A Bayern Münchennek számos legendás külföldi edzője volt. Közülük Giovanni Trapattoni az, akire kevésbé edzői eredményei, mindinkább viselkedése miatt gondolunk vissza nosztalgiával. A 11freunde.de interjúját olvashatjátok a korábbi bajnokedzővel.
Edzői karrierje során rengeteg sztárral dolgozott együtt. Például Lothar Matthäusszal is, akit az Inter és a Bayern mestereként is irányított. Hogyan gondol vissza rá?
„Ahogyan mondja, tényleg sok nagyszerű játékos futballozott a klubjaimnál – Rummenigge, Baggio, Boniek, Platini… De Lothar egészen különleges volt. Szuper mentalitása volt és hatalmas magabiztosságot sugárzott a pályán. Emlékszem egy meccsre, amikor bekiabáltam a pályára: ’Vigyázat, vigyázat, ez ellenfél nagyon erős.’ Lothar annyit válaszolt: „Úgy van Mister, de mi még erősebbek vagyunk. Lothar egyszerűen egy fantasztikus játékos volt. Nagyon gyorsan futott labdával is. És remekül lőtt.”
Matthäus emberi oldala?
„Egyfelől nagyon erős volt, másfelől nagyon érzékeny is. Szüksége volt az érzésre, hogy bíznak benne az emberek. Neki mindig el kellett mondani, hogy jó volt, a legjobb.”
A most megjelent könyvében mesél el egy jelenetet az Inter öltözőjéből: lehordta őt az egész csapat előtt, mert nem teljesítette az utasításait – de ez nem maradt következmények nélkül…
„Először elkezdett hebegni valamit, majd sírásba kezdett, ledobta a mezét. Nem akart továbbjátszani – mint egy gyerek. Gyakorlatilag meg kellett volna aláznom az egész csapat előtt. Ehelyett kiküldtem a többieket és megpróbáltam jóvátenni a dolgot. Bocsánatot kértem és elmondtam neki, hogy ő a világ legjobb játékosa, aki nélkül esélyünk sem lenne. És Lothar játszott tovább.”
Igaz, hogy Matthäus az Ön milánói időszakában szabadnapokat kapott, hogy meglátogassa Svájcban a szeretőjét?
„Igen, így volt. És a csapat is tudott róla. De azzal is tisztában voltak, mennyire fontos volt Lothar, emiatt elfogadták a különleges bánásmódot.”
Amikor 1994-ben Münchenbe igazolt, Ön lett a Bundesliga első olasz edzője. Később még kétszer (1996 Bayern, 2005 Stuttgart) visszatért Németországba. Honnan ez a szeretet Németország felé?
„Ez a gyermekkoromból ered. Hároméves voltam. Német katonák állomásoztak a falumban. Egy elöljáró nagyon kedves volt hozzám. Rudinak hívták. ’Gyere ide!’ – kiáltotta. Csokoládét adott nekem. Szegény parasztgyerekként ez csodálatos érzés volt. Előtte még sosem ettem csokoládét.”
A világ egyik legeredményesebb edzője, Németországban azonban egy kiakadása folytán vált legendává: „Mit enged meg magának Struuunz”…
…mindig sérült. (nevet) Ehhez látni kell az előzményeket is. A Bayernnél mindenki hozzá van szokva, hogy mindig nyerni kell. Rummenigge azért hozott engem, hogy nyerjek. De időre volt szükségem, hogy a játékosok megértsék az ötleteimet. A németem sem volt csiszolt, nekem is időre volt szükségem. De a sajtó máris keményen kritizált – és ekkor jött a kiakadásom.”
És miért pont Strunz miatt?
„Thomasnak duzzadt volt a bokája, a Schalke ellen mégis játszott, és vesztettünk. Lecseréltem, ő pedig azt nyilatkozta, hogy nem érti, miért cseréltem le. Az újságírók megvédték őt. Addigra már egy párszor megtapasztaltam azt, hogy a játékosok előszeretettel értékelték az edző döntéseit a sajtóban. Olaszországban még emlékezetesebbé vált a beszédem, mert ott a „Strunz” szónak külön jelentése van.”
Nápolyi dialektusban seggfejet jelent.
„Szegény Thomas…”
Találkozott vele a Bayern után?
„Igen.”
Milyen volt?
„Megöleltük egymást.” (nevet) Thomas ártatlan volt a dologban. Jól ismert engem és tudta, hogy az újságíróknak szólt, amit elmondtam.”
A híres nyilatkozatában néhány játékos taktikai magatartásáról is beszélt: például Mehmet Scholléról. Neki és Baslernek esélye sem lenne Olaszországban, mondta.
„Mehmet Scholl egy fantasztikus aranyifjú volt, aki sajnos gyakran nem akart szabadulni a labdától. Bekiabáltam: ’Mehmet, passzolj már!’, de nem mindig tette azt, amit mondtam. Az olaszok ekkoriban taktikailag jobban voltak. Akkoriban az ificsapatoktól kezdve nagy hangsúlyt fektettünk a taktikai képzésre. Ma már mindenütt így megy. Ma már nincs tipikus német, tipikus olasz vagy tipikus kínai futball. Minden játékos már egy nemzetközi kézjegyet visel. Már nincs mit elrejteni, nincs mit felfedezni.”
Néhány hónapra rá elhagyta a Bayernt. Miért is?
„Ezután a sajtótájékoztató után biztossá vált, hogy nem maradhatok. A játékosok számára is jobb volt, hogy elhagytam a csapatot. Nem akartam egy kifogás lenni számukra, hogy miattam nem tudnak jól és eredményesen játszani.”
A 77 éves mesteredzőnek ebben a hónapban jelent meg német nyelven az „ Ich habe noch nicht fertig” című könyve, mely legendás kiadásának szófordulatára utal.
