Szerdán este kialakult a legjobb tizenhat mezőnye az Európa-bajnokságon. Közte van a német válogatott is, ráadásul csoportmásodikként, azonban aligha megérdemelten. Legalábbis önmagukhoz képest.
A portugálok elleni meccs jó volt. Annak ellenére, hogy amikor eljut a német 16-osig az ellenfél, akkor abból komoly problémák születnek, a portugálok ellen sikerült kidomborítani ennek a 3-4-3-as rendszernek a jobbik részeit: Gosens; Kimmich befelé törései, a támadók kavarodásai, Ginter besegítése, Hummels támadásindítása.
Nah, ebből a franciák és a magyar válogatott ellen vajmi keveset valósított meg a Nationalelf. Az egész legmulatságosabb része az volt, hogy elvileg Kroos és Gündogan személyében két fazonírozó játékos is állt a középpályán, eleve csak három szó szoros értelmében vett támadóval, mégis az első félidőben Leroy Sanénak kellett visszalépnie és ütköznie. Ezzel persze végleg kizárva a támadópotenciált. Persze nem mintha sorjáztak volna a jó labdák a támadóknak és nem mintha a támadók tudtak volna ezzel élni. Ebben pont Sané második félidei teljesítménye volt szemet szúró. Egyáltalán nem volt szemet szúró Serge Gnabry teljesítménye, ami szintén ítélet a játéka felett, hiszen megmozdulása alig volt.
Szóval épphogy meglett a németeknek a továbbjutás. Pedig egy minimális sablonteljesítménnyel akár a csoportgyőzelem is elérhető lett volna. Akár még az utolsó percekben is, amikor Sané ziccerben passzolhatott volna be, ehelyett a szögletzászlóra löbbölte a labdát. Ehhez képest már csak Werner gyertyája volt mulatságosabb a végjátékban a felezővonalnál. Tökéletes esszenciája a német válogatott jelenlegi mentális és taktikai felkészültségének.
Ilyen körülmények között a német válogatottnak nem jutalom, hanem maximum alamizsna a továbbjutás. Viszont ha már így történt, akkor tökéletesen megérdemelt /negatív gúnnyal átitatva/, hogy a nyolcaddöntőben az egyik legnehezebb feladat elé kerültek. Londonban az angolok ellen kell majd jó teljesítményt nyújtani. Nah, ott majd lehet keménykedni.
