“A tradíció minden trendet legyőz”

A Dortmund szurkolói ismét kitesznek magukért: a Red Bull Salzburg elleni EL-párharc középpontjában újra a modern, elüzletiesedett futballal szembeni harc áll.

Related image

Már az is egy komoly dolognak számított, hogy a BVB-nél nem készítenek barátságsálat a Salzburg ellen. A hivatalos indokolás szerint kereskedelmi logót nem akarnak reklámozni. Márpedig ellenfelük nem titkoltan a Red Bull céghez tartozik, mindez a klublogóban is egyértelmű. Ez egyébként üzleti érdekekből is érthető, hiszen a Dortmund saját szponzorai sem örülnének annak, hogy nekik sok pénzt kell fizetniük, közben meg a Red Bull lényegében ingyen reklámot kapna.




De itt az elvek dominálnak. Ahogyan a szurkolóknál is. A csütörtöki mérkőzésen illetve vasárnap a Frankfurt ellen bárki vehet egy jelképes belépőt is, minimum 10 Euró értékben. Ezért majd kaphat egy pólót is. De a hozzájárulásnak jótékonysági vonzata van. A szurkolók az Austria Salzburg csapatát akarják támogatni.

Salzburgban nagy hagyományra tekint vissza a futball. Az SV Austria Salzburgot 1933-ban alapították. S bár volt, amikor szponzor nevét is viselték, a foci sokáig egyesületi alapokon ment. A 90’-es években elég sikeresek is voltak: UEFA-kupa-döntőt játszottak és többször nyertek bajnokságot.

Aztán 2005-ben a Red Bull felvásárolta a klubot és saját képére formálta. Sok pénzt is vitt bele, egy-két kivételtől eltekintve a bajnokságokat is behúzza a csapat. Ez sikeresnek mondható, de például a BL-ben mindig elvéreztek a selejtezőkben. És a szenvedélyt is kiölte a csapatból. A 30 ezres Red Bull Arenában játsszák hazai meccseiket, többnyire 10 ezres nagyságrendű átlagnézőszám mellett.

Image result for sv austria salzburg 2005

Ezzel szemben már 2005-ben megalakult az Austria Salzburg nevű csapat, melyet szurkolók hoztak létre. Céljuk az eredeti hagyományok továbbvitele. Nem egyedülálló, hiszen a Manchester United szurkolói is alapítottak új csapatot, amikor a Vörös Ördögöket amerikai vállalkozók felvásárolták.

Az új csapat, mely tartja magát a lila-fehér színekhez is, beszállt az osztrák bajnoki rendszerbe. 2015-ben a másodosztályba is feljutottak, ami már profi szint. Üzletileg azonban itt már problémák adódtak. Végül pénzügyi okokból kényszerültek kiesésre. Majd a következő szezonban a harmadosztályból is kipottyantak, jelenleg a negyedosztály salzburgi csoportjának középmezőnyében tanyáznak.

Igazán rászorulnak a külső segítségre, különben a 2005-ben megálmodottak semmibe vesznek.