Élesedik a helyzet a világbajnoki selejtezősorozatokban. Összesen 210 nemzeti válogatott próbált szerencsét, hogy elhódítsa a címvédő franciáktól a világbajnoki trófeát.
Közülük többségüknek már nem maradt esélyük erre, a többiek pedig még a tornára való kijutásért izgulhatnak. Kivéve három ország, amely már biztosan ott lesz. Ilyen Katar, amely rendezőként biztos résztvevő. Mellettük Dánia és Németország jutottak még ki.
A kettő csapat elég eltérő éven van túl. A németeknél abszolút csalódást jelentett az Európa-bajnokság, előtt a macedónoktól való vereség is borzolta a kedélyeket. Meg még néhány hasonló nyalánkság. A dánok viszont egészen az EB eldöntőjéig meneteltek, a slejetezőket pedig eddig még gólt sem kapva teljesítik.
Európában lassacskán helyükre kerülnek a csapatok, a csoportgyőztesek csont nélkül kijutnak, a csoportok második helyezettjei és két NL-s csapat pótselelejtezőt játszik. Még akár egy portugál-spanyol meccs is közbejöhet itt. Izgalmas lenne. Az biztossá kezd válni, hogy a két Nemzetek Ligájás helyről pont lecsúszik a magyar válogatott. A selejtezőcsoportjában pedig mindössze a negyedik helyen áll. Mindössze San Marino és Andorra csapatait előzi meg.
Ázsiából Kataron kívül 4 és fél (pótselejtező) csapat fog kijutni. A végső csoportkör feléhez közeledve Irán és Szaúd-Arábi állnak a legjobban. Afrikában a legvégéig izgalmas marad a küzdelem, hiszen a 10 csoportgyőztes még lejátszik egy play-off kört az öt helyért. Óceániában egyelőre még nem tudni hogyan küzdenek meg az egyetlen pótselejtezős helyért.
Észak-Amerikában az USA és Mexikó jól kezdtek, meglepően Kanada is jól áll. Alphonso Davies segítségét is kihasználva. Dél-Amerikában Brazília és Argentína helye nem forog veszélyben.