Hatvan éve történt a müncheni légikatasztrófa

Hatvan éve történt a müncheni légikatasztrófa

Angliában és Németországban is megemlékeztek a Manchester United 60 évvel ezelőtti müncheni repülőgép szerencsétlenségéről. 1958. február 06. fekete nap a repülés és a futball történetében is.

Image result for manchester united 1958

A manchesteri különítmény Belgrádból tartott hazafele. A hangulat kiváló lehetett, hiszen a hazai 2-1-es győzelmet követően elért 3-3-as döntetlen azt jelentette, az angol bajnok az előző évhez hasonlóan ismét ott lesz a Bajnokcsapatok Európa Kupája elődöntőjében. A fejekben azonban már minden bizonnyal a Wolverhampton Wanderers elleni bajnoki rangadó is ott járhatott. A „Busby Bébik” zsinórban harmadik bajnoki címükre hajtottak hazájukban.

A generációt „Busby Bébiknek” is nevezték az akkori menedzser, Matt Busby után. A csapat igen fiatalon kezdett el együtt játszani, a mag a későbbiekben a profik között is sikert sikerre halmozott. Angliában „mindenki második kedvenc csapatának” is nevezték őket.

Belgrádból hazafelé azonban meg kellett állniuk Münchenben. A tankolást követően egyből látszott, hogy valami nem stimmel. A helyzetet nem segítette, hogy a télies, havas, ködös időben kellett volna megoldani a hazautat. Ahogyan az a véletlen sem, hogy mivel Johnny Berry még Belgrádban a szállodában felejtette az útlevelét, így csak másfél órás késéssel tudtak elindulni. Így éppen a legrosszabb időben értek Münchenbe.

Két sikertelen felszállási kísérlet után felmerült az, hogy a továbbutazást elnapolják, végül azonban mégis tettek egy harmadik kísérletet. A repülő nem tudott teljesen felszállni, túlment a kifutópályán, áttörte a kerítést és 200 km/h-val csapódott be a mellette lévő utcába, közte egy családi házba is.

Image result for münchen air crash

Összesen 23-an vesztették életüket. A United 17 játékosa közül heten azonnal meghaltak, Duncan Edward két hét után adta fel a küzdelmet a halállal szemben. Két játékos olyan sérülést szenvedett, hogy már nem tudott többször játszani, hárman pedig már sosem voltak képesek ugyanarra a teljesítményre. Mindössze négyen, Harry Gregg, Bill Foulkes, Bobby Charlton és Dennis Viollet tudták folytatni a karrierjüket.

A csapat február 19-én már újra a pályán volt. Az ismeretlenekből álló együttes mégis sikerrel vette a Sheffield elleni FA-kupa elődöntőt és bejutott a döntőbe. Ahol végül alulmaradt, amiként az AC Milan elleni BEK-elődöntőben is. Bár az első mérkőzést még 2-1-re megnyerték a Vörös Ördögök.

Hosszú út vezetett vissza a legjobbak közé a Manchester Unitednek, végül 1968-ban első angol csapatként elhódították a BEK-trófeát.

A 60 éves évfordulón Münchenben is megemlékeztek. A Bayern München számára fontos, hogy méltó módon emlékezzen. Karl-Heinz Rummenigge és Uli Hoeneß mellett Bobby Charlton is megjelent az eseményen. A müncheni Manchesterplatzon és az Allianz Arenában is elhelyezték a felek az emlékezés virágait.