Hetek óta keresem azt a szót, ami a leginkább megjeleníti azt, ami hiányzott nekem a Kovac-féle Bayernből, s ha már itt tartunk, akkor a világbajnokságon és azóta a Nationalelfből. Végre megtaláltam: a bajtársiasság.
Nagyon nem szeretem a fekete-fehér gondolkodást, így egészen elképesztőnek találtam, amikor a nagy sikereket megelőzően Jupp Heynckest megalázóan lesajnálták, amiként azt is, ahogyan Pep Guardiolát még a müncheni távozását követően három és fél évvel is minden világok leggonoszabb bajkeverőeként akarják beállítani. De kitekintve beszélhetünk arról, hogy Jürgen Kloppnak, a nyilvánvalóan zseniális munkája ellenére sokáig azt rótták fel, hogy a döntőkben nem tud érvényesülni. Már tud. Mindegyiket butaságnak gondoltam. Nem is hiszem, hogy választani kéne közülük. Abban meg pláne nem hiszek, ha az egyiket dicsérjük, akkor eleve sározni kellene a többit.
Ami őket feltétlenül összeköti, a Gegenpressing. De mindenáron meg akartam keresni azt az összetevőt, ami még összeköti őket. És ami egyébként a 2014-es német VB-címet is megalapozta. Szombaton este a Hansi Flick-féle Bayern gálaelőadásában végre összeállt úgy a kép, hogy azt meg is tudom fogalmazni.
Niko Kovac időszakában, különösen az elmúlt hetek edzőbuktató játékában semmiféle egységet, elszántságot, alázatot nem láttam. Mintha 9 különálló suhanc tologatná a labdát, miközben a kapus tétlenül verejtékezik ezt látván, a csatár pedig azért csak belerúg egy nagyot (néhányszor szemet gyönyörködtetően nagyot), ha szembekerül a kapuval.
Szombaton viszont magas fokozatra kapcsolt a Bayern. Brutális letámadás, visszatámadás az ellenfél tizenhatosánál. Arturo Vidal biztosan szívesen beszállt volna. Csoportos kirajzás a labdára. Odacsúszok azért is, alázatos küzdelem minden egyes labdáért. A társ kisegítése, kéri a labdát, adja a labdát. Ezek azok a faktorok, amik engem személy szerint lenyűgöznek. És ez az, amit egy futballcsapattól elvárok, ami mellékessé teszi számomra a taktikát, hadrendet és stratégiát is.
De nézzük csak meg, hogyan néz ez ki a számok tükrében. A statisztika ugye sosem cél, sokszor nem értékmérő, és természetesen nem is arra játsszák, én is ismerem az összes közhelyet. Ezúttal azonban maximálisan jól mutatja azt, amit felvezettem ebben a cikkben. A Bayern nemcsak, hogy 60% felett tartotta a labdát, 88%-ban passzolt jól, valamint 560 passza jócskán meghaladta a Dortmundét, ezeket ismerjük máskorról is. Amiként a 18-2-es kapura lövési arány is általában meg szokott lenni a jó időszakokban. Szuperrangadón azért brutális szám a kettő. (Mégha Paco Alcácer nagy helyzete például nincs is ebben bent)
Azonban a Bayern, amelyik járatta a labdát, majdnem annyit futott, mint a BVB, amely kereste azt. A dortmundiak mindössze fél km-rel futottak többet. És ehhez jön, hogy a Bayern domináns, támadó félként 61%-ban nyerte meg a párharcokat. Ez azért szokatlan és kiemelendő, hiszen rangadón, a támadásban jóval nehezebb párharcot nyerni, mint védekezésben.
A legjobban talán úgy lehet leírni a Bayern teljesítményét, hogy a sokáig mellőzött, és egy szedett-vetett védelem tengelyébe helyezett Javi Martínez teljesítménye értékelhetetlen volt. Értsd: lényegében nem dolgoztatták meg, elegendő volt tőle, hogy a minimumfeladatokat megfelelően ellássa. Nem derült ki, hogy ez a védelem mire képes, mert a csapat egészében olyan jól együttműködött, hogy egyetlen játékosunk sem került kiszolgáltatott helyzetbe. Sem a védekező középpályás, sem a belső védő, sem a kapus, sem a szögletnél hátul maradó alacsony játékos.
Ettől még nem dőlhetnek hátra a Bayernnél, hiszen a vérmes reményekhez minden poszton a legjobb erőkkel és formával kell bírni, de ez a mérkőzés is mutatja, hogy a csapategység, a BAJTÁRSIASSÁG hatalmas erő, amely kompenzálni tudja a hiányt. Önmagában egy teljes szezonon át biztosan nem, de egy-egy – akár BL-rangadó! – mérkőzésen biztosan.
Ezt volt egyébként a világbajnok német válogatott nagy erénye is. Jogi Löw (Hansi Flick??) tudott meríteni a német csapatok, illetve edzők trendjeiből, majd olyan gépezetet, egységet hozott létre, amely képes volt a hiányokat kompenzálni. És hogy egyébként több vezéregyéniség épp csúcsformában volt, majd Götze is időben mozdult be, Schürrle is okosan nézett fel, ez már magával is hozta a nagy sikert. Mindennek a hiánya pedig magával hozta a 2018-as VB-fiaskót. Ahogyan Niko Kovac bukását is.
Hiszen lehet szidni a játékosokat a viselkedésükért, a sor végén a felelősséget mégis az edző viseli, és mégiscsak az számít, hogy a vezetőedző személye elég-e ahhoz, hogy tűzbe menjenek érte a játékosok. Szombaton este a Bayern játékosai tűzbe mentek a csapatukért. A következő hetek eldöntik, hogy Hansi Flick képes-e a lendületet.
Ha ez nemcsak fellángolás, és Hansi Flick alá tudja adni taktikai elképzeléseit, akkor egy olyan alap keletkezik, amire már igazán lehet építeni. Amire már lehet bizalmat alapozni, és amire már lehet posztonként erősíteni, akár fiatalokat is beépíteni. Hiszen könnyen lehet, hogy szombat este a fiatal Fonzie Davies számára is egy igazán szép történet vette kezdetét.