Miért maradt le Jupp Heynckes a VB-döntőről?

Jupp Heynckes ismét visszatért a Bundesligába. Azt mondta, hogy 80 évesen majd Jogi Löwöt is lecseréli.  Löwnek ezek szerint még nyolc éve van. Heynckest egyébként többször is hívták német kapitánynak, elsősorban az ezredforduló éveiben jött elő sűrűn a neve. 


Játékosként Európa-bajnok és világbajnok. EB-döntőn gólpasszt is adott. VB-döntőn viszont nem játszhatott. Pedig 1974-ben társgólkirály volt a Bundesligában. A hazai VB második meccsén sérült meg. Le kellett cserélni, helyére a frankfurti Bernd Hölzenbein érkezett, aki eléggé meggyőzte Helmut Schön kapitányt. A (nyugat-)németek valahogyan, de azért csak eljutottak a döntőig.

Heynckes addigra már újra egészséges volt, ezt Schön is megerősítette. Állítólag Hennes Weisweiler a háttérből nagy lobbit folytatott, hogy Heynckes térjen vissza a kezdőbe. Heynckes és Hölzenbein azonban megegyeztek, hogy bármelyikük is kezd majd a döntőben, 10 percet szeretnének adni a másiknak is.

Nem gondolták elég jól át: értelemszerűen ez a VB-döntő volt, s nem a grund, egyébként sem volt nagyon beleszólásuk, kit kire cserél az edző. Hölzenbein mindenesetre 10 perccel a vége előtt cserét kért, Schön pedig letorkolta, hogy mégis mit képzel. A németek 2-1-re vezettek Hollandia ellen, leginkább azért, mert a németek egységesen tudtak fellépni, full koncentrációval.