Október harmadik napja ünnepnap Németországban. Több, mint negyven évnyi jogi és politikai bizonytalanságot követően 1990-ben ezen a napon vált újra egységessé a II. világháborút követően létrejött két ország.
A keletiek, hasonlóan a többi szocialista országhoz, erősek voltak a sportban. Ebben azért az állami kezeknek is szerepük volt. Futballban azonban mindössze egyszer tudtak kijutni a világbajnokságra. Jelentős kalamajkába keverve Bonnt és Kelet-Berlint is.
Ez a világbajnokság ugyanis az 1974-es volt, melyet Németország nyugati felén rendeztek. S nem elég, hogy kijutottak, de nyomban össze is sorsolták őket Beckenbauerékkel. Ez volt a két német válogatott egyetlen felnőtt hivatalos mérkőzése egymás ellen. Érdekes, hogy az 50-es években még nem volt meglepő, ha két német klubcsapat egymással is játszott. Így 1956-ban a nyugati Kaiserslautern vendégeskedett Lipcsében a bajnok Wismut Karl-Marx-Stadt vendégeként (ma: Erzgebirge Aue). Erről talán majd máskor.
Jól mentek a nemzetközi kupákban is, 1974-ben a Bayern nyerte a Bajnokcsapatok-Európa-Kupáját, míg a keleti Magdeburg a Kupagyőztesek-Európa-Kupáját. (Szuperkupát nem játszottak a felek.)
Maga a mérkőzés, amit 1974. június 22-én Hamburgban játszottak, nem bírt éler-halál téttel: egy órával a kezdés előtt már tudta mindenki, hogy a chilei – ausztrál döntetlennek köszönhetően mindkét német válogatott ott lesz a középdöntőben.
60.000 néző látogatott ki a mérkőzésre, közte nagyjából 1.500-an Kelet-Németországból. Mindegyikük alapos vizsgálatot követően kapott vízumot, sőt valójában sokan közülük az állambiztonsági minisztérium „nem hivatalos” munkatársai voltak. Hétköznapi futballszurkolónak alig volt esélye arra, hogy a keleti válogatottat elkísérhesse a világbajnokságra.
A mérkőzést végül 1-0-ra a keletiek nyerték meg. Brit lapok kettős nyelvi játékkal úgy fogalmaztak, hogy a „keletiek sikeresen tartották falat.” Utalva az ekkor már álló Berlini Falra és a betonvédekezésre is. A győztes gólt Jürgen Sparwasser (Magdeburg) szerezte, pechére azonban az esti ünneplésre, ami a szálláson kívül zajlott, a határvédelmiseknek pont őt nem szabadott kiengedniük.
Titokban tudtak csak a mezcserével próbálkozni a játékosok. A pályán eleve tiltott volt, de például Paul Breitner az öltözők előtt külön megvárta Sparwassert, hogy mezt tudjanak cserélni.
A keletiek a győzelemmel megnyerték a csoportjukat, de ez Pürroszi győzelemnek bizonyult, ugyanis a brazil, argentin, holland hármassal kerültek össze a középdöntőben. El is véreztek. A nyugatiak általános vélekedése szerint, ha nekik kellett volna abban a csoportban játszaniuk, ők se tudták volna kiharcolni döntőt. Beckenbauer szerint a lengyelek elleni sorsdöntő csoportmeccsen (két csoportkör volt) is csak az esőnek köszönhették a sikerüket.
A kelet-németek egyébként 1976-ban megnyerték az olimpiát. 1972-ben pedig Münchenben is játszottak a felek, igaz, a szabályok értelmében nem a legjobb nyugati csapat lépett pályára. A keletiek ott is nyertek, a nyugati két gólt Ottmar Hitzfeld és Uli Hoeneß szerezték.
Helmut Schön, világbajnok szövetségi kapitány egyébként Drezdában született, még 1915-ben.