Pro és Kontra: A Red Bull Lipcsében

Pro és Kontra: A Red Bull Lipcsében

Idén érezhetően nagyobb figyelem szegeződik a Bundesligára, mint a korábbi néhány évben. Már most látni lehet, hogy a Bayern nem fogja végigverni a Ligát, mások is reflektorfénybe kerülhetnek.


Ilyen a szezon eddigi slágertémájának számító RB Leipzig csapata, melyről már évek óta tudtuk, ha megérkezik a legjobbak közé, versenyben lehet a nemzetközi kupás helyekért. Egyelőre vezetik is a Bundesligát, de ami még szembetűnőbb, hogy a mérkőzéseiket élvezetes, őszinte (már amikor persze nem műeséssel) futballal nyerik. A közvéleményt azonban a nyílt marketingcéljaik illetve a szabályok alig kendőzött megkerülése okán még nem sikerült meghódítaniuk.

Lipcsének azonban mindig szerves része volt a futball. Sőt, a város a német futball történetében is kitüntetett szerepet játszott. 1900. január 28-án ebben a városban alakult meg a Német Labdarúgó Szövetség, az első német bajnokságot pedig a VFB Leipzig nyerte meg 1903-ban. (A német labdarúgás történetéről bővebben), itt épült az első olyan stadion, mely legalább 40.000 néző befogadására is alkalmas volt. 1956-ban a Rotation Leipzig – Lokomotive Leipzig mérkőzésre több, mint 100.000-en látogattak ki, annyian, mint német klubmeccsen azóta sem.

Első élcsapata a VFB Leipzig volt, mely kétszer ünnepelt német bajnokságot. A második világháború végén szovjet megszállás alá került város egykori bajnokcsapatát feloszlatták. A meginduló kelet-német bajnokságban több lipcsei alakulat is képviseltette magát, gyakoriak voltak a névváltozások illetve az szétválások/egyesülések. Bajnokságot a Chemie tudott nyerni, mellettük az 1. FC Lokomotive (1987 KEK-döntő) emelendő ki. Az újraegyesülést követően az egykori Lokomotive felvette régi nevét: VFB Leipzig néven 1993/94-ben a Bundesligában is szerepelt. A Cottbus 2009-es kiesése óta nem volt elsőligás csapata a keleti tartományoknak. Egészen az új szezonig.

Sportnapok az egykori NDK-ban - Lipcse

Tehát mindig is volt, ma is van igény Lipcsében (félmilliós város) a jó futballra. Ráadásul megfelelő hely is rendelkezésre áll. A Zentralstadion (ma már Red Bull Arena) helyszínül szolgált a 2006-os VB-n. Egyes hírek szerint új stadion is lesz. A Red Bull 2009-ben kezdte meg lipcsei projektjét (a St. Pauli, Düsseldorf, 1860 München hármas sikertelenül környékezték meg). Az SSV Markranstädt licencét vették át az ötödosztályban, hét idényükbe telt, mire felküzdötték magukat a legjobbak közé. Nemcsak a pályán, hanem a licenceljárások alapján is: gyakorlatilag sikerült mindenre kiskaput találni.

1. A csapatnévben a „Red Bull” helyett a „RasenBallsport” (kvázi ’füvön játszott labdajáték’) kifejezés szerepel, de mivel mindenki az „RB” rövidítést használja így a marketingüzenet mindenki számára átmegy.

2. A logó eredetileg a Red Bulléval szinte azonos volt. Végül kivették a sárga napocskát és a két egymásnak feszülő bika dizánja is változott. De mindenki számára egyértelmű maradt, hogy a logó a Red Bullt reklámozza. A csapat beceneve egyébként a (vörös) bikák.

3. Tulajdonviszonyok. A klubot üzemeltető Kft 99%-ban a Red Bull tulajdonában van, az RB Lipcse, mint sportegyesület 1 %-ban tulajdonos. Erre lehetőség van,az 50 % + 1-es szabály nem a tulajdonrészre, hanem a szavazati arányokra vonatkozik. Ott pedig megvan a sportegyesület többsége. A sportegyesület egy jogi személy, melynek döntéseit a tagjaiból álló taggyűlés hozza. Így van ez a Bayernnél, biztos láttátok, hogy a novemberi gyűlésen a mi Ákosunk is ott volt és szavazott Uli Hoeneßre. Az egyesületi egyenlőség elve szerint ugyanannyit ért az ő szavazata, mint mondjuk Franz Beckenbaueré. Több, mint 284.000 tagjával a Bayern a földkerekség legnagyobb sportegyesülete.

