Megéri-e kiszurkolni a Bayern München bajnoki címét?

Gyakran jelenik meg a szurkolók között ez a kérdés, mely arra utal, hogy érdemes-e egyáltalán időt szánni arra, hogy foglalkozzunk a kedvencnek tartott és szebb időkben annyira melledöngetően hivatkozott csapatunknak akkor, amikor már nincs esély a kiemelkedő siker átélésére, amikor már csak olyan élményben lehet részünk, ami nem okoz katarzist.

Ähnliches Foto

Viszont önmagában már a kérdés megfogalmazása is álságos. Mindennapjainkat túlságosan áthatja az az üzleti szemlélet, hogy kifejtett magatartásokért valamiféle ellenszolgáltatás JÁR: ha mi megtesszük a magunk részét, akkor méltán követelhetjük érte a jussunkat. Jelen esetben a csapatunk sikeréből fakadó örömet. Ez a napi munkában, szerződéseink során vagy a piacon így van. A szurkolás azonban nem ilyen. A szurkolás a valláshoz hasonló. Reméljük, hogy a jó életért jutalmat kapunk. Azonban a végső jutalmat nem követelhetjük, nincs is rá garancia. A lényeg maga a jó élet.

Ennek különösen idegölő formája, amikor már a szezon közben akarunk túlságosan okosak lenni: ’ááá úgysem nyerünk BL-t, mit szurkoltok, én már most megmondom, hogy ebből nem lesz semmi.’ És valóban, a sor végén tényleg csak kivételes esetekben éljük át a legnagyobb sikerélményeket. A számító ember pedig lekezelően kiéli azt, hogy ő mennyire okos volt, hiszen nem feccölt bele energiát, hogy hétről hétre a csapatért szorítson. ’Nem vagyok én hülye, épp elég akkor beállni az ünneplők közé, ha már zsebben a siker, épp elég akkor a mellemet vernem, mekkora szurkoló vagyok. Hülye lennék ennél nagyobb erőt kifejteni, ha így is lehet.’

Ezzel azonban pont a lényegről marad le, az élménye pedig mindössze formai marad, tartalom nélkül. Végső soron az élete marad kitöltetlenül.

Bildergebnis für finale dahoam bayern fans

A Bayern München ebben a szezonban nem tényező Európában. Sem a mutatott játék, sem pedig az eredmények alapján nem sikerült túlélni a rügyfakadást. A helyzetet súlyosbítja, hogy összességében a német foci is mélypontot ért el. A katasztrofális világbajnokságot követően háromnegyed évvel a Nationalelf éppcsak éledezik, míg a német csapatok súlytalannak bizonyultak a nemzetközi kupákban. A Frankfurt persze okozott örömteli estéket, reméljük, idén még háromszor.

Érthető, hogy ilyen körülmények között sokaknak nincs kedve szombatonként leülni, s végigizgulni a Düsseldorf vagy a Freiburg elleni meccseket, mondván hiába a nagy versenyfutás, ha a Dortmundot éppúgy beárazták Európában, és emiatt inkább keserű érzés rágondolni a Bundesliga kaliberére.


Viszont, amiként a klasszis játékost nemcsak az teszi klasszissá, hogy a nagy meccseken meg tudja mutatni a legjobbját, hanem az is, hogy egyébként előtte 50 meccsen kiharcolta magának ezt az esélyt, úgy igaz ez a szurkolókra is. Mindig a soron következő feladat megoldását kell kiszurkolni. Lényegében függetlenül a téttől.

Most pillanatnyilag kétségtelen, hogy a feladat a hazai trófea begyűjtése. Akkor is, ha a korábbi években a csapat halmozta ezeket a sikereket, s akkor is, ha az előző évek élfutballjában ugyanezt a sikert inkább elvárásként kezelték a szurkolók.

Bildergebnis für serge gnabry bayern 2019

De nemcsak a szurkolás élménye vagy a csakazértis attitűd miatt várjuk ilyen körülmények között a meccseket. Egészen egyszerűen van élmény abban, hogy láthatjuk a csapatunkat, közte sok szép megmozdulást, GÓLOKAT, vicces pillanatokat. A kedvenceinket. Egyúttal közösségi élmény: megbeszéljük a történéseket, leírjuk a véleményünket illetőleg ti is rákattintottatok erre a cikkre.

És láthatjuk azt, milyen lehetőségek vannak a csapatban a jövőre nézve. Ennek a legjobb példája nálam Serge Gnabry. Nemcsak Uli Hoeness szemében, de nálam is a szezon egyik kiemelt figurája. Nem Arjen Robben. Nem magától értetődő klasszis. De csupaszív játékos, aki odateszi magát, alázattal küzd, gólokban vesz részt, fokozatosan válik a csapat alapemberévé. Látunk egy fejlődési ívet. Ezt jobb lenne a BL-elődöntőben látni (vagy megvizsgálni), de a kiscsapatok ellen is megmutatkozik.

Szóval ne arra törekedjünk, hogy szabadidőnkben, kapcsolatainkban, hobbinkban, szurkolásunkban JÓL JÁRJUNK, hanem arra, hogy jól érezzük magunkat. Hogy tartalommal töltsük meg az életünket. Sokszor csalódással, sokszor örömmel. A kivételes pillanatokban pedig katarzisként.

ps. És igen, lehet, hogy még bajnokok se leszünk. Változtat ez bármin a leírtakkal kapcsolatban?