Nehéz lesz nekilátni az új szezonnak. Bastian Schweinsteiger távozása nem meglepetés, de mégis sokkoló. Legtöbbünk most űrt érez belül, mindent felülmúló fájdalmat. Ez teljesen érthető.
Biztos vannak sokan, akik nem is képesek elfogadni a tényt, hogy 13 év után, a következő profi idényt már Schweinsteiger nélkül kezdjük. Talán nem is kell megérteni. Csupán elfogadni. Ahogyan Philipp Lahm a saját belátása szerint úgy döntött, hogy a továbbiakban már nem kíván a német válogatottban szerepelni – elmondása alapján a VB-döntő előtt már megszületett a döntés -, úgy Schweinsteiger is a saját belátása szerint döntött. Amihez joga van. Amihez jelen helyzetben csak neki volt joga. Ezt, bármennyire is fájó, tiszteletben kell tartani.
Schweinsteigert nem lehet sem tiszteletlenséggel, sem hűtlenséggel vádolni. Sosem rejtette véka alá, hogy szívesen kipróbálná magát külföldön. Minden játékosnak csak egy karrierje van. Amivel saját maga rendelkezik.
Mi magunk leginkább annak örülhetünk, és azért lehetünk hálásak neki, hogy amikor a csapatnak nem ment igazán, amikor a csapatnál csak álomkép volt a Bajnokok Ligája-győzelem, ő a számtalan kedvezőbb és talán ésszerűbb ajánlat ellenére kitartott mellettünk. Hűsége megjutalmaztatott azzal, hogy nevelőegyesülete, a SAJÁT csapata mezében nyerte meg a Bajnokok Ligáját, s lett a Bundesliga társrekordere. Egy ilyen hatású legendát 40 éves korán túl is elnézegetnénk a pályán, a csapatnak is az a jó, ha a fiatalok, az érettek és az idősebbek megfelelő elegyet alkotnak, de összességében Schweinsteiger befutotta azt a karriert a Bayernnél, amit reméltünk és ami járt neki.
Egyébként sem jellemző, hogy a játékosaink a teljes profi karrierjüket a Bayernnél töltik. A teljesség igénye nélkül Sepp Maier, Katsche Schwarzenbeck, Bernd Dürnberger és Klaus Augenthaler ilyenek. Franz Beckenbauert és Gerd Müllert vonzotta az amerikai karrier, a Császár ráadásul a Hamburgból vonult vissza, a nem sajátnevelt Rummeniggét és Matthäust Olaszországból csábították el, utóbbi 2000-ben még egyszer elhagyta a klubot. Az antikapitalista Paul Breitnert a már akkor is leginkább csak kirakatot építő Real Madrid happolta el. Uli Hoeneß előtt még szép évek állhattak volna, végül kölcsönjátékosként, a Nürnberg mezében hagyta el a futballpályát.
És mindez mára teljesen mellékes, ha az egyes legendáinkat értékeljük. Ma még fájó, hogy Bastian Schweinsteiger eligazolt, holnap is az lesz, évekig kínszenvedés lesz más mezben, pláne a Bayern-szurkolók szemében leginkább megvetett csapat mezében látni őt, de ez karrierjéből semmit sem fog levonni. Ő megmarad a Bayern München legendája. Idővel ez a seb is begyógyul. Talán az elmúlt két évét – hála Istennek a VB-döntőben pont nem, sőt, messze túl tudta szárnyalni azt a fájdalomküszöböt, amit gondoltunk – szinte teljes egészében tönkretevő sérülések elkerülik, és Angliában is igazolni tudja majd magát. Ne felejtsük el, 31 évesen még nem levezetni megy, Bastian Schweinsteiger a világbajnoki címvédő német válogatott kapitánya.
A tavaszi brutális sérüléshullám és a barcelonai vereség után sokszor felmerült annak igénye, hogy bármennyire is kegyetlen érzés, de eljött az ideje a fiatalításnak. Elsősorban a két, visszatérő sérülésekkel bíró játékosunknak, Franck Ribéry-nek és Bastian Schweinsteigernek a helyén szükséges a hangsúly áthelyezése – ne felejtkezzünk meg arról sem, hogy Schweinsteiger idén nem kiegészítőember, hanem egyértelmű kezdőjátékos volt, aki még a rotációban sem vett részt, leszámítva egy találkozót, az outsider Padernborn ellenit. Schweinsteiger döntését követően (persze Javi Martínez és Thiago Alcantara visszatérésének fokozottan örülve) most kinyílt az ajtó a Kimmich-Hojbjerg-Rode hármas előtt. A vezetőedző feladata és felelőssége e körben itt fog megjelenni, képes-e valamelyikükben rátalálni Schweinsteiger utódjára, egyáltalán hajlandó-e feláldozni valamennyit a csapat sikerességből és egyet hátralépni annak érdekében, hogy hosszútávon – amikor ő már nem lesz velünk – is olyan sikeresek lehessünk, mint az elmúlt néhány évben voltunk. (vagy a könnyebbik utat választja Xabi Alonso személyében) Mert az ugye közhelyszerű, hogy egy csapatnak nemcsak varázslókra vagy zongoracipelőkre, de karmesterre is szüksége van.
Végül pedig némi remény adva a jövő felé: a búcsú nem végleges. Ha Bastian Schweinsteiger 2012 végén úgy nyilatkozott, hogy sose tudhatod, mit hoz a jövő, akkor az előjelet megfordítva ez 2015-ben is igaz. Ha már 2012-ben benne volt a pakliban, hogy egyszer szeretne eligazolni, akkor 2015-ben miért ne lehetne benne a pakliban, hogy viszontlátjuk még őt akár a pályán is. Claudio Pizarro 34 évesen igazolt vissza hozzánk. S ha nem játékosként, akkor nyakkendőben. Franz Beckenbauer avagy Kalle Rummenigge, megkerülhetetlen figurái a klubnak, még funkcionáriusként is. De elmehetünk egészen Michael Tarnatig vagy Giovane Elberig is, előbbi, mint utánpótlás-koordinátor, utóbbi pedig, mint játékos-megfigyelő.
VÁRUNK VISSZA, BASTI!
