Erős kézzel kormányozd hajódat!

Nyomban elnézést a címért, így éjfélt követően remekül hangzott. Szóval a Bayernnél két év után ismét már ősszel menesztésre került az előző évi bajnokedző. Ezúttal már nem is ért bennünket meglepetésként, hogy ebben a játékosok keze is benne lehetett.

A képen a következők lehetnek: 3 ember, túra/szabadtéri



Carlo Ancelottit két évvel ezelőtt a Bayern vezéregyéniségei fúrták meg. Niko Kovac érkezése óta pedig másról is alig szóltak a hírek, minthogy a fiatal horvát mester nem tudja erős kézzel irányítása alá vonni a játékosokat. Tavalyról Mats Hummels, illetve James Rodríguez, míg idénről (is) Thomas Müller és Javi Martínez nevei mindenképpen kiemelendők. Ugyancsak a csapatból önmagát totálisan kiíró Jerome Boatengé. Felesleges azonban egy-egy nevet kiemelni. Már csak azért is, hiszen a Kovac-történet részleteit igazán majd csak ezt követően fogjuk megérteni.

Ami számomra elgondokodtató volt, inkább egy általános kép a játékosok és edzőjük viszonyára. Így kölcsönös elvárásokról, célokról, teendőkről. A témát a másik oldalról tavaly már körbejártam. Érdemes azonban megnézni ezt a Kovac-történetből való hirtelen feleszmélést követően is. Felmerül ugyanis a kérdés, mennyire bocsánatos, ha a játékosaink ennyire nem tudják alávetni magukat egy-egy edző irányításának. Rövid időn belül nem először.

Nem biztos, hogy Niko Kovacot minősíti ez a szezon

Kétségkívül nem jó. Persze elvárhatjuk, hogy ennyi pénzért, ekkora hírnévért cserében és ilyen sikerek reményében igenis legyen mindenki ALÁZATOS. Ez kérdés? Ennek a pénznek a töredékéért, a hírnév bárminemű reménye nélkül nekem sikerül. Naponta. Gyanítom, neked is sikerül. Akkor tőlük is elvárhatjuk. Végtére is mintaképek, nem?! És a szabadidőnket, szabad tőkénket fektetjük beléjük.

Azonban a nap végén nem ez számít. Nem azt kell nézni, mi lenne elvárható. Hanem azt, hogy mi kell konkrétan ahhoz, hogy az elvárásaink teljesüljenek. Ehhez pedig nem a csapatot kell lecserélni, hanem az edzőt. A nap végén mégiscsak az az elvárás, hogy olyan kaliberű és tekintélyű edző üljön a kispadon, aki meg tudja alapozni a játékosok alázatát és a csapat egységét. Jupp Heynckes negyedik etapja örök példa marad arra, hogy ebben nincs semmi légbőlkapottság.

Bildergebnis für boateng ribéry robben psg ancelotti"

Innentől kezdve azonban kutyakötelessége mindenkinek, aki eddig mellőzve volt, vagy aki eddig lázongott, hogy dupla akkora alázattal és elszántsággal folytassa a szezont, mint az egyébként elvárnánk…Nekem visszatetsző volt Brazzo nyilatkozata, kissé cinikusan hatott, de annyiban igaza volt – vagy a nyilatkozatgenerátornak-, hogy most itt a lehetőség megmutatni, mit tudunk..