A hét egyik fontos átigazolási híre a Bayern Münchennél, hogy Lucas Hernandez négy év után távozik, a PSG játékosa lesz. A hírrel kapcsolatban jelent meg az is, hogy a Bayernnél nem estek kétségbe azért, mert a védővel nem sikerült hosszabbítaniuk, hiszen magyarosan megfogalmazva, aki menni akar, arra rá kell adni a kabátot.
Az elvet alapvetően jónak tartom, különösen a jelen esetben, hiszen Lucas Hernandez távozásával párban Kim Min-jae érkezése is nagyjából biztossá vált. Így egy különösen sérülékeny játékos (sérülései miatt elméleti) helyét a Serie A legjobb védőjének tartott játékosa veheti át.
Generálisan azonban nem gondolom, hogy követendő az elv. Valamennyi esetre nem alkalmazandó, és szerencsére a múltban nem is alkalmazták valamennyi esetre. Azon persze el lehet vitatkozni, mennyire volt sikeres megtartani a 2004-ben távozási szándékát bejelentő Michael Ballackot. Ő két évvel később ingyen távozott a Chelsea-hez. Még a legjobb formájában.
De itt van kiváló például Franck Ribéry vagy Robert Lewandowski esete, akik igenis volt, hogy közel álltak a távozáshoz, végül mégis behúzták náluk a féket a klubnál. És ebből a játékosok és a csapat számára is egyaránt eredményes időszak következett. Ugyan mindkettő játékost megfosztották az Aranylabdától, de a jelen vonatkozásban annak van jelentősége, hogy mindketten aranylabdás teljesítményre voltak képesek a Bayernnél, ami persze Bajnokok Ligája-győzelemmel is járt. Robert Lewandowski esetében nyolc év müncheni játékról beszélünk, egészen 34 éves koráig (nyilván lehetett volna több is, akár még évekig, de a nyolc év is elég masszív idő a mai futballban), Franck Ribéry pedig 12 évig játszott a Bayernben, 36 éves koráig.
Franck Ribéry persze utólag már a hűség mintaképe, és kétség nélkül, hiszen kiérdemelte a feltétlen csodálatunkat. 2009-ben azért alaposan meg kellett dolgozni a maradásáért. 2010-ben erre jött az érzelmes szerelmi vallomás a Városháza erkélyén. És igen, ilyen fickókra van szüksége egy csapatnak. De néha nekik is kell egy kis lökés. 🙂
_
Részlet a Robbéry sztori című könyvből:
“Igen, ekkoriban még a két bajor kedvenc maradása sem volt biztos. Pláne Ribéry maradása, akit ugyanúgy bármelyik topklubnál szívesen láttak volna. A Bild ezen a nyáron már arról cikkezett, hogy Madridban keres új lakást, és egyébként is feleségével abban egyeztek meg, hogy mindössze két évig maradnak az ugródeszkának tekintett Bayernnél.
A Real Madridnál ezen a nyáron komoly befektetéseket terveztek, tényszerűnek tekinthető, hogy Ribéryért is tettek ajánlatot, a klubnál dolgozó Zinédine Zidane személyében külön csábítóerő is szólt mellettük. Erről az egészről azonban Münchenben hallani sem akartak. Pedig volt olyan sajtóhír, amiben már 80 millió Euró körüli ajánlatról is írtak, és akkor még nem esett szó arról, mennyivel növekedhetett volna a játékos fizetése Madridban: „Totálisan megértem Franckot. Itt olyan összegekről van szó, amit itt nálunk elképzelni sem lehetne, és a srác még csak 26 éves” – kommentálta Uli Hoeneß a hírt, miszerint Ribéry hajlana a távozásra. Ő korábban úgy nyilatkozott, ha a Real Madrid egy 50 milliós ajánlattal akarna élni, akkor azért még a telefont sem fogják felvenni.
A játékos ugyanis a L’Équipe hasábjain közölt interjúban elmondta, vagy a Real Madridhoz igazol vagy sehova máshova. Karl-Heinz Rummenigge már nem fogalmazott olyan lágyszívűen, mint Ribéry elsőszámú rajongója, Uli Hoeneß. A Bayernt működtető részvénytársaság első embere egyértelművé tette: „Úgy értelmezem én is Ribéry kijelentését, hogy vagy a Real vagy sehova. Erre itt a világos válaszunk: sehova. Nyugtalannak találnak minket? Nem vagyunk nyugtalanok: Franck marad nálunk.”
Persze tudták Münchenben is, hogy sportszakmai sikerek nélkül nem sokáig fogják megőrizni gyöngyszemüket. Uli Hoeneß azonban azt is elárulta, hogy sosem rontott rájuk Ribéry azzal, hogy ő feltétlenül el akarna igazolni: „Azt elmondta, hogy ugyan szívesen igazolna a Real Madridhoz, de ha mi meg akarjuk tartani, akkor az sem probléma.”
A Robbéry-sztori még mindig megvásárolható:
