A futballbajnokságokat szövetségek, tehát fociklubok egyesülései szervezik. Ettől függetlenül az állami hatalom is hatással van rájuk, hiszen a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani, funkcionálisan az államnak egyébként is védenie kell a közbiztonságot.
Így történhetett meg, hogy a mai napon Görögországban ideiglenesen felfüggesztették a futball bajnokságot. Kiváltó okát a vasárnapi PAOK – AEK Athén rangadón történtek adták. A görög Super League is a végéhez közeledik. A hajrá előtt a listavezető AEK Athén mindössze 1 illetve 2 ponttal előzi meg az Olympiakoszt és a PAOK Szalonikit, érthető, hogy a felek között minden pont számít.
A PAOK több évtizedet követően nyerhetne ismét bajnokságot. Ám úgy tűnik, hogy hiába a játékosok igyekezete, tőlük függetlenül kerül veszélybe a bajnoki cím. Két héttel ezelőtt a PAOK és az Olympiakosz rangadóját el kellett halasztani, mert röviddel a kezdés előtt Oscar Garciát, a vendégek mesterét pénztárgépszalaggal dobták fejbe, többszáz szurkoló rohamozta meg a pályát és az öltözőket, a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia. A mérkőzést 3-0-ra a pireusziaknak adták, első körben pedig pontokat is levontak a PAOK-tól. Az izgalmak így az AEK ellen is borítékolhatóak voltak.
De ez aligha lehet elfogadható érv arra, amit Ivan Szavvidisz tett. A PAOK görög-orosz tulajdonosa a vasárnapi mérkőzés vége előtt nem sokkal egy vitatható bírói ítéletet követően a pályára rohant és kérdőre akarta vonni a játékvezetőt. És aztán egy lőfegyver is előkerült. Tömegrendezvényre még olyan magánszemély sem vihet be lőfegyvert, akinek a tartására amúgy engedélye lenne.
A játékvezető félbeszakította a meccset. Az időközben felszívódott klubelnök ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Az esetet a FIFA és az UEFA is elítélte, ám biztosította a görög szövetséget, hogy nemzeti mérkőzés lévén a döntés az ő kezükben van. Már amennyire, hiszen időközben a görög kormány is közbelépett. Amíg nem csillapodnak a kedélyek, addig felfüggesztik a bajnoki meccseket.
A játékos egész héten azért dolgozik, hogy a legjobb legyen, hétvégente vásárra viszi a bőrét – nyilván a sok pénz mellett – a saját és csapata dicsőségéért, majd végül amikor kiérdemli a lehetőséget a bajnoki címre, ilyen körülmények mellett kénytelen küzdeni.