A német foci taktikája IV. rész

Nagyjából másfél év telt el azóta, hogy a német futball taktikai történetének harmadik részét közreadtam. Brutálisan sok minden történt azóta, ez viszont eléggé elsikkadt. Na de majd most!

Image result for csernai bayernUgye akkor a III. részben az 1974-es világbajnoki címig illetve a Bayern – Mönchengladbach rivalizálásig jutottunk el. A hazai sikert követően a Bayern triplázott a BEK-ben, a Nationalelf pedig 1976-ban, még az aranygeneráció tagjaival EB-döntőt játszott. Ott azonban Antonín Panenka legendás büntetőjének elszenvedői lettek. Vigasztaló lehet, hogy a németek azóta egyetlen tizenegyes-párbajt sem buktak el.

1978-ban aztán eléggé megégtek a világbajnokságon. Így a 2018-as események ismeretében már kissé túlzás, hogy az osztrákok elleni córdobai vereséget a mai napig a „szégyen” jelzővel illetik. Erre a világbajnokságra már csak kevesen utaztak a világbajnokok közül. De a német foci is átalakulóban volt. Afelé, ami egészen a közelmúltig meghatározta a németekkel szembeni hazai általános fenntartásokat.



A technika helyett ismét a fizikum vált elsődlegessé. Jürgen Grabowski egy bajnokit követően: „Ma már azzal is Bundesliga-játékossá válhat valaki, ha fantasztikus atlétikai képességei vannak, technika már nagyon nem is kell hozzá.” Pechjére épp egy másik világbajnokkal kapcsolatban mondta ezt. Azon a mérkőzésen a fiatal Lothar Matthäus rúgta őt fel csúnyán, amit eléggé nehezen fogadott.

A technikai hiányosságokat azonban a taktikai innovációval próbálták kompenzálni. Ebben pedig nagy szerepe volt a Bundesliga külföldi edzőinek is. Köztük Csernai Pálnak is („Pál-szisztéma”). Egészen eddig a pontig csak kis mértékben – maximum vegyítve – volt része a német futballnak a területvédekezés. Az alap mindig az emberfogásra épülő védekezés volt. Sepp Herberger megfogalmazása szerint szükség esetén a WC-re is követni kellett az ellenfél klasszis támadóját. Persze egyes elemek már megvoltak. A söprögető a területet védte, ahogyan a liberó szerepe sem változott ebből a szemszögből. Hennes Weisweiler csapatainál már élénk pressinggel (még nem Gegenpressing) találkozunk, ahol a labdás ember 2-3 játékos is letámadta.

Magyar vírtus Münchenben

Lényegi változást hozott azonban, amikor Lóránt Gyula foglalta el a Bayern padját. Ő nem taktikai guruként marad meg a németek emlékezetében, nem olyanként, aki órákat beszél a mágnestábla előtt. Neki nem is kellett, hiszen az Aranycsapat tagjaként klasszis pályafutás állt mögötte. Alapvető elvárása volt azonban a területvédekezés meghonosítása a bajoroknál. Volt, hogy a liberót is mellőzte (Beckenbauer ekkor már Amerikában játszott.) Elképzelései azonban nem érvényesültek a pályán, távoznia kellett.

A Bayern vezetése az 1860 München egykori bajnokedzőjét, Max Merkelt akarták leigazolni, elvileg meg is egyeztek. A játékosok azonban fellázadtak. Részben az addig is Münchenben dolgozó Csernai Pál mellett, de azért az ellen is, hogy ne a kőkemény edzésekkel dolgozó Merkel legyen az edző. Csernai pedig kellően ötvözni tudta a területvédekezést egyes emberfogásra épülő elemekkel. Bajnokságot nyert a csapattal, BEK-döntőt is játszottak.

Hamburgban sem akartak lemaradni

Related imageA területvédekezés hatékonyságát jelzi, hogy a korszak vetélytársánál, a Hamburger SV-nál is ez vált uralkodóvá. Köszönhetően Günter Netzer menedzsernek és általa megszerzett Ernst Happel vezetőedzőnek. – Utóbbira azonban éveket kellett várniuk Hamburgban. A DFB-nél akkor azt tartották, hogy aki edző akar lenni a Bundesligában, annak az általuk meghatározott licensszel kell rendelkeznie. Ez ma is részben így van: De külföldieknek külön is részt kellett venniük egy kis kurzuson. Ernst Happel, aki addigra már BEK-győztes és sokszoros bajnok volt, nem ment el bohóckodni. Végül azonban nem kellett beülnie az iskolapadba, mivel Rinus Michels, az Ajax egykori edzőjéhez hasonlóan (aki a Kölnhöz igazolt), mentességet kapott. No meg annak is, hogy az előzetesen a pótlására szerződtetett Branko Zebec egy Dortmund elleni bajnokin full benyomva elaludt a kispadon. Két ezrelékes volt a véralkoholszintje. Tibi atya és Vágvölgyi Noémi biztosan büszke lett volna rá, Günter Netzer már kevésbé.

Ernst Happel aztán Hamburgban is meghonosította a területvédekezést: „Ha emberfogásra játszol, akkor 11 szamarat tartasz a pályán.” Mellette pedig egy máig nagyon fontos újítást hozott a német futballba: a szélsővédőknek, így különösen Manni Kaltznak kötelessége lett, hogy a támadásoknál előre rohanjon. A banánformát felvevő ívelései gyakran megtalálták Horst Hrubesch fejét. Alapvető taktikai elem napjainkban is. /Paul Breitnert például arra ösztökélte a szélsővédő szerepének változása, hogy a szélek helyett  védekező középpályásként fejezze be karrierjét./

Az 1983-as BEK-döntőben azonban enyhített a területvédekezésen. Wolfgang Rolff szorosan fogta Michel Platinit, míg Felix Magath nem kapott védekező feladatokat, ő szabadon keverhette a lapokat támadásban. A Hamburg végül legyűrte a Juventust.



Ami jó a bajnoknak, nem elég jó a válogatottnak

Ebben az időszakban a legjobb német csapatok (Bayern, Hamburg, Köln, Frankfurt) egyaránt területvédekezéssel játszottak. A Bundesliga többi csapata azonban nem, és a DFB-nél sem rajongtak a dologért. Ahogyan Jupp Derwall szövetségi kapitány sem. A játék ennek ellenére a védekezésre épült, technikailag klasszis játékosból (pl. Felix Magath vagy Pierre Littbarski) pedig kevés akadt. Az eredmény egy tempó és kreativitás nélküli német válogatott, amely 1980-ban megnyerte az EB-t és 1982-ben szintén odaért a világbajnoki döntőbe. De amelyikről talán leginkább az 1982-es brutálisan unalmas csoportmeccsek képei ugranak be. Derwall az 1984-es EB-t követően távozott a kapitányi posztról.

Image result for 1982 deutschland england

A német foci taktikája I. rész

A német foci taktikája II. rész

A német foci taktikája III. rész



A cikk a 2016-os „Vom Libero zum Doppelsechs” című könyv alapján íródott, melyet Tobias Escher taktikai szakértő jegyez.

A német labdarúgás történetéről bővebben olvashattok A végül mindig a németek című könyvben.