Egy hét telt el azóta, hogy a Bayern München 1-0-ra legyőzte a Paris St-Germain csapatát és hatodik alkalommal is Európa legjobb futballcsapata lett.
Nem hittem volna. Nem hittem volna, mert nagyon mélyről kellett visszakapaszkodnia a Bayernnek a Frankfurt elleni 1-5-től, és az egész naptári évben látszódott, hogy ez még nem egy kész csapat. Érdemes visszahallgatni a Pannonbajor Podcast adásait, nemcsak a csapatnak volt egy elég erőteljes felfutása, de a mi reményeink is ezekkel együtt nőttek.
Nem hittem volna azért sem, mert mindezek ellenére Hansi Flick csapata bődületesen magabiztosan menetelt előre. Szép és látványos focival és makulátlan eredménysorral. 2020-ban egyetlen döntetlent játszott a csapat, a Lipcse ellen. És alig voltak 1-0-ra megnyertek meccsek is, de ezeken is látszott az akarat, amivel sikerült behúzni a győzelmet. És persze a 8-2. Tehát nem hittem volna, hogy létezik ennyire tökéletes szezon.
De létezik. Sikerült. Ez már megtörtént, ez már ott marad. És igazából senkit sem fog érdekelni, milyen körülmények között született a győzelem. Persze koronavírus, csonka szezon, új szabályok, villámtorna. Mindig lehet fanyalogni. De azért Thiago Silva és társai arcán nem az köszönt vissza, hogy számunkra jelentéktelen lett volna a döntő…
És igazából ebben a Bayernben a közelmúlt, a jelen (a pillanat) és a közeljövő olyan egységet alkot, amit elsöpri a koronavírus címkéjű kifogásokat.
A Bayern a triplázás óta ott volt a nagy sikerek közelében, az elmúlt hét év évben is kijárt volna nekik egy-kétszer. Ez a múlt.
A Bayern annyira borította a táblát idén, hogy nem lehet vitás, hogy a legjobb volt. Ilyen tökéletes eredménysorral nem lehet vitatkozni. – Ez a jelen.
És a Bayernnél olyan remek csapat épül, ami ha az előző kettő érv nem is lenne, akkor is megelőlegezné nekik a sikert.
Ezért foglaltam össze úgy ezt a nagy sikert a személyes Facebook-profilomon, hogy „hét év sok-sok zsetonját váltottuk be, hogy nekilássunk a következő hét évnek.”
Ugye a Bayern München hatodik alkalommal nyerte meg ezt a trófeát, a mi generációnk pedig harmadik alkalommal ünnepelhetett. Ez már azért egy jelentős szám. Az ezredforduló óta csak a két spanyol vetélytárs tud ennél magasabb számokat produkálni.
Ez lehet az a faktor, ami miatt már kezd elveszni a BL-győzelem varázsa. 2001 az első volt, 2013 pedig az első, amit az elejétől a végéig láttam és amire annyira, de annyira vártunk, ami közel hozzá is olyan távolinak tűnt. Robben góljánál én a szurkolótársak ünneplése közben azt üvöltöttem torkomszakadtából, hogy MÉG NE ÖRÜLJÜNK… Hatalmas érzelmek, kicsit a valóságból való kilépés. Ehhez képest a harmadik siker már azt tudatosítja bennem, hogy ez nem egy csodakategória, hanem valami, amit rohadt nehéz elérni, de amit időről-időre elér a kedvenc csapatod. Legalábbis az enyém igen. Ez megtörténik, ez zajlik. Ez valóság.
És ami végképp lerombolja gyermekkorom nagy pátoszát a Bajnokok Ligája-győzelemmel kapcsolatban, a Bayern München korábban két nagyon kemény sztori végén jutott el a végső győzelemig. Könnyekben, dacban, dühben megkötött vérszerződésből fakadó hősi eposz megigazulásaként. Ma már van példánk arra, hogy a BL-t nemcsak ilyen felfokozott csodasztorival lehet nyerni, hanem néha elegendő hozzá az is, ha egyszerűen rohadt jó csapatod van… :- ) Újszerű élmény. Kicsit illúzióromboló. Talán 33 évesen engem is egy fokkal még inkább felnőtté tesz ez az élmény. De azért hozzá tudok majd szokni ehhez is… :- )
