Nagyjából fél év telt el azóta, hogy megjelent a Sikersztori Bayern módra 2012 – 2014 című könyv. Ennek kapcsán szeretnék megosztani veletek néhány tapasztalatot.
A könyv a Finale Dahoam keserűségétől mutatja be a Bayern München sikereit elsődlegesen a történelmi szezont, de kitérve a 2013/14-es idényre is. A 168 oldal legnagyobb részét épp egy évvel ezelőtt, 2014 márciusában raktam össze. Elhatározásom abból fakadt, hogy bár csapatunk 2013 tavaszán óriási sikert ért el, ennek ellenére a hazai hivatásos újságírók egyike sem gondolta úgy, hogy lenne igény egy német futballal foglalkozó könyvre.
Célja volt tehát a könyvnek, hogy méltó emléket állítson az átélt nagy sikereknek (illetőleg annak a mentális átalakulásnak, amit a Finale Dahoam és a Wembley között átéltünk). Egyúttal azonban arra is rá akartunk mutatni, hogy hazánkban igenis van igény a német futballal foglalkozó könyvekre. Üzleti oldalról megközelítve: megéri a német futballal kapcsolatban könyvet kiadni, van rá fizetőképes kereslet (időközben Franck Ribéry illetve Lothar Matthäus révén két szívünkhöz közel álló legenda életrajza is kikerült a polcokra)
A kötet eredetileg 800 példányban jelent meg. Mostanra ez a 800 darab már gazdára lelt. Tehát az eredeti üzleti terv megvalósult. A könyv a piacra dobása a kiadó számára is megérte, mellette az én személyes anyagi ráfordításaim is megtérültek, de a jutalékokból még néhány Bambira is telt.. 😉
A tél folyamán két alkalommal nyomták újra a könyvet. Így – ha minden igaz – még kb. 300 darab vár eladásra. (négy példány pedig megrongálódott, amikor papír- és műanyagtáskám egyaránt kiszakadt az Andrássy út közepén :p ) Kijelenthető tehát, céljaink megvalósultak. Egyfelől ismét „VAN” könyv a Bayern Münchenről, másfelől közösen megmutattuk, hogy hazánkban is van igény a német futballal foglalkozó termékekre. Ez a jövőre nézve is bizakodással tölthet el bennünket. Korántsem csak miattam, hanem talán más kiadók, fordítók, szerzők is meglátják a lehetőséget.
És ez végső soron a ti érdemetek, akik bizalmat szavaztatok a szárnypróbálgatásomnak. Tudom, nem sikerült tökéletesre. Rettentő idegölő, amikor sokszori átolvasás, tördelés, kiadás után még mindig találok benne formai hibát (a lábjegyzetek tekintetében is). Elég ironikus érzés volt, amikor hazavittem a könyveimet, és kinyitva egyből megláttam, hogy „Carten Jancker”. A hibajelzéseket és tanácsokat köszönöm. Különösebb elégedetlenségről szerencsére egyelőre nem értesültem.
A – talán mellékes – formahibák ellenére én is elégedett vagyok a projekttel. Nem is feltétlenül csak amiatt, mert ezzel a könyvvel úgy érzem, végre alkottam valamit, ami túlmutat az életbeli kötelességeimen. Nagyon jó érzés, hogy ennyien és ennyire támogattatok/segítettek benne, ez a fajta megbecsülés megfizethetetlen. Köszönöm nektek, közte különösen a honlaphoz és a fanklubhoz tartozó társaknak, akik kellő nyilvánosságot biztosítottak a kötetnek. És köszönöm, hogy mindannyian pozitív szellemben viszonyultatok ehhez a könyvhöz, mely ugyan tárgyilagos indíttatású, de természetesen nem mellőzheti a személyes állásfoglalásokat sem.
Különleges érzés volt ráeszmélni arra, hogy a könyvvel a következő generációk számára akár egyfajta mentorként is előállhatok. Senki sem úgy kezdi el, hogy akkor most egy életre Bayern München szurkoló lesz. Ez egy folyamat, amely legtöbbünk számára odáig vezet, míg kitörölhetetlenül a személyiségünk része lesz a német futball iránti szeretet. A kezdeti hóbort túlcsordul életérzéssé. Miként gyerekként én is rongyosra olvastam a 2001-es könyvet (írta: Dénes Tamás), úgy csak remélni tudom, én is tudok adni egy lökést néhány fiatal szurkolótársunknak. Hihetetlenül jó érzés lenne, ha én is hozzájárulhatnék ahhoz, hogy néhány honfitársunk rátaláljon erre –a sokszor nem egyszerű – de mégis nagyszerű szórakozásra, ami aztán az egész életében végigkíséri. És ami így a személyisége részévé is válik.
A könyvhöz háromféleképpen lehet hozzájutni. 1. Online megrendeléssel a Libri illetve a Bookline hálózatából, ez így nagyon tiszta, hiszen nem kell attól tartani, hogy a hozzánk közeli könyvesboltban épp nincsen meg. 2. Országszerte jónéhány könyvfiókban ki van téve a könyv. A Libri mellett az Alexandra valamint a Líra és Lant hálózataiban is. 3. Végül pedig, aki dedikált példányra – és egy kicsit olcsóbb árra – vágyik, közvetlenül tőlem is megrendelheti a könyvet. Privátban keressetek meg, ez teljesen kötetlenül mehet, akár e-mailben, akár a könyv marketingoldalán, de akár a személyes Facebook-profilomon is.