Már hetek óta készülök arra, hogy leírjam az idei nyárral kapcsolatos gondolataimat. Eddig tudatosan kivártam, hogy lezáruljon az átigazolási aktivitás. Ugyan még történhetnek dolgok augusztusban, jó eséllyel fognak is, de úgy érzem, hogy az érdemi rész lezárult. Lényegében ezzel a kerettel fog nekimenni az új idénynek a Bayern München. Olvass tovább!

Hat könyvem jelent meg eddig, melyből egy kivételével valamennyiben megjelent a Finale Dahoam csalódottsága és az abból kifejlődő későbbi nagy sikerek. A legelső könyvem, a Sikersztori Bayern-módra 2012-2014 rögtön az aznapi eseményekkel kezdődik. Mivel elsőpéldányként forgalomban már nincs példány, és nálam is már csak néhány darab van, így megosztom a Olvass tovább!

Megéri jól szerepelni az Európa-Ligában is! Lehet, hogy a nagy nemzetközi kluboknak csak egy visszaesést követő vigaszdíj, de épp az elmúlt két hét német futballszurkolói stadionfoglaló képei mutatták meg, hogy a foci sokkal több, minthogy a nagy nemzetközi klubok közül épp kinek jön ki a lépés a BL-ben. Olvass tovább!

Nem meglepő körülmények között, de azért eléggé kínos módon esett ki a Bayern München a Bajnokok Ligájából. Előzetesen legalább az elődöntőben reménykedtünk, ehhez megvolt a megfelelő sorsolás is. Ráadásul eleve már csak a Bayern volt az egyetlen német csapat a BL kieséses szakaszában. Teljesen azonban nem zárult le a kupaidény Olvass tovább!