A német válogatott futball több, mint 100 éves múltja egyértelmű sikertörténet, trófeák, legendás győzelmek, legendás játékosok, rekordok alapozzák meg a Nationlalelf nimbuszát.
Azonban még a németeknek is jócskán akad olyan emlékük, melyek szégyenként maradnak meg. Mostanában nem nehéz ilyenekre visszaemlékezni, hiszen épp legutóbb Észak-Macedónia ellen kaptak ki, előtte nem sokkal a spanyoloktól szenvedtek 6-0-s vereséget. Még két évvel előtte pedig – papíron – kiestek a kétes értékű Nemzetek Ligájából, és ugye akkor még az ott vannak az oroszországi világbajnoki események is.
Különös emlékként marad meg azonban az első Európa-bajnoki szereplésük is. Az UEFA 1960-tól kezdődően rendezte meg négyévente a saját válogatott tornáját, az 1968-as olaszországi négyesdöntő volt az első, amit konkrétan Európa-bajnokságnak neveztek. Összehasonlíthatatlan volt a mostani 24 csapatos, összeurópai bulival.
A németeket először nem is érdekelte, az első két sorozatban egyáltalán nem vettek részt. Az 1966-os világbajnoki ezüst után azonban ők is beadták a derekukat. Ahogyan a többi szövetség. A selejtezőkben 31 válogatott vett részt. Izland kivételével mindenki. Nyolc csoportban indultak meg a küzdelmek. Általában négycsapatosak voltak, éppen a német csoportban csak három válogatott szerepelt – Jugoszlávia és Albánia.
A menetrend az volt, hogy a csoportgyőztesek továbbjutnak, aztán jöhet egy negyeddöntő oda-visszavágós rendszerben, majd a legjobb négy csapat utazhat el Olaszországba. A többi csoportban papírforma-eredmények születtek, így a magyar válogatott is legyűrte a holland – kelet-német – dán hármast. Talán csak a portugálok kiesése volt némi meglepetés – őket a bolgárok győzték le.
Na meg a (nyugat-)németeké. Pedig jól indult minden. A Nationalelf 6-0-ra legyőzte a totál outsider albánokat, majd ugyan kikaptak Jugoszláviában 1-0-ra, de otthon 3-1-re nyertek. A jugók is hozták a kötelezőt az albánok ellen.
Az utolsó, tiranai mérkőzés előtt (1967. december 17.) egyértelmű volt, ha a németek győznek, továbbjutnak. Ha nem győznek, akkor a jugoszlávok örülhetnek. A németeknél hiányzott Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Gerd Müller, illetve Uwe Seeler. De azért sok nagyágyú elutazott Tiranába. A két évvel korábbi VB-döntő kezdőjéből öten is. A német kezdőcsapat: Horst Wolter – Bernd Patzke, Willi Schulz, Wolfgang Weber, Horst-Dieter Höttges, Wolfgang Overath, Günter Netzer, Sigfried Held, Hans Küppers, Hannes Löhr, Peter Meyer. Szövetségi edző: Helmut Schön.
A vége 0-0. A beszámolók alapján az elejétől fogva érezték a játékosok, ha órákig játszanak, akkor se fognak gólt lőni, ez nem az az este volt. A német lapok érthetően óriási szégyenként tálalták a hírt. De csak a mérkőzés harmadnapján. Élő közvetítés nem volt, a helyszínen lévő újságíróknak pedig hosszan kellett várakozniuk, hogy a mindössze két nemzetközi telefonvonal egyikéhez hozzáférhessenek.
A legszerencsétlenebb bizonyára Peter Meyer volt. A Borussia Mönchengladbach 27 éves új igazolásának ez volt az egyetlen válogatott szereplése. Ő egyébként megoszt egy rekordot Robert Lewandowskival: ők ketten tudtak eddig egy Bundesliga-szezon első 5 meccsén legalább 9 gólt szerezni. Az albán túra előtt 17 meccsen már 19 találatnál járt a Bundesligában, ezért nagy csalódás neki is, hogy Gerd Müller hiányában nem tudott bizonyítani a kiscsapat ellen. Következő évben súlyos sérülést szenvedett, s már nem volt a régi.
A németek a következő három EB-ből kettőt megnyertek, a köztes évben pedig döntősök voltak. 1968 volt az egyetlen EB, amelyikre nem sikerült kijutniuk.
