Ez az egész onnan indult, hogy láttam egy képet az Instagramon, amit Ana Ivanovic osztott meg férjéről apák napja alkalmából.
Tök jó egyébként, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap az apák napja, a rendes férfiak elismerése is. Fontos, hogy elismerjük a nők egyenlő szerepét a társadalomban. Ennek alapvetően nem is szabad kérdésnek lennie. Baromi jó, hogy vannak. De az is, hogy vannak mintaszerű férfiak is. Az utóbbi években inkább a rossz példák kerültek előtérbe. A céltalanul tengődő, funkcionálisan gyermekként megmaradt suttyók, akik csak a verdát hajtják, meg párkapcsolatban is leginkább más csajokat, akik saját zavaraikat verbális vagy fizikai felsőbbrendűséggel élik ki. De fontos lenne, hogy inkább a modern apát ünnepeljük. A mintaszerűt. Amellett, hogy a nő egyenlő szereplője lehet a „határmezsgyén” lévő – társadalmi, közéleti, üzleti stb. – eseményeknek, úgy a férfi is egyenlő szereplője lehet a házi tűzhely eseményeinek.
Szóval a képen Bastian Schweinsteiger tolja a babakocsit. Belém hasított, hogy wow, miből lesz a cserebogár. És egyből beugrott a kis bohókás Schweini a 2008-as EB-ről, ahogyan a portugálok elleni győzelmet követően kiszőkített hajjal. Nyilván azon kezdtem el gondolkodni, vajon mikor lett Schweiniből Schweinsteiger?!
Szépen lassan megöregszünk, az idő nem válogat. De inkább öregedjünk meg, hiszen a másik lehetőség, hogy idő előtt lépjünk ki a sztoriból, nem túl csábító alternatíva. Viszont az idő, a tapasztalat jótékony hatással is rendelkezik.
Bastian Schweinsteiger végülis befutotta azt a pályát, amit már húszéves korában is beleláttunk. Ehhez azonban legalább egy komoly változás kellett. Az előző évtized utolsó éveiben Schweini egy szimpatikus, lobbanékony, mégis sokszor beszürkülő teljesítményt nyújtott a Bayern München szélsőjeként. Sokszor csak szenvedett a pályán. Évek teltek el megrekedten. Fontos kiemelni, hogy a Bayernben, hiszen a válogatottban, különösen a tornákon lényegében mindig bombaformában játszott. Ez alól talán a 2012-es Európa-bajnokság kivételével. A Finale Dahoam kudarca után azonban ez érthető is.
Kulcsfontosságú volt Louis van Gaal érkezése a Bayern Münchenhez. A csapat ráállt egy olyan játékfilozófiára, mellyel első évében már BL-döntőt játszottak, s amely kisebb-nagyobb hangsúlyokkal, de egy évtizeden át meghatározta a Bayern játékát. Ezt egyébként Kalle Rummenigge a jövőre nézve is követendőnek tartja. Több játékos ekkor találta meg a helyét. Thomas Müller, Holger Badstuber, David Alaba és Diego Contento esetében egyáltalán arról van szó, hogy a profik között megtalálták a helyüket. De ekkor vált újra jobbhátvéddé Philipp Lahm, Arjen Robben pedig végre olyan csapatnál kezdhetett el dolgozni, ahol NO MATTER WHAT elfogadták őt, és bíztak benne.
És persze Schweinsteiger, aki belső középpályásként tudott igazán kiteljesedni. Az évek során az arányok változtak, edzői filozófiától és aktuális társaktól függően, azonban az már nem volt kérdéses, hogy Schweinsteiger a középpálya közepén csapata egyik tengelyelemévé vált. A 2010-es világbajnokságon már a torna egyik legjobbjaként teljesített, feledtetve azt is, hogy a dél-afrikai utazás előtt nem sokkal sérült le kapitány, Michael Ballack.
A 2014-es világbajnokság döntőjében pedig végleg hőssé vált. A brutális teljesítményhez és alázathoz ráadásul brutális látvány is társult. Vérző arca, leharcolt fizimiskája, mindenre elszánt tekintete azokat is lenyűgözte, akikben még a 2010 előtti Schweini élt. Persze azért arra az énjére is széles mosollyal emlékezhetünk.