“Kapusként még lenne miben fejlődnie”

Philipp Lahm a következő szombaton befejezi aktív pályafutását. Sokkal többet vesztünk vele, mint a világ egyik legjobb jobbhátvédjét. Pedig önmagában az is éppen elég veszteség lenne. 


Carlo Ancelotti egy héttel korábban mondta el, mennyire örülne, ha 20 Lahmból állna a kerete. Ő elsősorban a csapatkapitány profi hozzáállására és mentalitására gondolt, azonban az ő távozásával egy olyan játékossal lesz kevesebb a keret, aki egyszerre több poszton is képes megállni helyét a legmagasabb szinten is. Az elmúlt 15 évben ezt bizonyította is.

Első klubjában, az FT Gernnél még támadó középpályásként indult, majd a Bayernhez szerződve fokozatosan hátrébb került. Így elsősorban a jobbhátvéd posztjára, de sűrűn játszott védekező középpályást is. Ez Hermann Gerland nagy ötlete volt, a védők így jobban tudtak fejlődni a párharcokban. Holger Badstuber vagy Mats Hummels sem úszta ezt meg a Tigris irányítása alatt. Lahm esetében ez azért fontos volt, mert alacsonysága okán a fejpárharcokban is többet kellett fejlődnie (praktikákat kitalálnia). A terv bevált, hiszen ő volt az, aki a világbajnoki döntő 120 percét 100%-os párharc-mutatóval zárta le. Ebben több fejpárbaj is szerepelt. Kicsavartan úgyis meg lehet fogalmazni: magasassága ellenére még a világbajnoki döntőben sem lehetett őt fejjel megverni.

Amikor 2003-ban a Stuttgarthoz ment kölcsönben, Felix Magath elsősorban Andreas Hinkel oldalára szánta. Jobbszélsőként vagy jobbhátvédként Hinkeltől függően. Aztán néhány héttel az érkezését követően a vezetőedző megkérdezte tőle, tudna-e a baloldalon játszani balhátvédként, Lahm persze látatlanban is azt válaszolta, hogy „igen.” /Az első képen szereplő, Manchester United elleni BL-meccsel robbant be igazán. Alex Ferguson már fogalmazni akarta az ajánlatot érte, amikor megtudta, Lahm a Bayerné, így nem nagyon lesz esélye a megszerzésére/ Sorsdöntőnek számított a karrierjében, hiszen egy évre rá már ott állt a Nationalelf kezdőjében, és a balul sikerült EB egyik üde színfoltjaként szerepelt. Két évvel később pedig erről a posztról lőtte a legendás gólt Costa Rica ellen.

Mivel a Bayernhez is Felix Magath irányítása alatt került vissza, nem volt kérdéses a posztja. Ahogyan Ottmar Hitzfeldnél vagy Jürgen Klinsmann-nál sem. Utóbbi esetében azért azt ki kell emelni, hogy annak ellenére nem ismerte fel Lahm bevethetőségét a jobboldalon, hogy az elejétől fogva ott hatalmas katyvasz volt (a sérült Sagnol, Lell vagy Oddo sem váltotta meg a világot), míg Marcell Jansenről már a szezon első heteiben lemondott. A válogatott balvédő távozott is.

Bár Hitzfeldnél is megfordult néha a középpályán, illetve Joachim Löw is tett próbálkozásokat a jobboldalra szoktatása ügyében, lényegi változást Louis van Gaal feltűnése jelentett, aki magabiztosan tette át őt a jobboldalra. Ma már inkább jobbhátvédnek tekintjük őt, de akkoriban azért sok cikkben fanyalogtak az ő kvalitásait illetően. De még Uli Hoeneß is akként vágott vissza a sajtóban, amikor Lahm – egyébként visszatérően – a klub szakmai munkáját kritizálta: „Mi sem beszélünk arról nyilvánosan, hogy a baloldalon hasznosabb, mint a jobboldalon.” Akkor még úgy fogalmazott, hogy igencsak szűk látókörű azt gondolni, hogy az oldalváltás jobban fekszik neki. A párharcokban illetve a gólpasszokban mindenesetre már az elejétől jobb mutatókkal szolgált. Jogi Löw is áttette őt a jobboldalra.

