Lehangoló érzés volt a tegnapi Salátástál-átadó. Nemcsak azért, mert rendkívül gyenge volt a tavaszi idény és nem is igazán lesznek maradandó emlékeim róla.
Nyűgként éreztem a játékosok oldaláról, nyűgként érzem a Liga részéről, mindenki tudja, hogy ez nincs így jól.
Egyetértek egyébként Oliver Kahn szavaival, aki szerint a konkurencia kialakítása nem a Bayern München feladata, hanem a potenciális kihívóé.
/Megjegyzem, idén tavasszal nagyjából ugyanannyi pontot gyűjt a Bayern, mint a 2008/09-es idényben. Akkor jött tavasszal a semmiből egy ellenfél, aki felborította a papírformát. Most nem, pedig a lehetőség ott volt most is./
Ettől függetlenül remélem, hogy születik egy olyan döntés, miszerint a következő idényben mindent a BL-re tesznek fel, a bajnokság pedig lehet a fiatalok küzdőtere. 10 bajnoki cím, közte majdnem mindegyik agyonnyert. 10 évnyi lehetőséget szalasztott el a Bayern München arra, hogy akár egy komplett kezdőcsapatot kitermeljen.
10 év alatt Phonzie és Musiala jött ki a rendszerből – majdnem felnőttként érkeztek -, akiknek nagyon örülünk, de a lehetőségekhez mérten nagyon kevesen vannak. Miért nem játszhat 3-4 ifista 20-25 meccsen egy-egy félidőt?
A magam vulgárgazdasági szemléletével ez a sokszor hangoztatott nehézségekre is gyógyírt jelentene, hiszen a kitermelt játékos költsége töredéke egy igazolt játékosnak. A felszabaduló összeget hozzá lehet tolni egy-egy olyan játékos költségeire, akik épp a világklasszis szint előtt egy lépéssel vannak, vagy épp megfeneklettek a korábbi világklasszis-várományosságban. Lásd az előző évtized kettő legnagyobb sztárját.
