Ideje lesz átértékelni a szégyen fogalmát

A német futballválogatott sokáig a biztos jelenlét mintapéldája volt. Velük mindig lehetett és kellett is számolni a nagy tornákon.

Korea loss sends Germany to shock early World Cup exit – DW – 06/27/2018

Így volt ez az elejétől, hiszen egyfelől amely világbajnokságon elindult, mindig sikerrel vette a selejtezőket – látjuk például az olaszok példájából, hogy ez azért nem magától értedődő – majd egészen az elmúlt világbajnokságig egy kivétellel mindig a legalább a legjobb nyolcig meneteltek. A kivételt 1938 jelentette, amikor a közös német – osztrák (Anschluss ugye) válogatott már az első meccsen, a svájciak elleni nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerült. Annak ellenére, hogy egyébként a németek és az osztrákok (Wundermannschaft) külön-külön esélyesek voltak a győzelemre – a végjátékba kerülésre bizonyosan.

Így volt ez az én időszakomban is azzal, hogy a világbajnoki és Európa-bajnoki remek menetelések, tényleg többségében legalább elődöntős szereplés totálisan el is homályosítja számomra a 2000-es és 2004-es Európa-bajnoki fiaskókat. Amik azért hasonlóan nagy megalázások voltak, hiszen egymás utáni két alkalommal a csoportkör volt a végállomás. Ahogyan azonban azt egy kommentelő megjegyezte, közte azért csak ott volt egy világbajnoki ezüst, csupa olyan figurával, akikért lehetett rajongani. Igaz volt müncheni 1-5 is az angolok ellen.

Ehhez képest a 2016-os Európa-bajnoki elődöntő óta 2018-ban történelmi mélység a VB-n, majd nagyon sima kiesés az EB nolcaddöntőjében. Hogy a kétséges színvonalú Nemzetek Ligája-szereplést nem is részletezzem.

Ez egyébként hatalmas blamaként kezelődik a német focival kapcsolatban. Érthető is. Annyit azért tényleg el kell mondani, hogy a többi válogatottnál sincs egyébként ez másként. Blamák mindig vannak. A spanyolok 2010-ig nem voltak tényezők a világbajnokságokon  (mondjuk 2014-ben és 2018-ban sem), az angolok egyetlen döntőt tudnak felmutatni, azt is hazai pályán, azt is szabálytalan győztes góllal, közte többször a tornáról is lemaradtak. Az olaszok 2006-ban megnyerték a világbajnokságot, azóta kétszer kiestek a csoportban, kétszer pedig ki se jutottak. A franciák is időről időre megégnek a csoportmeccsek alatt. A hollandok eddig sikertelenül hajszolják a világbajnoki címüket stb.

És érdekes, hogy a német futballtörténelemben ezeket a meccseket nevezik szégyennek:

  1. Tiranai szégyen

A németek az első kettő EB-n (1960 és 1964) nem indultak el, egyszerűen nem tartották színvonalasnak. 1968-ban pedig lemaradtak a kieséses részről. A selejtezők utolsó fordulójában Albánia otthonában lehetett volna kiharcolni a továbbjutást. Az albánok addig még gól sem lőttek a selejtezőkben. A tiranai meccsen sem. De a németek sem. A 0-0 azt jelentette, hogy a jugoszlávok jutottak tovább. Annyira példa nélküli a német focitörténelemben, hogy szégyenként maradt meg.



2. Gijóni szégyen

A nyitómeccses bukták édesanyja az 1982-es Algéria elleni vereség. Végül akkor az belefért. De ehhez a kétpontos rendszeren túl az is kellett, hogy a németek – Chile 4-1-es legyőzését követően – Ausztria ellen úgy nyertek 1-0-ra, hogy pontosan tudta mindkettő válogatott, hogy az eredmény mindkettejüknek továbbjutást jelent.

3. Córdobai szégyen

1978-ban kettő csoportkör volt. Az elsőt sikerrel vették a németek. A másodiknál az volt a cél, hogy a hollandokat, olaszokat és osztrákokat megelőzve a csoport élén végezzenek és a hazai argentinok ellenében megvédhessék világbajnoki címüket. Az olaszok és a hollandok elleni döntetleneket követően már csak csöppnyi esély volt arra, hogy meglegyen a döntő – de a párhuzamos meccstől függően akár még ez is sikerülhetett volna. Azonban az biztosnak látszott, hogy egy osztrákok elleni győzelemmel a bronzmeccsre még odaérhetnek a németek. Nem sikerült. Az osztrákok 3-2-re győztek, amivel mindkettő csapat lemaradt az éremmeccsekről. Persze ciki vereség, de jól mutatja a német VB-történelmet, hogy ilyen meccsek is történelmi szégenyként maradnak meg. Ennyire lehetett számolni mindig is a németekkel.

Sajnos az elmúlt 4 és fél év nagyban megalapozza azt, hogy ezt a fenti szemléletet lassan le kell majd vetkőzni, és hozzá kell szoknunk, hogy a némeetek sincsenek mindig ott, sőt akadnak – akár egymás után is – egészen hajmeresztő szeereplések.