Amikor még a magyarok csinálták a focit világszerte…
A 20-30′-as évek Németországában két stílus vetélkedett: az egyik a lapospasszos játék, melyet elsősorban a délnémet csapatok játszottak. Nemcsak skót, de részben magyar (Schaffer Alfréd pl.) közrehatással. Ide sorolható a Schalke kombinációs futballja is.
A másik pedig egy poroszosabb megoldás. A HSV illetve Otto Nerz, az első szövetségi kapitány receptje. Nincs pozícióváltás, nincs területvédekezés, nincs hamis 9-es. Viszont van egy előretolt középcsatár, akit a szélső bombáznak a beadásaikkal. És védekezés orrba-szájba. Immáron három védővel felállva. A klasszikus német “küzdőszellem”, “végtelen akarat” első megjelenése.
Ott Nerz olyannyira ragaszkodott az elveihez, hogy bármiféle labdazsonglőrködést ki akart szorítani a játékból. Fritz Szepant, a Schalke kapitányát is sokáig védőként játszatta. Azért az 1934-es VB-bronzmeccsen már előretolta szélsőcsatárnak. Ennek köszönhetően sikerült is legyőzni az osztrák Wundermannschaftot. (Akik akkoriban számítottak hasonló ásznak, mint 1954-ben mi magyarok)