A sport sosem tudja magát függetleníti a körülötte lévő világtól. Hatással vannak rá a külvilág eseményei, az adott állapot. De a sport is olyan erővel bír, amely befolyásolni képes a külvilágot, akár erősíteni a status quo-t.
Ez így van manapság is, amikor a német labdarúgás céljai több olyan dologra is kiterjednek, amelyek a német szövetségi kormányzat politikái között is szerepelnek. Az együttműködés, az összhang kölcsönös előnyökkel bírhat. De különösen jellemző volt az összefonódás a totális rendszerek korában, ahol a sport kifejezetten az államcélok eszközévé vált. Németországban ilyen rendszerről két alkalommal beszélhettünk: a nemzetiszocialista időszak valamint a kommunista időszak az ország keleti tartományaiban.
A téma azért érdekes, mert a kupahetek kapcsán mindig feljön egy régi német funkcionárius neve: Hans von Tschammer und Osten. Ő volt a Német Kupa megálmodója, melyet első verziójában szokás volt „Tschammer-Pokalnak” is nevezni. Azonban ő egy kőkemény kiszolgálója volt a náci rendszernek.
Vétkesek közt cinkos, aki néma. Különösen cinkos az, aki tevőlegesen is hozzájárult egy hasonló rendszer létezéséhez; közte pedig a futball totális alárendelésének. Ettől függetlenül létezett német futball abban a 13 évben is, amíg a nemzetiszocialisták irányították Németországot. Jelen cikknek nem célja, hogy értékítéletet alkosson erről a korszakról; sem von Tschammer und Ostenről, a célja a tényhelyzet bemutatása, annak megválaszolja, hogy milyen módon járult hozzá ez a fazon a német futball alárendeléséhez.
Von Tschammer und Osten tisztként szolgált az első világháborúban, lényegi sportkarrierről nem tudni vele kapcsolatban. Már 1929-ben belépett az NSDAP-ba, valamint az SA tagja is volt. 1932-ben képviselői helyet szerzett magának. 1933-ban, nyomban a nagy fordulatot követően már kezébe vehette a sport irányítását. Birodalmi sportvezérként a sportszövetségek totalizálására szolgáló új ernyőszervezet, a Testgyakorlók Birodalmi Szövetsége (talán lehetne jobb fordítással is szolgálni, ironikusan így lehetne kicsavarni) első embere lett, majd a Német Olimpiai Bizottságban az 1936-os berlini olimpia ideológiai hátterét készítette elő.
Posztjának megfelelően ő lett a német futball első embere is (az ernyőszervezeten beül a DFB egy szakhivatallá silányult, Felix Linnemann vezetésével), lényegében csak a leghatalmasabb politikai szereplőknek felelt.
Mint minden hasonló rendszerben, itt is presztízs lett a sportgyakorlás, a sportsikerek léte pedig propagandacélokat szolgált. Nem csoda, hogy von Tschammer und Osten mindent megtett annak érdekében, hogy a foci ne kapjon önálló, professzionális kereteket, hanem maradjon meg az addigi egyesületi – nyilván erősen központosított – formájában. A Bayern és a Karlsruhe csapatai nyíltan is tiltakoztak. Tschmmer und Osten döntésében leginkább az játszotta a főszerepet, hogy profi státuszú sportolók nem vehettek részt az olimpián, ő pedig azt akarta, hogy a fociban is a németek nyerjenek. Nagyon nem jött be.
1935-ben azonban ő volt, aki szorgalmazta és megszervezte az első Német Kupát. Ezen már 4.000 csapat indult el, végül a düsseldorfi döntőben a korszak két nagysikerű egyesülete a Nürnberg és a Schalke csapott össze. A Frankok 2-0-ra verték a Királykékeket.
Az ő ötletének számított az is, hogy az Anschlusst követően a futballpályán is össze kell boronálni a német és osztrák virtust: az 1938-as világbajnokságon – ami egészen 2018-ig a német focitörténelem legégőbb buktája volt – 6-5 arányban kellett a két nemzet játékosainak szerepelnie a kezdőcsapatban.
Von Tschammer und Osten szorgalmazta azt, hogy végleg Sepp Herberger vegye át Otto Nerz helyét a kapitányi poszton. Herberger tehát nemcsak Bernben, de már a náci érában is meghatározó figurája volt a német focinak. A labda akkor is kerek volt. Míg azonban Herberger minden erejével azon volt, hogy legjobbjait távol tartsa a fronttól, addig Von Tschammer und Osten kifejezetten harcolni akarta küldeni az élsportolókat, hogy ezzel is erősítse a harcikedvet a német katonák és a hátország számára.
Felelnie nem kellett szerepvállalásáért, 1943-ban hunyt el.