Bombasztikus izgalmak a Bundesliga utolsó fordulójában

Sikerült elérni, hogy a végletekig izgalmas legyen a Bundesliga utolsó fordulója. 2010, de inkább 2009 után ismét a végén dől el a bajnoki cím sorsa. De azért más izgalmak is várhatók még.
Bildergebnis für 2000 ballack leverkusenNagyjából egy olyan helyzet állt elő, mint volt 2001-ben, amikor a Bayern az utolsó pillanatban bukta el majdnem a bajnoki címet, hogy aztán az utolsó utániban visszaszerezze azt. Kétpontos előnye azt jelenti, hogy a Dortmundnak mindenképpen meg kell vernie a Mönchengladbachot, ha akar valamit kezdeni magával. A Bayernnek pedig arra kell törekednie, hogy lehetőség szerint hamar eldöntse a Frankfurt elleni találkozót, de legalábbis elkerülje azt, hogy kikapjon. Ha a végjátékban döntetlen lenne az állás, akkor könnyen lehet, hogy ismét egyetlen találat dönt majd a bajnoki címről.

Egyikük dolga sem lesz egyszerű. Mind a Mönchengladbach, mind pedig a Frankfurt nagy küzdelemben áll a Bajnokok Ligája-indulást jelentő 4. helyért. Ebben a szezonban volt időszak, amikor a Borussia helye tűnt biztosnak, majd a Frankfurtnak volt egy lendületes időszaka. Most, a bajnoki célfotó előtt könnyen lehet, hogy mindkettő csapat lemarad.

Végülis a Leverkusen lehet a nagy nyertese annak, hogy a két vetélytársa egyaránt a bajnoki címért küzdő csapatokkal találkozik. Ők Berlinbe utaznak, pontazonosságban állnak a 4. Gladbachhal, s mindössze 2 góllal rosszabb a gólkülönbségük. Lehet, hogy még erre is figyelni kell majd.

Matematikai esélye a Wolfsburgnak is van a BL-helyekre, nekik azonban elsősorban az Európa-Ligás helyüket kell védeniük. Ehhez az Augsburgot kellene legyőzni. Mögöttünk a Hoffenheim 1, míg a Werder 2 pontnyira áll. Előbbi a Mainzhoz látogat, utóbbi a kupadöntőre készülő Lipcsét fogadja. A Wolfsburgnak elemi szükséglete a győzelem. Némileg van esély arra, hogy a Frankfurt lemarad az Európa-Ligáról is, ha kikapnak, és a Wolfsburg-Hoffenheim kettős egyaránt nyer. Szomorú véget érne a szezon így, pláne az EL-elődöntőt követően és a kiváló keret egyben tartása szempontjából.

A kiesés már nem kérdés a Bundesligában, viszont az még nem dőlt el, melyik csapatok fognak feljutni. Azt tudjuk, hogy a Köln visszatér, azt is, hogy a Hamburg nem. A Paderborn – Union Berlin kettős még eldönti a Drezda illetve a Bochum vendégeként, melyikük jut fel automatikusan, s melyikük küzd meg a Stuttgarttal a feljutásért. A berliniek keletiek, még nem szerepeltek a Bundesligában. Berlin egyébként is azon kevés fővárosok egyike, amelyik mindössze egy csapatot ad az élvonalba. Gondoljunk csak arra, hogy a nemzetközi kupákban három londoni csapat is döntőzik, vagy épp az ezredforduló körüli magyar bajnokságra, amikor a csapatok fele fővárosi volt.

Hozzászólás