Hat könyvem jelent meg eddig, melyből egy kivételével valamennyiben megjelent a Finale Dahoam csalódottsága és az abból kifejlődő későbbi nagy sikerek. A legelső könyvem, a Sikersztori Bayern-módra 2012-2014 rögtön az aznapi eseményekkel kezdődik. Mivel elsőpéldányként forgalomban már nincs példány, és nálam is már csak néhány darab van, így megosztom a könyv első fejezetét.
- fejezet
Az abszolút mélypont
2012. május 19. München már napok óta lázban ég. 15 év után rendezik meg újra a bajor fővárosban a klubfutball legnagyobb mérkőzését, az UEFA Bajnokok Ligája döntőjét. Ráadásul ennél különlegesebb nem is lehetne: a döntő egyik résztvevője a Németországban évtizedek óta kiemelkedő müncheni csapat, a Bayern München. Az ellenfél a Roman Abramovics orosz üzletember tulajdonában álló Chelsea FC. Angol–német párharc az Európai futball ünnepén.
A négynapos egyházi ünneppel tarkított hétvégére özönlenek az emberek Münchenbe, a szállodák tömve, az utcákon portyázó szurkolók egyre hangosabbak, a müncheni Bayern-szurkolók pedig vörös zászlókkal díszítik a lakásaik ablakait. Mindenki hatalmas futballünnepben bízik.
Ezt a bizalmat csak megerősíti az a pillanat, amikor május 19-én 20.45-kor felhangzik a kezdő sípszó. A Bayern München játékosai az első pillanattól kezdve magukhoz ragadják a kezdeményezést, sorban dolgozzák ki a jobbnál jobb helyzeteket. (Közben Franck Ribery lesről be is talál a kapuba, a játékvezető helyesen döntve nem adja meg a találatot.) Idő kérdése a gól, érezni lehet a levegőben. Ez a bizonyos gól meg is születik. Toni Kroos beadását követően Thomas Müller a 83. percben fejel Petr Čech kapujába. Hangrobbanás Münchenben. Vezet a Bayern München, közel a vége, karnyújtásnyira a végső győzelem, amit egy hozzávetőlegesen egymillió fős buli követne a bajor főváros utcáin.
Thomas Müller a gólörömnél megsérül, helyére Daniel van Buyten áll be. Azonban még a 197 cm-es belga óriással se sikerül megakadályozni azt, hogy Didier Drogba egy rendkívül kegyetlenül helyezett fejessel a semmiből kiegyenlítsen a 88. percben, a Chelsea első szögletét követően.[i] Sok-sok futballszurkolónak jutnak ekkor eszébe az 1999-es képsorok. Wolff-Christoph Fuss, a német Sat1 televízió akkori kommentátora[ii] mély hallgatásokkal csak ennyit mondott: „Óh ha… óh ha… kilencvenkilenc, barátaim…”
1999. május 26-án a Bayern München már átélte egyszer azt, ami szembement mindenféle igazsággal: a barcelonai Bajnokok Ligája fináléjában szinte végig vezetett a Manchester United ellen, végig kontrollálta a mérkőzést, esélyt nem engedetett ellenfelének. Aztán a rendes játékidő hosszabbításában, abban a tragikus 102 másodpercben végül mégis a Manchester United kerekedett felül. Ha van toplistája a futball igazságtalan momentumainak, akkor bizonyára ez a 102 másodperc még hosszú időre magasan fogja azt vezetni.
Ezek az emlékek derengenek fel a Didier Drogba gólját követő pillanatokban. S ha még egy kis többletszerencséje is van a Chelsea-nek, akkor már a rendes játékidőben megfordítja az állást a bekapott góltól összezuhant bajorok ellen. Az agyonharcolt rendes játékidő végén még a münchenieknek kell hálát adniuk, hogy a hosszabbítás előtt kapnak néhány percet a sorok rendezésére.
