Ha az erőviszonyokat nézzük, nem lehetett olyan futballszurkoló ezen a földön, aki szerint nem a magyar válogatottnak kellett volna megnyernie az 1954-es VB-döntőt. Végül azonban mégis a németek örülhettek. Egy erdélyi magyarral a csapatukban.
Ugyanis a németek védője, Josef Posipal erdélyi származású. 1927-ben született a Temes megyei Lugos településen, ami akkor már Románia részét képezte. Posipal német anyától és magyar apától származott, ami Erdélyben teljesen szokványos volt: a helyi szászok évszázadok óta az egyik erdélyi rendet jelentették.
Posipal 16 évesen, 1943-ban költözött Hannoverbe. Ekkoriban már javában zajlott a II. világháború a náci vezetés pedig előszeretettel hívta (az ő esetében jelképesen) „haza” a németajkú fiatalokat. A család mindenesetre úgy gondolta, a fiatal Juppnak így lesz a legjobb. Hannoverben gépésztanulónak vették fel, s a harckocsik összeszerelésében segédkezett. Emellett pedig intenzívebben elkezdett foglalkozni a futballal.
Nehéz döntést kellett hoznia a II. világháború zárultával. Édesanyja egy levelet küldött számára, amiben kérte, semmiképpen se térjen haza a Bánátba, mindenképpen maradjon Németországban. A szovjet megszállás alá kerülő területeken a németajkúaknak kényszermunkát kellett végezniük: jobb esetben helyben, rosszabb esetben a Szovjetunióban, többségüket pedig egyébként is távozásra bírták.
1949-ben lett a Hamburger SV játékosa, 1951-től pedig a (nyugat)-német válogatottban is szerepelt. Sepp Herberger szövetségi kapitánytól az 1954-es világbajnokságra is behívót kapott. Ahol a Jugoszlávia elleni negyeddöntő kivételével mindig a pályán volt. Magyarország ellen mindkétszer.
A 8-3-as csoportmérkőzés során Puskás Öcsi az ő nyelvtudását is igénybe vette. Az első félidőben Walter Liebrich kétszer is csak szabálytalanul tudta őt megállítani. Puskás –aki tisztában volt azzal, hogy hozzá hasonlóan Posipal is sváb-magyar – odaszólt Posipalnak: „mondd meg ennek a favágónak (Liebrich), hogy annyiszor viszem el a labdát a lába között, ahányszor akarom.” Posipal figyelmeztette Puskást, hogy ez nem jó ötlet („ez egy nagyon sprőd gyerek”), de Puskást nem érdekelte. Ez pedig végzetesnek bizonyult. Liebrich úgy bevadult erre, hogy átvette Puskás őrzését, majd nem sokkal később –az utókor ítélete szerint – direkt beleszállt a Száguldó Őrnagy ballábába. Puskás ezután már csak a döntőben tudott pályára lépni. Ott is sérülten, vélhetően a magabiztos győzelemben bízva. Posipal egyébként a Szabad Nép (akkori itthoni pártlap) tudósítójával kapcsolatban állt, segítve munkáját.
Így esett meg végül, hogy Posipal erdélyi születésűként, egyedüli magyarként örömittasan hagyhatta el 1954. július 04-én a berni Wankdorf Stadiont. A német győzelemből elsősorban második félidei játékával vett ki részét: ekkor már Czibor Zoltánt fogta. Német szempontból sikeresen. Az első között volt, akik védekezésben és támadásban is egyszerre tudták segíteni csapatukat. Érdekes, hogy találni olyan forrást, ami szerint a vasutas családból származó Czibor egy ideig szintén Lugoson élt, mi több, volt olyan időszak, amikor mindketten ugyanannak a középiskolának a tanulói voltak. Ezt azért készpénznek ne vegyük.
A cikk az fcbayernmunchen.hu-n jelent meg.
Források:
siebenbuerger.de
hargitakiado.ro
spielverlagerung.de