Változást hozott, mikor Jupp Heynckes újra visszatért a klubhoz. Nála ismét a baloldalon kezdett el játszani. De mindössze félévig, David Alaba balvédőbe állításával (ez még van gaali vízió volt) Lahm visszakerült a jobboldalra. Kulcsfontosságú döntés a 2012-es és 2013-as BL-menetelésben. Az EB-n azért még a balost is kijárta.

Így érkeztünk el Pep Guardiolához, aki érkezésekor alaposan megkeverte a bográcsot. Eredendően a terv az volt, hogy több játékost is kipróbál több poszton is, de Lahm egyszerűen olyan szintet ütött meg védekező középpályásként, hogy a katalán mester jobbnak látta ott hagyni. Döntésében biztosan nagy szerepe volt annak, hogy Lahmmal tudott először bizalmas szakmai viszonyt kialakítani. Ténylegesen a meghosszabbított keze volt a pályán. A játékrendszerében pedig ezen a poszt számított a kulcsposztnak (innen indult a játék ritmusa), ő saját maga is itt játszott aktívként. Közben Löw is azon volt, hogy próbálgassa ezen a poszton. Lahm annyit kért edzőitől, hogy fix posztot találjanak számára. Azon belül mindegy, hol. Edzői ezt a kérést totálisan figyelmen kívül hagyták. 2014 tavaszán pl. a BL-ben 50/50-ben játszott jobbhátvédet és középpályást. A VB-n pedig a negyedik meccs után váltott a kapitány. Az ő esetében érthető is lehetett a döntése, hiszen több védekező középpályás is kimaradt sérülés miatt a keretből, Khedira és Schweinsteiger pedig sérülten érkeztek, velük nem lehetett 7 meccsre tervezni. Khedira lemaradt a döntőről, de Schweinsteiger riói heroikus küzdelméből láthattuk, tökéletesen, pontosan centizték ki a kapitány-helyettes erőtartalékait. Élete legnagyobb teljesítményét hozták ki belőle a Maracanában.

Lahm karrierjében a 2014/15-ös idény volt a legkalandosabb. Ő ekkoriban – sőt, már a világbajnokság alatt is – úgy nyilatkozott, inkább a középpályán szerepelne. /Neki feltehetően ez számított annak az új kihívásnak, amire oly gyakran szoktak hivatkozni távozó játékosok./ Guardiola második idényében minden bejött a képbe: védekező középpálya, belső középpálya („nyolcas”), jobbszélső, de kifejezetten támadó középpályást is játszott.

És végülis így jutottunk el az utolsó két idényébe, ahol elsősorban jobbhátvédként szerepelt, csak néha került más posztra. Mondjuk azt ki kell emelni, hogy a futball egyik edzőnk alatt sem statikus. Guardiola utolsó évében Lahm támadásban gyakran befelé húzott, Alonsóval egy sorba kerülve. A mögöttünk álló szezon első felében pedig, amikor három csatárral próbálkoztunk, lényegében neki kellett bejátszania az egész jobbszélt.

Külön nem jött szóba, de balszélsőként és belső védőként is játszott. Így gyakorlatilag két posztot leszámítva (csatár és kapus) mindenhol. Jogi Löwnek volt egy nyilatkozata, miszerint ha csatárként kellene játszania, ott is érvényesülni tudna. Hermann Gerlandtól is megkérdezték néhány éve, a kapitány miben tudna fejlődni, viccelődve: „talán a kapuposzton még lenne miben fejlődnie” – válaszolta. A Tigris amúgy egyáltalán nem a túlzások embere, de akárhányszor Lahmról kérdezik, mindig csak a legnagyobb szavakkal illeti őt: „Az első pillanattól fogva ámultam azon a nyugalmon, amivel játszott. Úgy gondlom, hogy ebben a két évben az összes mérkőzésén rendkívüli teljesítményt nyújtott. Ennyire éretten még senki sem játszott nálam, pedig számos profi is megfordult a csapatban a sérüléseik után. Egyedül Mehmet Scholl, aki egy sérülését követően játszott kétszer egy félidőt nálam, tudott hasonló színvonalon focizni, mint a 18 éves Lahm.”