A kétszer 15 perces hosszabbításban ismét a németek a kezdeményezőbbek, a két eset azonban végképp összetöri a mentális erőket. A 97. percben Didier Drogba a saját tizenhatosán belül buktatja Franck Riberyt, akit le kell cserélni. Ribery a 2010-es Inter elleni Bajnokok Ligája döntőn – egy igencsak szigorú tartamú – eltiltás miatt nem lehetett ott, ezúttal pedig sérülés miatt nem játszhatja végig azt. A tizenegyeshez Arjen Robben, a Chelsea egykori játékosa áll, aki áprilisban a Borussia Dortmund ellen már kihagyott egy tizenegyest, mely gyakorlatilag a bajnoki címbe került. Azt követően azonban a Real Madrid ellen, illetve a csúfosan sikerült Német Kupa-döntőn is betalált a 11-espontról. Ezúttal ismét hibázik. Egy újabb meccslabda vész kárba.
A többszörösen is sokkolt németek görcsösen hajtják végig a fennmaradó időt. Gólt azonban már nem sikerül szerezniük. A döntés a 11-esekre marad.
Arra a játékelemre, amelyben a németek szinte verhetetlennek számítottak. Ráadásul a Bayern szűk egy hónap alatt a Real Madridot (BL-elődöntő, Madriban) és a Borussia Mönchengladbachot (Német Kupa elődöntő, Mönchengladbachban) is így győzte le. A hazai döntő és annak lefolyása azonban olyan lelki nyomással terhelte a játékosokat, ami mind a lövők kiválasztásánál, mint pedig majdan a lövéseknél a drámai végkifejletet eredményezték. Mint utóbb kiderült, több, korábban biztosnak számító játékos nem merte vállalni a hatalmas felelősséget. Így esett meg az, hogy Manuel Neuernek, aki önmagában is kapuskarrierje addigi legkeményebb feladata előtt állt, szintén felkerült a tizenegyesek párbajlistájára.
De még mindennek ellenére is jól kezdődik az egész. A csapatkapitány, Philipp Lahm nyitja a sort, aki a madridi hibáját követően ezúttal betalál. Manuel Neuer pedig hárítja Juan Mata tizenegyesét. Ismét előnyben a hazaiak.
Mario Gomez, David Luiz, a kapus Manuel Neuer, majd Frank Lampard is magabiztos. Három kör után 3–2. Két körre a céloktól. Ugyan vargabetűvel, de még mindig előnyben, még mindig karnyújtásnyira a hatalmas sikertől. Jön a csereként beálló Ivica Olić, aki utolsó mérkőzését játssza a Bayern München mezében. Rossz büntető, hiba. Ashley Cole[iii] elvégzi a kötelességét. 3–3. Innentől, minden hiba végzetes.
Jön Bastian Schweinsteiger. A legnagyobb sztár, a csapat talán legnagyobb ikonja. Azok egyike, akik már kisgyermekként is ennek a klubnak szorítottak, akik ebben a klubban nevelkedtek, s egész profi karrierjüket itt töltötték. Ennél nagyobb lehetőség nem adódhat egy ilyen játékos számára, minthogy egy ilyen kiélezett helyzetben, otthon, a saját stadionban, a tradicionálisan a törzsszurkolók által elfoglalt Südkurve (a stadion déli kanyarjának szektorai)[iv] előtt teljesítse be karrierjét. Stephan Lehmann, a klub stadionbemondója és ügyeletes mókamestere okostelefonjával már a kapu mögött áll lesben… Schweini szokatlanul komor arccal teszi le a labdát. Hátralép, nekifut… Nem sikerül. Schweinsteiger, még maga a futballisten[v] is hibázik ezen az estén.
Egyetlen utolsó szalmaszál, ha Manuel Neuer megfogja Didier Drogba tizenegyesét, akkor minden megy tovább. A szintén sok csalódást megérő Didier Drogba azonban ezen az estén nem tud hibázni. Manuel Neuer már a levegőben repülve észleli, ahogyan ez a hajó elúszik.
A Chelsea a mennyekben, a Bayern München a pokolban. Lélekszorító pillanatok, ahogyan Jupp Heynckes vezetőedző és Philipp Lahm csapatkapitány köröz a pályán fekvő játékosok között. Vigasz nincs: egy álom foszlott szerte. Egy olyan álom, amiért ez a csapat minden tőle telhetőt megtett. De mégsem sikerült.
Veszteni mindig rossz, itt és így mindennél rosszabb. Nem csoda tehát, hogy a teljesen sokkolt Bastian Schweinsteiger a Bajnokok Ligája-trófea mellett elhaladva, az ezüstéremmel a kezében végül nem fog kezet Joachim Gauck akkori német államfővel. Természetesen Schweinsteiger később bocsánatot kért, amit a politikus megértő és vigasztaló szavai követtek.
