Korunk multikulturális világában nem meglepő, ha egy focista két nemzethez is kötődik, esetleg olyan nemzet válogatottját választja, amelyben előzetesen egy percet sem élt életvitelszerűen. Viszont csak a legritkább esetben fordulhat el, hogy egy játékos két nemzeti válogatottban is pályára lépjen, világbajnokságon pedig ez teljességgel kizárt.
Nem mindig volt azonban ez így. Sőt, a hőskorban egy különleges eset is történt: Luis Monti egymás utáni két VB-n is döntőt játszott, két különböző ország színeiben. 1930-ban még Argentína, míg 1934-ben már Olaszország képviseletében.
Monti olasz ősök leszármazottjaként Argentínában született, ott is kezdett el játszani. 23 évesen már bemutatkozott a válogatottban: 1927-ben Copa Americát nyert, 1928-ban az olimpián illetve 1930-ban a világbajnokságon is döntőt játszhatott. Uruguay mindkétszer legyőzte Argentínát.
Miután Monti visszatér a San Lorenzo csapatához, egyszer csak két olasz üzletember kereste őt fel. Álomfizetést, házat, autót, egyéb bónuszokat ajánlottak fel neki, ha azonnali hatállyal a Juventushoz igazol Olaszországba. Az ajánlat hátterében pedig maga Benito Mussolini állt. A ’Duce’ fontosnak érezte, hogy az 1934-es hazai világbajnokságon az olaszok jól szerepeljenek: bármi áron, de világbajnokok legyenek. Monti pedig élt a lehetőséggel. Kilenc éven át játszott az Öreg Hölgynél, több, mint 200 mérkőzésen lépett pályára, négyszer bajnok és egyszer kupagyőztes Olaszországban.
Egy évvel a megérkezését (mint neve is mutatja, ő is azok közé tartozott, akik olasz ősökkel is rendelkezve tértek vissza az „óhazába”) követően pedig az állampolgárságot is megkapta, a szabályok alapján a válogatottban is pályára léphetett. Így 1934-ben a világbajnokságon is, melynek döntőjében Olaszország 2-1-re legyőzte Csehszlovákiát. De mindössze hosszabbításban.
Luis Monti nevéhez fűződik egy nagyon érdekes anekdota is. Amikor 1930-ban Uruguay-ban döntőztek, az argentinok kaptak egy levelet, melyben megfenyegették őket arra az esetre, ha nyernek. 1934-ben pedig ismét fenyegetettségben kellett pályára lépnie. Azonban itt már azért, mert beláthatatlan következményei lettek volna, ha nem az olaszok nyerik a döntőt: „Győzelem vagy halál!” – írta Mussolini. A győzelemben persze a diktátor szíve is megenyhült, a játékosok kivételezett polgárokká váltak, bármit kérhettek: pénzt, kocsit, autót, de akár nőket is.
A visszatelepült olaszok (oriundi) a futballhagyomány részei: 2006-ban Mauro Camoranesi is argentin születésű olaszként nyert világbajnokságot.
