan könyvet írt, amit őt is szívesen olvasott volna lurkóként. A sajtó nem volt ennyire kedves vele. Elsősorban azt kifogásolták, hogy korábbi edzőit, Rudi Völlert és Jürgen Klinsmannt is kikezdte. A 2004-es időszakról azt írta, hogy a válogatott túrák olyan intenzitásúak voltak, mintha nyaralni mentek volna. Ezzel valójában nem Völler hozzáállását akarta értékelni, mindinkább azt szemléltetni, mennyit változott rövid idő alatt a foci. A 2014-es VB-re már mindent patikamérlegen számoltak ki a válogatottnál is.

Láthatjuk tehát, hogy Lahm korántsem az a kis szolid, csendes figura. Ő bizony határozott profi, határozott elképzelésekkel, amiket végig is akart vinni. Kapitányi tulajdonságok.

Ehhez pedig már szinte magától értetődően jönnek azok a tulajdonságai, amiket soha senki sem vont kétségbe. Akármelyik edzőről is beszélünk, mindegyikük hálásan nyilatkozott róla, olyanról, akivel gördülékenyen lehetett közösen dolgozni. Különösen Jogi Löw és Pep Guardiola tett visszatérően érzelmes nyilatkozatokat. Pep szerint: „Ő a tökéletes kapitány. Egy olyan játékos, aki mindent megért. El se tudjátok képzelni, mekkora megtiszteltetés volt, hogy az edzője lehettem. Életem egyik legjobb élménye.”

A bejegyzés megjelent az fcbayernmunchen.hu oldalon is.