De jó is volt a Kupagyőztesek Európa-kupája?!

De jó is volt a Kupagyőztesek Európa-kupája?!

Idén döntenek arról az UEFÁ-nál, hogy hamarosan ismét lesz-e harmadikszámú klubsorozat. A tervezet szerint az Európa-Liga 32 csapatosra redukálódik, az új sorozatban pedig a kisebb bajnokságot legjobbjai is komolyabb szerepet kaphatnak.

Image result for cup winners cup ronaldo

A sorozat szintén 32 csapatos lehet, 2021-től indulhat. Várhatóan 2018. december 3-án születik majd döntés róla.

Már 20 éve annak, hogy mindössze két klubtornát ír ki az UEFA. 1999-ben rendezték meg a Kupagyőztesek Európa-kupája utolsó döntőjét, melyen a Lazio 2-1-re verte a Mallorcát. Sok érv szólt amellett, hogy megszűnjön, többek között az, hogy a legjobb bajnokságokból akkortól már négy csapat is elindulhatott a Bajnokok Ligájában – közte többnyire a nemzeti kupagyőztes is. De az utolsó sorozatban Hollandiából is a kupa elődöntőse vívta ki a jogot a szereplésre, mivel a két döntős a BL-főtáblán szerepelt.

Sokan azonban azóta is hiányolják a kultikus sorozatot. Sajnos 2021-től sem ez fog újjáéledni. Mivel a bajnokok (illetve dobogósok) az esetek nagyobbik felében a kupát is behúzzák, az elvi alapjai hiányoznak is. Ha pedig mégis meglepetés születik a nemzeti kupában, akkor az Európa-Ligában is élklubokhoz csatlakozhatnak. Idén például olyan csapatokhoz, mint a Chelsea, Arsenal, Milan, Leverkusen, Lazio ötös. A sor a BL-csoportkör zárultával még bővülni fog.

A Kupagyőztesek Európa-kupáját az 1960-61-es szezonban írták ki először, tehát nemsokkal a Bajnokcsapatok Európa Kupájának indulását követően már ez a sorozat is beindult. Az Európa-Liga elődje csak 1971-től volt.

1960-ban még csak 10 ország csapata indult el, közte a Ferencváros is. Ebben szerepet játszott, hogy nem is volt mindenütt nemzeti kupa, de ahol volt, a nagyobb csapatok nem mindenhol vették komolyan. Ez a probléma a KEK történetének végén is megmaradt. Már ekkor is play-off rendszerben, ez egészen 1999-ig így maradt. Az első szezonban azonban oda-visszavágós volt a döntő. A FIorentina végül kettős győzelemmel verte a Rangerst.

A sorozat abszolút legjobbja az FC Barcelona volt, mely négyszer is megnyerte azt (1979, 1982, 1989, 1997). De a többi európai élklub vitrinjében is többnyire ott van ez a trófea: Milan (1968 és 1973), Chelsea (1971 és 1998), Atletico (1962), Arsenal (1994), PSG (1996), BVB (1966), Bayern (1967), Juventus (1984), Manchester United (1991). De még a Manchester City is megnyerte 1970-ben, jóval az arabok előtt. De pélául a Real Madrid soha.

Ebben a sorozatban a szocialista országok is nagyobb terepet kaptak: Dinamo Kijev (1975 és 1986), SLovan (1969), Magdeburg (1974), Dinamo Tbiliszi (1981) is a győztesek névsorában szerepel. Az MTK 1964-ben, a Fradi 1975-ben döntőzött.

Az utolsó szezonban így nézett ki a főtábla:

Kultikus sorozat, melyben szerepet játszhatnak a kisebb bajnokságok legjobbjai is. De valóban nem akkora üzleti érték, mint az Európa-Liga.