Szemben az oddsokkal: Tiago Dantas

A hosszúra nyúlt átigazolási időszak utolsó híre volt, hogy a Bayern München négy last minute igazolásán túl még megszerezte a Benfica 19 éves középpályását, Tiago Dantast.

Tiago Dantas - Player profile 20/21 | Transfermarkt

Mivel a bajorok nyilatkozata úgy szólt, hogy a portugál fiúra első körben a 3. Ligában számítanak majd, én is elkönyveltem, hogy komoly terveket nem ápolgatnak vele. Aztán néhány napra rá világossá vált, hogy tulajdonképpen Tiago Dantas számít Hansi Flick legnagyobb reménységének, és alapvetően a profik között számolnak vele, csak épp Brazzóék kicsúsztak a határidőből, ezért ebben a félévben a profik közé nem lehet ő jelölni. Kölcsönben érkezett egyébként. A német Sport1 szerint 7,5 millió Euró az opció rá jövő nyárig.

A német futball kedvelői nagyon keveset tudhattak róla, ezért is olyan meglepő, hogy a leigazolása óta a hírekben időről időre, mint a következő Thiago szerepel. A posztja megegyezik, azonban látatlanban a mezei fotelszurkoló számára nehéz elképzelni az összehasonlítást. Látszólag esélytelenül indul. De talán éppen ezért lesz annyira izgalmas feladat, amiben Hansi Flick a fejszéjét vágta.

Márpedig a vezetőedző nagyon elszántnak látszik, nyilatkozatai is, valamint az elmúlt egy évben való munkája is ezt támasztják alá /Persze korábban a DFB-nél is maxra pörgette a fiatalokkal való együmműködést./ Egy év alatt ugyanis nemcsak a sztárokat segítette (vissza) a csúcsra, de számos tinédzser is fontos lépést tett előre: Davies, Musiala, Richards, valamint a mostanában flegmázó hírében állót Zirkzee is. Tízéves távlatban ez kiemelkedőnek számít. S közben a triplázott is a Bayern.

Szóval Tiago Dantas a mezei szurkoló számára hatalmas talány. A 19 éves jegyzett portugálok már válogatott múlttal, a legnagyobb csapatok érdeklődésével és akkora piaci értékkel szoktak bírni, amit a Bayernnél nehéz szívvel pengeSztnek ki. Renato Sanches is Európa-bajnokként és rekordigazolásként érkezett Münchenbe. Ma már tudjuk, hogy azért nem ő a legfényesebb tehetség arrafelé. És még neki is alaposan megkérték az árát.

Nehéz elképzelni azt is, hogy a mai játékospiaci körülmények között hogyan lehetséges, ha ekkora tehetség, akkor miért nem látott benne komoly lehetőséget senki más, de még maga a Benfica sem. Persze itt előjön Philipp Lahm esete, akit 17 éves korában Hermann Gerland mindenkinek ajánlgatott kölcsönjátékra, azonban a srác alkata miatt nem nagyon kellett senkinek sem. Végül csapatkapitányként lett BL- és VB-győztes.

Tiago esetében is az alkat olyan faktor, ami ugyancsak megkérdőjelezi számunkra az alkalmasságot a középpályán való robosztus munkára. De ez egy olyan faktor, amin az idő segíthet. A 170 centi magasság azért nem épp egy brutális tulajdonság. De ki kell tudni használni ennek előnyeit is. Meg lehet, hogy túlságosan Goretzka Instagram-fotóival azonosítjuk a középpályást.

A hírek szerint Flick már évek óta ismeri Tiagót, figyelemmel követi a fejlődését, nagy rajongója. A napokban is áradozott róla. Érdekes kihívás lehet számára egy ennyire az oddsokkal szembeni játékost a profik közé segíteni, nagyszerű sztori lenne. És persze olyan, ami a Bayern kincstárnokainak is tetszene.

Persze még mindig elképzelhető az a konteó is, hogy nemsokára egy portugál szappanoperába csöppenünk a TV2 délutáni sávjában, s kiderül, hogy Hansinak – aki egyébként már nagypapa! – van egy kis sötét titka egy ezredfordulós portugál nyaralásról.

De ez már csak a béna humor része. Azt hiszem, hogy Hansi Flick szerzett annyi kreditet, hogy a klubnál bízzanak a meglátásában is, és ehhez képest a meglévő játékosállományból belátása szerint kísérletezzen. Eddig bejött. És ebben a monstre szezonban kényszerűen egyébként is építeni kell a fiatalokra.

Csak remélni tudom, hogy hamarosan mi, mezei szurkolók is megvilágosodunk Tiago Dantas tehetségét illetően.