Bombajó párosítások a Bajnokok Ligájában

Ma délben Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája 2017/18-as idényének negyeddöntőit. Ahogyan az várható volt, a legnagyobbak itt már alig tudták elkerülni egymást. 

Megmaradt az esély arra, hogy az előző évek három legjobb csapata, a Bacerlona, a Bayern és a Real is ott legyen az elődöntőben. A három spanyol csapat elkerülte egymást, Pep Guardiolának azonban főhet a feje: a nagyon veszélyes Liverpoollal kell játszaniuk.


A Real Madrid a korábbi évek sokszor nagyon könnyű sorsolása után most a PSG-t követően a Juventust kapta meg. A tavalyi döntő visszavágója következik a negyeddöntőben.

A párosítások:

FC Barcelona – AS Roma

Sevilla – Bayern

Juventus – Real Madrid

Liverpool – Man. City

A mérkőzéseket 2018. április 03/04-én és 10/11-én rendezik. A döntőnek majd Kijev ad otthont.