Miroslav Klose nyomdokaiban

Miroslav Klose nyomdokaiban

A 2014-es brazíliai világbajnokságon sok minden és mindenki miatt érezhették úgy a németek, hogy végre célba értek. A németek 24 év után nyertek ismét VB-t, a másfél évtizedes utánpótlás-munkájuk ért be, a sok ezüst- és bronz után végre egy aranyéremnek is örülhettek, a német futball igazolta nagyságát és erejét a világfutballban, Lahm és Schweinsteiger pedig végleg levedlették magukról a vesztes jelzőt.

Image result for klose 2014De különleges célba érés volt ez Miroslav Klose számára is. Aki negyedik világbajnokságán, két bronzérem és egy ezüstérem után végre a világbajnoki trófeát is a kezébe vehette, a világbajnokságok és a német futball legeredményesebb gólszerzőjévé előlépve. Egy kivételesen szimpatikus játékos az őt megillető helyre került a német- és a világfutballban.

36 évesen tudott ott lenni egy olyan német válogatottban, melynél kifejezetten célként számít a folyamatos fiatalítás, az újabb és újabb tehetségek beépítése. Illetőleg az, hogy már most felkészültek legyenek ne csak a soron következő VB-re, hanem a négy múlva következőre is. Félreértés ne essék, Miroslav Klose maximálisan teljesítette feladatát, megérdemelten lett a 2014-es világbajnok csapat aktív tagja.


Azonban jelzésértékű, hogy egy ilyen csapatban a 36 éves, már inkább a levezetőköröket futó játékosnak ennyire ne legyen alternatívája. Hiszen a 2014-es világbajnokságon a konkrét befejező csatárok közül csak Miroslav Klose volt a Nationalelf tagja – azt azért ki kell emelni, hogy Mario Gómez sérülése hiányában ott lett volna Brazíliában.
Egy poszt, aminek képviselője kimaxolta a rekordokat, a legszűkebb elitbe küzdve saját magát. De egy poszt, amely alternatíva, merítés nélkül maradt a brazíliai küzdelmekre.

A németek csatárgondjait már régóta kiemelten kezelte a közvélemény. A múlt hatalmas csatárklasszisaihoz képest erőteljesen visszaszorultak az alternatívák. Az 1998-as balsikerű horvátok elleni negyeddöntőben a kezdőben szereplő Bierhoff és Klinsmann mellé a végjátékban Kirsten és Marschall is beállt, így végülis négy csatárral próbálkoztak a németek. Sikertelenül. Nem is meglepő, ma ez már egyébként is elképzelhetetlen lenne – például az olyan filozófia következtében, ha hátrányban áll a csapat, akkor nem csatárt, hanem olyan játékost kell még behozni, aki labdát szerez, vagy aki helyzetet alakít ki a csatár számára.

Végül mindig a németek

Mindenesetre a 2004-es Európa-bajnokság idejére a problémának már sokan hangot adtak. Mivel a Nationalelf keretének mind az öt csatára (Klose, Podolski, Brdaric, Bobic és Kuranyi) valamilyen formában, de bevándorlóháttérrel is rendelkezett, a probléma szembetűnő is lett. Apropó, a Nationalelfnél kivételes a honosítás. Ha játszik is honosított játékos a német válogatottban, leginkább olyan játékosról van szó, aki már régóta Németországban focizik. Érdekes, hogy pont a csatárposzton volt két honosított futballistájuk a németeknek az elmúlt időszakban: Gerald Asamoah és Cacau. Míg az olyanok, mint Lincoln vagy Ismael az ajánlkozásaik ellenére sem. Ahogyan Rafinha sem.

Related image

A kapitányok sok játékossal próbálkoztak, de ezen a poszton, befejező csatárként csak Miroslav Klose tudott megragadni – ki kell emelni Lukas Podolski vagy Thomas Müller nevét is, akik azért igazolták, hogy ezek a posztonkénti különválasztások gyakran feleslegesek -, illetve Mario Gómez, akire azért folyamatosan számít Jogi Löw. De például a 2010-es VB-n is csak 56 percet játszott.

