Kapussors – A focista, akiről gyakorta megfeledkezünk

Kapussors – A focista, akiről gyakorta megfeledkezünk

Kapusnak lenni mindig kívülállóságot jelent. Amikor taktikáról beszélgetünk, dobálózunk a 4-4-2-vel, a 3-5-2-vel vagy a 4-2-3-1-gyel. Egy valakit azonban mindig kihagyunk. A kapust, aki mindig ott van, de aki az esetek legnagyobb százalékában csak hibáival kerül a hozzá nem értő „szurkoló” szitkozódásának kereszttűzébe.


Nem véletlen, hogy eleddig egyetlen kapusnak sikerült a legnagyobb díjak egyikét besöpörnie. Lev Jasinon túl egyetlen másik sorstársának sem. Pedig akár ebben az évezredben is minimum négy embert ki lehetne emelni. Oliver Kahn az ezredfordulón, különösen 2001-ben vagy 2002-ben, Iker Casillas, Gianluigi Buffon illetve a posztot 2014-re végleg forradalmasító Manuel Neuer is lemaradt a nagy egyéni díjakról. Többnyire arra a közhelyre alapozva, hogy kapust nem vesszük figyelembe..S miért nem vesszük figyelembe? Arra hivatkozással, hogy egy kivétellel még sosem nyert. A kígyó a saját farkába harap. Téves logika.

Related image

Érzékletes volt, amikor a 2014-es Aranylabda kapcsán azzal kívántak érvelni a világbajnok Manuel Neuerrel szemben, hogy a BL-elődöntőben, amikor már minden eldőlt, ketten vezették rá Neuerre a labdát, a bombabiztos ziccerből pedig Cristiano Ronaldo gólt tudott szerezni a kiszolgáltatott helyzetben lévő Neuernek. Tehát Ronaldo legyőzte Neuert. … Neuer ezernyi további parádéja, vagy a félpályán való aktivitása, amivel tucatnyi helyzetet akadályoz meg (nem látványos, hiszen a közbeavatkozásnak köszönhetően nem alakul ki belőle lövés, épp ezért zseniális) vagy épp a német- portugál 4-0, totálisan kimaradt.

Pedig a kapus stratégiai növekménye az, ami a futball fejlődését mutatja. Hatalmas utat tett meg ez a sportág a XIX. századi kialakulása óta. Persze az utóbbi években is történt még fejlődés: a szélsővédők előretörése, a box-to-boksz középpályások aranyévei vagy épp a támadásindításban jeleskedő belső védők. De egyik sem fogható ahhoz, hogy a kapus nemcsak a gólvonalat, de az öt és felest is elhagyja. Volt már rá példa korábban is, de ennyire meghatározó csak mára lett.

Image result for a német titán

Pedig egykoron Angliában még kapus sem volt. Sőt, bárki megfoghatta a labdát. A „Fair catch” azt jelentette, ha sikerült úgy megfognod a labdát, hogy azzal nem esel el, akkor jogosan megszerezted azt. Letetted és szabadrúgással jöhettél. Mozogni nem lehetett a labdával. Néhol megengedtek pár lépést. Ekkoriban még a foci és a rögbi szabályai keveredtek.

Ehhez az is hozzátartozott, hogy sem a csapatok létszáma, sem a kapu (talán ekkor még helyesebb magyarul is a „cél” szót használni) mérete sem volt megszabott. Etonben egy ajtónyi méretű volt, Westminsterben 13 méter széles. De volt ahol 6 méter magas kaput jelöltek ki. Az 1863-as FA-szabályok alapján lett a kapu 24 láb széles, azaz 7,32 m, ahogyan ma is ismerjük. Magassági korlátról még itt sem esett szó.

Az 1857-es sheffieldi szabályok annyiban fontosak, hogy már külön kiemelte, hogy az utolsó játékos a kapus. Ez bármelyik játékos lehetett. Többnyire azonban a csapat leggyengébb láncszeme. 1871-ben jelent meg véglegesen a kapuskodás. Egy olyan hátvéd, aki hátrébb helyezkedik el, és megfoghatja a labdát. Már csak ő. 1887-től már csak a saját térfelén, 1912-től pedig végleg már csak a saját tizenhatosában. 1909-től kezdve lépnek pályára külön mezben.
De még ekkoriban is gyakran előfordult, hogy valaki egyik meccsen mezőnyjátékosként, másik meccsen pedig kapusként játszott. Olyan sikeres csatárokról is tudni, akik karrierjük végén már inkább kapusként szerepeltek.