Az Európa-bajnokság közeledtével én is leporoltam a régi emékeket: videók, szöveges anyagok és persze zeneszámok, amik a régi EB-emlékeket juttatják eszembe.
Utóbbiak nyilván bővelkednek az elcsépelt, heroikus közhelyekben. Ezért is szeretjük őket. Ilyen gondolat ütötte meg a fülemaz egyik számban: hogy most kell odatenned magad, mert nincs második esély. Ez bizonyosan nincs így, hiszen egy élfutballista számára a karrierje a lehetőségek tömkelegét jelenti, sokféle sorozatban, sokféleképpen lehet sikeres. Válogatott szinten viszont valóban behatárolt.
Azon gondolkodtam, hányan vannak, akik elmúlt években kifejezetten egy elvesztett Európa-bajnoki döntőt követően másodszor is ott lehettek, és akkor már nyerni tudtak. Hát nincsenek sokan. Ebben az évezredben egyedül Cristiano Ronaldo és Ricardo Carvalho.
Utoljára 1996-ban sikerült olyan, hogy egész csapatnyi játékos tudott ezüstből aranyat csinálni. Akkor a németek a dánok elleni vereségre négy évvel aranyat nyertek. A 96-os ezüstérmes csehek vagy a 2000-es második olaszok nem nyertek Európa-bajnokságot. A 2008-as német csapatból már senki sincs. A 2012-es olasz csapatból Chiellini, Bonucci, illetve Sirigu ilyen lehet, amiként a 2016-os francia válogatott egy jelentős szelete. Mivel ők az idei EB legnagyobb esélyesei, így könnyen lehet, hogy ez a cikk bő egy hónap múlva már más szinezetet kap majd.
Apropó franciák. Olyan viszont gyakoribb, hogy az EB- és VB-döntősök között van átmenet. A franciák az EB-ezüst után nyertek VB-t, de ugyanezt az olaszok, illetve a németek is megcsinálták. Talán az idei EB-ezüstérmes is egy nagyobb sikerhez gyűjti majd tapasztalatot.
Tisztán a világbajnokságokról az elmúlt két évtizedből egy fickó jut eszembe: Miro Klose. Ő 2002-ben ezütérmes volt, majd 2014-ben VB-t nyert.
