A magyar profi bajnokság átalakítása és több nagyvárosi futballcsapat visszasorolása körül kialakult helyzet apropóján érdemes áttekintenünk, hogyan csinálják ezt a világbajnok országában.Tovább…

Záróra az európai bajnokságokban. Legtöbb helyen már lejátszották az utolsó fordulót, de a többieknél is már majdnem mindenhol megvan a bajnok kiléte. Itt az ideje, hogy a Bundesligát elhelyezzük aTovább…

Nagyjából fél év telt el azóta, hogy megjelent a Sikersztori Bayern módra 2012 – 2014 című könyv. Ennek kapcsán szeretnék megosztani veletek néhány tapasztalatot.Tovább…

A Bayern 2013-ban történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy triplázni tudott. Sokszor járt már közel hozzá, végül több évtizednyi próbálkozás kellett ahhoz, hogy belépjen ebbe a kiváltságos körbe.Tovább…

A Bayern München átigazolási politikája slágertéma. A bayernnélházon belül is előszeretettel foglalkoznak vele, a vetélytársak szurkolóinál pedig állandó támadási felület.  Amiről azonban kevés szó esik: a távozókkal kapcsolatos koncepcióról. MostTovább…

A héten végre folytatódik a Bundesliga. A bajnoki címvédő Bayern München 11 pontos előnyben kezdi meg a tavaszi küzdelmeket. Alig akad olyan ember, aki szerint még nem dőlt el aTovább…

12 év után került be ismét német futballista a legjobb háromba az Aranylabda-szavazáson. Manuel Neuer ráadásul világbajnokként utazhat a zürichi gálára. Tovább…