A napokban esténként Kelet-Poroszország történelmi sodródásáról nézek dokufilmet. Ami jelenleg Kalinyingrád központtal Oroszország exklávéja (=törzsterületén kívül eső része), történetileg pedig az épp aktuális porosz-német állam része, a két világháború között szintén exklávé, a danzigi korridorral kapcsolódott Németországhoz. Immanuel Kant városaként Königsberg az európai gondolkodás egyik jegyzett alapköve.
Szóval azon gondolkodtam, hogy kívül eső elhelyezkedésével milyen szerepet játszhatott ez terület a német futballban. Ebben az időszakban regionális bajnokságokról beszélünk: elsősorban az adott területen kellett a legjobbnak lenni (akár többfordulós csoportokban), majd jött az összbajnoki rájátszás.
Változó területtel, de 1908-tól működött a „Balti Füves- és Télisport Szövetség, s szervezte regionális bajnokságait, 1993-tól pedig az ún. Gauligában a Kelet-Poroszország gyűjtőnév alatti regionális bajnokságban szerepeltek a csapatok. A legsikeresebb a VFB Königsberg volt, mellette danzigi (ma Gdansk, Lengyelország) illetve allensteini (ma Lengyelország, Olsztyn) csapatok ügyeskedtek. De nyert területi bajnokságot a helyi litvánok által fenntartott SC Lituania Tilsit is. A versaille-i szerződéssel elcsatolt területek egy része („Memelland”) ma Litvániához tartozik.
A bajnoki rájátszásban azonban csak marginális játszottak a balti csapatok. Csak egy-egy mérkőzést tudtak megnyerni az évtizedek alatt. A VFB Königsberg 1923-ban az elődöntőig jutott. Ott a későbbi bajnok HSV verte őket.
Volt azonban valaki, aki sokra vitte Königsbergből indulva. Udo Lattek a helyi „VFB” ificsapatában pallérozódott, a család a II. világháború végével költözött el a területről. Az orosz-szovjet rezsimváltással a helyi német klubokat feloszlatták. Jelenleg a Baltika Kaliningrad a legjobb csapat az exklávéban. A világbajnokságon lesznek meccsek is a városban.
Ha letakarjuk a történelem viszontagságait, rengeteg érdekességet találunk az 1945 előtti német futballban is: prágai csapatok, mint a DFB alapítói (Prága akkoriban a Monarchia része volt). Felső-Szilézia futballja (Klose és Podolski szülőföldje), a Rapid Wien előretörése az Anschluss után, vagy egyszerűen csak belegondolni abba, hogy 1938-ban a németek is illetve az osztrákok is kimondottan aranyesélyesek lettek volna a VB-n, az „összeszigszalagozott” csapat azonban csúnyán megbukott. S ugye zajlott a II. világháború, de egészen 1944 második feléig bajnoki meccseket is rendeztek: poseni, danzigi, königsbergi, bécsi, krakkói, mülhauseni, prágai csapatokkal. S valahol a Vörös Vadászok katonaválogatottban már ott játszott Fritz Walter is, aki élete mérkőzését nem Bernben, hanem 1945-ben Máramarosszigeten játszotta hadifogolyként. Futballhoz értő magyar honfitársunk mentette meg őt a Gulágtól.