A Lipcse tavalyi éves gyűlésén ezzel szemben az összes tag jelen volt: mind a 17-en. Ennek hátterében az is meghúzódik, hogy a klub tudatosan túl magas (800 Euró körüli) éves tagdíjat írt elő. Ez nagyjából 12-szer több, mint a Bayernnél. Nem nehéz a Red Bullnak tetsző döntéseket hozni, ha maguk a tagok a Red Bull munkavállalóiként amúgy is elkötelezettek a társaság felé. Az első osztályú tagsággal ez persze lényegesen változik, de azért ne hitessük el magunkkal, hogy a Red Bull nem kézivezérléssel irányítja majd az általa felduzzasztott klubot. (Amúgy 2029-től már erre sem lesz szükség, hiszen amiként a Leverkusen vagy a Wolfsburg esetében, úgy itt is a tartós, legalább 20 éves befolyás kivételes szabályt eredményez)

Leginkább azt hánytorgatják fel nekik, hogy nem futballra alakultak, hanem azért, hogy még több Red Bullt tudjanak eladni. De gondolhatjuk, hogy a ’Bayer’ sem finomkodott, amikor a Leverkusen jó szereplésével megnőtt az aszpirin ismertsége a világban. A veszélye leginkább abban rejlik, mi történik, ha a Red Bull egyik napról a másikra bedobja a törülközőt: a Liga számára kényes, ha fizetésképtelen egy klub, a játékosok munkája a semmibe vész, munkahelyek szűnnek meg, a a minőségi képzés megszűnik az utánpótlásban, a szurkolók pedig úgy érezhetik, hogy a saját rajongásukat légvárra építették. Valahol ezért van szükség a többi bajnoksággal szemben szigorúbb szabályozásra. Másfelől ilyen a tradicionális klubokkal is előfordulhat: lásd az MSV Duisburg esetét. /De a Red Bull Salzburg számára kellemetlen lehet az is, hogy az UEFA elviekben nem engedi, hogy két azonos tulajdonosi körben lévő egyesület induljon egyszerre a BL-ben. Ha dönteni kéne, a Red Bull feltehetően a Lipcsét indítaná a csoportkörbe egyébként még egyszer sem bejutó osztrákokkal szemben./


Viszonylag kevés szó esik arról, milyen előnyöket jelent a német futball számára az RB Lipcse.

1. Versenyhelyzet. A Lipcse jelenleg még a Red Bull pénzéből működik. A következő idényektől azonban egy bumm következik be: a korábbiakhoz képest több TV-s bevétel, esetleg BL-bevételek; mezeladások. A jó szereplés okán a Red Bull is jobban kinyithatja a pénzcsapokat. Ha Neymart vagy Pogbát nem is fognak igazolni, de aki mondjuk Dél-Amerikából elment Donyeckbe megalapozni a karrierjét, biztos elfogadná a Lipcse ajánlatát is. A versenyhelyzet jót tesz a Bayernnek és a Dortmundnak is. De a többieknek is ennyivel nehezebb lesz elcsípni a BL-helyeket. Nőhet a Bundesliga ereje, egyúttal egy erős Lipcse a BL-ben is okozhat kellemetlen estéket az angol/spanyol vetélytársaknak. De az se kizárt, hogy pl. a Hamburgnál megpróbálnak majd szakmai munkát is végezni ahelyett, hogy a – szép, de korántsem annyira brutálisan patinás – múltjukból élnek.

2. Utánpótlás. A legfontosabb, amiben eltér a Red Bull projektje a felvásárolt angol csapatokétól, hogy épít a hazai fiatalokra. Erős az utánpótlás és egyáltalán nem rossz a németek aránya a kezdőcsapatban sem. Minél több német fiatal kap minőségi képzést, majd esélyt a bizonyításra, annál nehezebb lesz Jogi Löw dolga, amikor majd keretet kell hirdetni. Teljesen más gondok, mint mondjuk a mindenkori angol kapitánynál… A Leipzig jelenleg minden hónapban tucatnyi játékost ad az U-válogatottakba. Joshua Kimmichet is neki köszönhetjük.

3. Egyszerűen kell a volt NDK-tartományokból is csapat. Az első két liga 36 csapata közül mindössze 4 érkezik ezekből a tartományok: a Leipzig a legjobbak között, a másodosztályban az Erzgebirge Aue, az Union Berlin és a Dynamo Dresden. Ráadásul Lipcse városát többen megismerik – megéri.

4. Klubhűségtől függetlenül szeretjük és elismerjük a szép futballt. A Lipcsénél jelenleg ilyet játszanak. Végső soron pedig ez lenne a lényeg.