Reakciók
Jupp Heynckes (vezetőedző, Bayern): „Az ilyen meccseket hamarabb el kell dönteni – még a tizenegyesek előtt.”
Roberto di Matteo (vezetőedző, Chelsea): „A bajorok nagyon jól játszottak, sokkal több helyzetük volt, mint nekünk. A tizenegyespárbaj már lottóhúzás. Egyszerűen több szerencsénk volt, mint a Bayernnek.”
Joachim Löw (német szövetségi kapitány): „A vereség ellenére gratulálok a Bayernnek a nagyszerű BL-szezonhoz.”
Thomas Müller (Bayern): „Vesztettünk a ruletten.”
Wolff-Christoph Fuss: „Ilyen szép, ilyen kegyetlen, ilyen érthetetlen tud lenni a futball.”
De talán a legszomorúbb embert nem is a játékosok között kell keresni: egy hatalmas személyiség hatalmas víziója is megfeneklett ezen az estén. Uli Hoeneß klubelnök játékosként minden kiemelkedő trófeát megnyert a Bayernnel és a Nationalelffel. Az igazi életművét viszont mégis inkább klubvezetőként alkotta meg. Ez a Bayern München ebben a formában az ő gyereke. A Bayern München nem bízhatott busás állami támogatásokban, nem is bocsátotta áruba történelmét. A maga egyszerű, de kemény munkájával tarkított útján kívánt érvényesülni. Ennek betetőzése lehetett volna a Bajnokok Ligája-győzelem. Éppen otthon, éppen abban az impozáns stadionban, mely remek manifesztálódása a klub ésszerű alapokra épülő sikerfilozófiájának. Éppen egy olyan csapat ellen, melynek filozófiája ellentétes mindezzel. Éppen egy olyan befektető projektje ellen, akit Uli Hoeneß a korábbiakban maga is többször bírált.[vi]
Több százezer ember nézte végig a találkozót München utcáin, az Oktoberfestnek helyet adó Theresienwiesén, illetve a korábbi stadionban, az Olympiastadionban. A kultikus stadionban jelen lévő 68 000 szurkoló jelentős része percek alatt elhagyta a stadiont. Mintha elvágták volna, hirtelenjében minden érzés kiveszett. A nagy semmi lett úrrá.
Az utcai ünneplés helyett az emberek a tömegközlekedési eszközök felé vették az irányt. Érzelmes pillanatok. Folytak a könnyek, az emberek szorosan és hosszasan ölelkeznek. Más okból, mint azt remélték. A nagy hallgatásokat csak ritkán szakította meg a kékbe öltözött csoportok ünneplése. Az éjszaka szerencsére nagyobb atrocitás nélkül telt. A Bayern München szurkolói méltósággal viselték az újabb drámai vereséget, amiként a bajor fővárosba ellátogató Chelsea-drukkerek is önfeledten átélhették a saját nagy pillanataikat.
Feleszmélve a Finale Dahoam[vii] álmának tragikus szertefoszlásából hirtelenjében a hogyan tovább, van-e tovább érzés jelent meg.
A kérdésekre aztán hamar választ kaptunk. Méghozzá egy elég látványos választ.
Végjegyzet
[i] Franz Beckenbauer a mérkőzés előtt ki is emelte, hogy óvja a hazaiakat, nehogy túl könnyedén vegyék a pontrúgásokat. Az ellenfél ugyanis nagyon jó a fejjátékban.
[ii] Azóta már a Sky Sportnál dolgozik. Az ő visszatérő szólása volt a sikeres BL-elődöntőket követően, hogy „Hasta la vista, Bayern finalista.”
[iii] Aki korábban már az Arsenallal és a Chelsea-vel is veszített el BL-döntőt.
[iv] A papíron semleges helyszínre való tekintettel ezen az estén a „Südseite” néven illették.
[v] Mely becenevet korábban Carten Jancker viselt.
[vi] Így például 2008. 08. 08-án a német spox.de-nek adott interjújában elmondta: „Ez a maffia uralja az egész világot, és manipulálja az olajárakat. Le kell győznünk a pályán az olyan csapatokat, mint a Chelsea. Az elégtételt jelentene.”
[vii] Finálé odahaza, bajorul