Számokban a felejthetetlen Gerd Müller

Felfokozott izgalmak közepette néztem végig a Bayern München idei utolsó bajnokiját. Ahogyan mentünk előre az időben, úgy nőtt a fesztültség, hogy Robert Lewandowskinak sikerül-e betalálnia, ezzel végleg ligarekordot felállítania a 2020/21-es szezonban szerzett 41 góljával.

Gerd Müller, “A nemzet bombázója”Úgy örültem, mintha ez döntött volna a bajnoki címről. De annak is nagyon örülök, hogy a klub – és ebben Lewandowski is maximálisan partner volt – a rekorddöntést arra is felhasználta, hogy Gerd Müller előtt tisztelegjen. Gerd Müller a maga korának legjobb csatára volt. Sőt, számtalan rekordja és azok sokrétűsége azt mondathatja velünk, hogy ő a modern idők futballjának legjobb csatára. Európában biztos. És ezen az sem változtat, hogy rekordjait mára többségében megdöntötték. Ehhez is évtizedek és több klasszis párhuzamos teljesítménye kellett. De mint azt azért külön meg fogom említeni, Gerd Müller karrierjében voltak olyan körülmények, amelyek jogossá teszik a „mi lett volna, ha” feltételezéseket. Pályafutásában bőven maradtak ugyanis tartalékok.

A „Nemzet Bombázója” a hatvanas-hetvenes évek német futballjának kiemelkedő alakja. A Bayern Münchennel háromszoros BEK-győztes, világkupa-győztes, KEK-győztes, négyszeres német bajnok, négyszeres kupagyőztes. A német válogatottal világbajnok és Európa-bajnok is. /Az akkor megnyerhető trófeák közül az Európai Szuperkupa, illetve az UEFA-kupa nem jött neki össze. Mindkettőért egyébként 2-2 alkalommal játszottak a Bayernnel./

Egyéni elismerései közül kiemelkedik az 1970-es Aranylabda, mellette kétszer választották meg Németországban a legjobb játékosnak. Hétszeres Bundesliga-gólkirály, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is lett gólkirály. Kétszeres aranycipős, mellette négyszer a legjobb európai góllövő. És ez csak a jegyzettebb része az egyéni elismeréseinek.