Szóval úgy tűnik, hogy az elmúlt másfél évtizedben mindössze egy legény volt a gáton, Miroslav Klose. Akihez mindig vissza lehetett nyúlni. Aki tökéletesen is illeszkedett a csapatba. De most már ő sincs.

Ilyen hangulatban várhattuk ezt a kerethirdetést. Látszólag ínségesen. Aztán az elmúlt két hétben mégis erről a posztról beszéltünk a legtöbbet – nem Neuerről és ter-Stegenről, nem Götzéről. Hirtelen úgy tűnik, hogy még nem is fér bele mindenki a német keretbe a legjobb német csatárok közül.

Related image

Timo Werner, Mario Gómez és Nils Petersen számára maradt meg a reális lehetőség, hogy a befejező csatárok közül ott legyenek az oroszországi világbajnokságon. Sandro Wagner, aki idén tavasszal a Bayern München tartalékjaként szerepelt, kimaradt a 27 fős keretből. Wagner előzőleg 8 alkalommal játszott a válogatottban, 5 gólt szerzett, ebből hármat San Marino ellen. Ott volt a Konföderációs-Kupán, de ott is csak az auszik elleni nyitómeccsen lépett pályára. Saját magát a legjobb német csatárként aposztrofálta, kimaradását követően éles hangon bírálta Jogi Löw gyakorlatát és bejelentette visszavonulását a válogatottból. Ha minden igaz, akkor legutóbb olyanok éltek ezzel, mint Bastian Schweinsteiger vagy Lukas Podolski.

De vajon ennyire fontos ez a kérdés? Illetőleg vajon tényleg ennyire jól állnak a németek?
Az biztos, hogy saját maga számára mindenkinek a legfontosabb, hogy ott lesz-e a világbajnokságon. A szuperhősök és rekordok világában hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nemcsak a legjobb teljesítménye mögött van emberfeletti munka. Gyakran még a másodikat is lúzerezzük. Hát még a középszerűt. Pedig aki több évtizedes kitartó napi munka árán eljut oda, hogy hosszú éveken át a Bundesliga bármelyik csapatának játékosa legyen, annak komoly tudás és teljesítmény van a háta mögött. Aki pedig annyira jó, hogy a világbajnoki címvédőnél is szóba kerül, nyilván oda is akar kerülni. A csalódottság érthető és elfogadható. Még a 23.-nak lenni a sorban is óriási elismerés.

Image result for werner dfb

Azonban kétséges, hogy ennyire meghatározó-e, ki a bő keret harmadikszámú csatára. Ki az, aki jó eséllyel egyébként sem utazik majd a világbajnokságra? És ha ennyire fontos is lenne: tényleg ennyire ördögtől való, hogy Nils Petersen is lehetőséget kap a bizonyításra, hogy az ő munkája is elismerésre kerüljön? Hiszen ennek az egész problémázgatásnak csak akkor lenne értelme, ha egyértelműen látnánk azt, hogy Wagner lényegesen jobb teljesítményt nyújtott, mint Petersen, ha egyértelműen látnánk, hogy Petersen nem érdemli meg a lehetőségét. Ezt azonban aligha láthatnánk. Összehasonlításképpen az egy alapvető kérdés, ki fog a Nationalelf kapujában állni. Kérdés, hogy a világ legjobb kapusa, aki sérülésből lábadozik vagy a kiváló teljesítményt nyújtó cseréje kap-e lehetőséget. Sőt, a világ legjobb kapusának esetleges kihagyása még akkor is sorsdöntő és bátor döntés, ha egyébként mögötte is a világ egyik legjobb kapusa áll. Összehasonlíthatatlanul fontosabb kérdés.

Számszerűleg most úgy tűnik, hogy el vannak látva a németek jó csatárokkal. Gómez újra termel, Wernerben a legtöbben akaratlanul is Klosét látjuk és persze verseny van a további helyekért. De Gómez már 33 éves, Werner pedig, akiben akármekkora reményünk is van, egyelőre még bizonyítania kell (fog is a VB-n!). És persze kétséges, hogy a többiek is jobbak-e, mint azok, akik az elmúlt években csatárként nem jöttek számításba a válogatottnál. Gondoljunk Max Kruséra vagy arra Stefan Kiesslingre, aki gólkirályi címmel a zsebében maradt el Löw válogatottjából.