Karácsony 1914: Amikor a foci legyőzte a legnagyobb embertelenséget is

Parancsra idegen emberek kölcsönös legyilkolása, lángszórók, gáztámadások: az első világháború az emberiség történetének legszégyenletesebb eseményei közé tartozik, mely hosszú időre megnyomorította – elsősorban – az európai kontinenst.

Image result for 1914 christmas truce commercial

Van azonban az 1914 és 1918 közötti időszaknak legalább egy olyan napja, amire tisztelettel emlékezhetünk. És ehhez a futball erejének is köze lehetett. A harcok nem értek véget akkor, amikor 1914 őszén a falevelek lehullottak, a szembenálló felek állóháborúra voltak kénytelek berendezkedni. Embertelen körülmények, embertelen félelemben, embertelen célokért.

Sokan próbálkoztak azzal, hogy elérjék, legalább Karácsonykor, Jézus Krisztus és az általa felemelt szeretet ünnepén ne gyilkolásszák egymást a felek. Hivatalosan eredménytelenül. A szembenálló haderők tábornokai Karácsonykor is megkövetelték, hogy a katonák tartsák a hadi fegyelmet. Ők azonban ezt nem feltétlenül tartották be.



Számos beszámoló született arról, hogy a német és angol katonák az ünnep beköszöntével kölcsönösen karácsonyi dalok éneklésébe kezdtek. Ezek közül több ugyanaz volt, csak ki-ki a maga nyelvén énekelte. Majd a katonák elő is másztak állásaikból. Kölcsönösen megajándékozták egymást, beszélgetésbe, ünneplésbe kezdtek. És egyszer csak egy futballabda is előkerült.

Ugyan nem egyértelmű a történészek véleménye, milyen körülmények között, de úgy tűnik, hogy ténylegesen volt futballmérkőzés a mai Belgium területén a német és angol katonák között. (más források szerint a csapatokat csak brit katonák alkották)

Ezért is kell annyira becsben tartanunk a Karácsonyt, és világlátástól függetlenül azt a jézusi gondolatot, mely a szeretet kizárólagosságára épül. S persze a futball erejét is, mely még a legszomorúbb időszakban is össze tudja hozni az ellenséges felek. Még halálfélelmükben is barátokká tudja varázsolni azokat, akiket arra képeztek ki, hogy kérdezés és gondolkodás nélkül legyilkolják a másikat. Még a halál torkában is örömet tud okozni az embereknek.



Gyönyörű történet, melyet csak az a tény tud beárnyékolni, hogy a szembenálló felek végül mégis odáig jutottak, hogy életükért folytatott kényszerükben kölcsönösen legyilkolták egymást. Értelmetlen halál, értelmetlen szenvedést okozva. Ahelyett, hogy az élet nagyszerűségét ünnepelve fociztak volna.