Lewandowski Matches 50 Year Old Record of Gerd Müller

  • 14 gól a világbajnokságokon. 32 évig tartotta magát ez a rekordja. 2006-ban a brazil Ronaldo megdöntötte, majd 2014-ben – épp Brazíliában a brazilok ellen – Miroslav Klose visszavette a rekordot a németeknek. Azért olyan jelentős ez a szám még mindig, hiszen Gerd Müller mindössze két világbajnokságon játszott, ezeken érte el évtizedes rekordját.
  • 68 gól a válogatottban. Szintén Miroslav Klose tartja most már ezt a rekordot. Viszont itt is ki kell emelni, hogy Gerd Müller mindössze 62 válogatott mérkőzésen érte el a saját eredményét, a legjobb válogatott játékosok ma már egytől egyig 100 feletti válogatottsággal rendelkeznek. Klose több, mint kétszer annyi válogatott meccsen szerepelt. Számos új nemzet csatlakozott azóta az UEFÁ-hoz, tehát minden selejtezősorozatban vannak pofozógép ellenfelek. Ráadásul például az Európa-bajnokság sem csak két meccsből, hanem szerencsésebb esetben hét meccsből áll.
  • 85 gól egy naptári évben. 1972-ben volt a csúcson a számokban, hiszen a Bundesliga-rekord mellett más sorozatokban is ontotta a gólokat. Negyven évet kellett arra várni, hogy Lionel Messi (91) ezt megdöntse. Eszméletlen számokról beszélünk, tehát nem lenne illendő kisebbíteni a teljesítményt, de az azért hozzátartozik, hogy Müller 9 mérkőzéssel kevesebbet játszott, a különbség lényegében a német és a spanyol bajnokságok eltérő létszámában (18 és 20) is keresendő. Müller néggyel kevesebb meccset játszhatott olyan ellenfelekkel szemben, akik Németországban csak másodligások voltak. 10 éves távlatban egyébként 70 gólig sem jutott el senki más. Robert Lewandowski 2019-ben (54 gól 58 meccsen) és 2020-ban (47 gól 44 meccsen) is a legjobb volt a naptári években, 2021-ben is komoly előnyre tett már szert, megközelíteni azonban valószínűleg idén sem fogja ezeket a rekordszámokat.
  • 62 gól az UEFA klubsorozataiban. Ez egy olyan rekord, amit mára már minden valamire csatárklasszis megdönt. Azonban ez is jócskán tartotta magát. Ráadásul mindössze 72 meccsen érte el. Itt azért léptékbeli különbségek is vannak, hiszen a legjobb európai gólvágók ma már dupla ennyi mérkőzést játszanak le. Gerd Müller idejében csoportmérkőzések se voltak, tehát ha a csapat elbukta az első két meccsét, akkor véget is ért számukra a nemzetközi szezon. Ehhez képest ma a legjobb kluboknak bérelt helyük van a BL-főtáblán, s például a Bayern egyetlen egyszer nem tudott csak továbbjutni csoportjából (2002/03). A mai kor Gerd Müllerének évi nyolc nemzetközi meccs tulajdonképpen garantált a Bajnokok Ligájában, és ez csak a minimum.
  • 40 gól egy bajnoki szezonban. Nem hittem volna, hogy ezt sikerül megdönteni. Sikerült. Csak reménykedni tudok, hogy valahol a világban már totyog valaki, aki ezt is képes lesz túlszárnyalni. Vagy épp maga Lewandowski, hiszen még maradt néhány dobása.
  • 365 gól a Bundesligában. Ennek megdöntése még várat magára. Aligha hittem volna, hogy bárki túlszárnyalhatja. De az a helyzet, hogy Robert Lewandowski három „elég jól sikerült” szezonnal beérheti. És ebben már nincs átlagbeli eltérés sem. Gerd Müller 14 év alatt 427 meccsen, 0,85-ös gólátlaggal érte el a 365 találatot. Lewandowski 11 év alatt, 350 meccsel, 0,79-es gólátlaggal tart 277-nél. /A 0,6-os gólátlagot is mindössze hárman érték még el./ Gerd Müller eső bayernes idényében egyébként 33 gólig jutott, csak ez nem számít bele a rekordba, mivel a másodosztályban érte el.
  • 580 gólt szerzett a Bayern Münchenben. Ez megint egy örökkévalóságnak szóló rekord. 523 mérkőzésen érte el. Lewandowski 294 meccsen 329-nél tart. Az ütem tehát jó. Csak az életkor miatt már nem behozható. Ehhez a rekordhoz tényleg az kell, hogy jöjjön az ifiből egy őstehetség, aki aztán karrierje végéig a Bayern elsőszámú csatára lesz. És tuajdonképpen sosem sérül meg és sosem hanyatlik a formája. Talán lesz még ilyen a mi életünkben.
  • 7 gólkirályi cím. Lewandowski hatnál tart. Őket Ulf Kirsten és Kalle Rummenigge követik 3-3 gólágyúval. Mindenki más legfeljebb kétszer (nyolcan) lettek gólkirályok.
  • 78 gól a Német Kupában. Lewandowski a második 39 góllal. Várhatóan még sokáig tartani fogja magát a rekord. Például Messi is „csak” 56-nál jár a Spanyol Kupában, több meccsel.

Gerd Müller, “A nemzet bombázója”

Néhány tovább Gerd Müller szám:

  • Az 1969/70-es idényben zsinórban 16 bajnokin betalált.
  • 87 Bundesliga-meccsen sikerült legalább dupláznia.
  • 32-szer legalább háromszor is betalált.
  • A Bundesligában négyszer is öt gólig jutott. /Dieter Müller egyszer hat gólig jutott, ez a rekord nem sikerült./
  • Összesen 18 sorozatban volt gólkirály.
  • 142-szer ő lőtte csapata első gólját, 77-szer lőtt győztes gólt.