A magyar futballválogatott tagjainak – UEFÁ-tól érkező – prémiuma kapcsán ismét fellángolt a közbeszéd terén a labdarúgók kimagasló jövedelmének kérdése.
A mémek szintjén temérdek olyan véleményt láthatunk, amely a jól kereső futballistát a rosszul kereső közalkalmazottal hasonlítja össze, lesújtó társadalmi ítéletet. Természetesen joggal háborodhatunk fel, ha magunk vagy társaink a kemény munka eredményeként fikarcnyi anyagi vagy erkölcsi elismerést sem kapnak. Joggal háborodunk fel azon, ha valaki minimális erőfeszítéssel vagy akár a becsület határait átlépve tesz szert hatalmas összegekre. Amiként a magyar labdarúgás kapcsán is januárig lehetne sorolni azokat a dolgokat, amin felháborodhatunk. Erről azonban Philipp Lahm és társai aligha tehetnek. Ez az írás kizárólag az élcsapatok éljátékosainak helyzetével kíván foglalkozni.
A profi sport gazdasági alapja: a sportoló olyan szinten űzi az adott sportot, hogy az már érdekel másokat is. Akár hajlandóan pénzt is áldozni érte. A profi futballista jövedelme a szerződése szintjén munkabér, de ténylegesen jóval több annál: a futballista részesül a csapata illetve szövetsége üzleti bevételeiből.
Játékos nélkül nincs futball, nélküle senki sem adna egy fillért se erre. Miatta mennek ki a stadionba, miatta veszik meg – az ő nevével feliratozott – mezt, miatta ülnek le a TV elé stb. A játékos imázsa vagyoni értékkel bír és bevételt termel. Szerencsés esetben ez a bevétel nem az állami költségvetésekből származik. Hanem végső soron belőlünk. Mi vagyunk azok, akik apránként (bár egy vadiúj mez névvel, számmal, logókkal már 30.000 FT felé közelít…) pénzt költünk rájuk, s mivel több millióan vagyunk, így pl. a Bayern München esetén évi több, mint félmilliárd Euróról beszélünk. És természetesen úgy igazságos, ha ezt az összeget nemcsak valami tulajdonosi székben tündöklő spekuláns teszi zsebre, hanem maga a játékos is. Ha cinikusak akarunk lenni saját magunkkal szemben (ti olvasók magatokkal szemben és én is magammal szemben): nem a játékos tehet arról, hogy inkább őt csodáljuk, mint a társadalmilag létfontosságú munkát végző társainkat.
Futballistának lenni persze nemcsak mókázás. Amellett, hogy vásárra viszik a bőrüket; ha igazán jól csinálják, akkor pénzben nem mérhető értéket is tudnak jelenteni. Márpedig azért Jerome Boateng vagy Arjen Robben elég jól csinálja. 🙂 Motivációt jelentenek: a két drámai BL-döntőnkből való felállás biztos sokatok számára jelentett lökést a személyes céljaitok elérésében. De egyúttal szórakozás is, megszínesíti az életünket, barátokat szerzel vele, s elég csak Oliver Kahnra gondolni: akár egy életfilozófiával is felruháznak.
A fentieken túl pedig azt látjuk, hogy kedvenc játékosaink próbálnak visszaadni valamit a társadalomnak. Ez lehet morális jellegű: kiállni egy társadalmi ügy mellett –akár 1 percnyi posztolással is több millió rajongóddal ismertethetsz meg egy ügyet. SŐT! A német világbajnokok java részének saját kezdeményezése is van. Amibe maga is pénzt fektet – de kéri rajongóit és az üzleti élet szereplőit, hogy ők maguk is adakozzanak. Philipp Lahm alapítványa Dél-Afrikában épít futballpályákat gyerekek részére, nyári táborokat szervez német gyermekeknek Bajorországban. Manuel Neuer alapítványa a gyermekszegénység leküzdéséért kezdeményez projekteket, Jerome Boateng berlini, szociálisan veszélyeztetettnek – elsősorban korábbi bevándorlók gyermekeinek – nyújt sportolási lehetőséget, hogy ne kallódjanak el. Toni Kroos már eligazolása után, de németországi székhellyel hozott létre alapítványt a gyógyíthatatlan illetve súlyos betegségben szenvedő gyermekek és családjaik megsegítésére. A nagy projekteken túl gyakorlatilag mindenki felvállal egy vagy több ügyet: Thomas Müller például egy olyan alapítvány mellé állt, amely csonkán maradt családokat, fiatal özvegyeket illetve (fél)árvákat segít.
Németországban ez nem újkeletű, Franz Beckenbauer már 1982-ben létrehozta a saját alapítványát (az akkori 1 millió márkás befektetésével) a fogyatékkal élő illetve önhibájukon kívül rászoruló emberek megsegítésére. A Bayernnek, mint egyesületnek is több alapítványa van. Az kiemelendő, hogy Németországban a profi futball színtiszta üzlet, tehát közvetlenül nem részesül a központi költségvetésből. Az FC Bayern Hilfe E.V. az élet különböző területén hátrányos helyzetű vagy bajba jutott embereken kíván segíteni. De biztos emlékeztek arra, amikor 2014 márciusában egyszer egy különmezben lépett pályára a csapat. Csak ezzel az akciójával 220.000 Eurót továbbított a Deutsche Sporthilfének, ami egyaránt támogatja a fiatal sporttehetségeket, de az olimpiai szereplés küszöbén álló profikat is. Hogy jól értsük, a kiemelten eredményes Bayern nem kap kézbe közpénzt, nem is igényli, viszont még külön is áldoz azokra a sportokra, ahol üzleti alapon nem tudnának a sikeres szerepléshez elegendő pénzt összeszedni.
